A film szembesít minden nő rémálmával, azzal a borzalmas helyzettel, amikor egy átbulizott éjszaka után úgy ébredsz, hogy nem tudod, mi történt veled. A partidrogok színtelen-szagtalan tárházának kiapadhatatlan világában ez sajnos szinte bárkivel megeshet. Persze felvetődik a kérdés, miért kell eszméletvesztésig inni, de az is, hogy miért kell ezt kihasználni? Aki kapart már össze nőt ilyen cudar állapotban, az tudja, hogy a legkevésbé sem kívánatosak, legalábbis a legtöbb ember számára. Csakhogy egyre betegebb a világ, és mindig vannak, akikben felvetődik a kérdés: miért ne?

Cassie (Carey Mulligan) fiatal, csinos, harmincas évei elejét taposó nő, aki éjszakáit azzal tölti, hogy magatehetetlenre piálva tálcán kínálja magát azoknak a férfiaknak, akik könnyű prédára lesve képzeletbeli trófeagyűjteményük egy újabb darabját gyarapíthatják általa. Csakhogy a strigulákat Cassie húzza másnap kis noteszébe, amiről csak sejtésünk lehet, hogy olyan férfiakat jelöl, akik valószínűleg rászolgáltak a büntetésükre. Cassie nem szavakkal öl, aláz és megrémít, áldozatainak pedig valószínűleg egy életre elveszi a kedvét az efféle mocskos cselekedetektől, vagyis a magatehetetlen nők kihasználásától, megalázásától és megerőszakolásától. Intelligens, humoros, karaktere teljes apátiával párosul, ami tökéletesen adja vissza azt a kettősséget, amit egy komoly traumát megtapasztalt nő képviselhet. Egy valamikori eminens orvostanhallgatóként életét egy közvetett tragédia olyan szinten vágta gajra, hogy az egyetlen dolog, ami célt ad nem túl érdekes életének, a bosszú, az igazságszolgáltatás (ha már a törvény sok esetben szemet hunyt az elkövetők felett…).

Nem az a killbilles megtorló figura, önazonos karaktere sokkal szerethetőbb annál. Szociális kapcsolatait szinte nullára redukálva vegetál unalmas munkájában és az otthon „családias” légkörében. Tulajdonképpen egyetlen jelenetben sem derül ki pontosan, mit tett áldozataival. Szokatlanul súlyos snittek ezek Mulligantől, és nem értjük, hogy csinálja, de megfagy bennünk a vér. Pedig még emlékfoszlányokból sem kapunk semmiféle mankót arra vonatkozóan, hogy mi is történt, teljesen magunkra vagyunk hagyva képzeletünkkel.

Külön öröm, hogy az alkotók anélkül hoztak ebbe a nyomasztó légkörbe egy nagyon laza romantikus vonalat, hogy telepakolták volna azt az ilyenkor szokásos klisékkel. Sőt, egész érdekes fordulattal fejelték meg ezt a szálat is. A férfi karaktereket nagyon széles skálára helyezve üzenik, hogy a legjóképűbb és a nőknél sikeres pasik is ugyanolyan potenciális elkövetők lehetnek, mint a szétcsúszott, kevésbé szívtipró junkie-k, vagy épp a karrierjük csúcsán lévő, egzisztenciálisan stabil férfiak. A történet a háttérben erősen reflektál a szülők belső vívódására is (hisz ők is áldozatok), akik kénytelenek végignézni, ahogyan gyönyörű, okos kislányuk elszúrja az életét.

Bőven akad tehát olvasnivaló a sorok között is. Cassie sajátos módszerei, az igazságszolgáltatásnak tartva görbe tükröt, az arctalan áldozatok lelki üdvéért kiált. Persze tudjuk, hogy ez csak filmen működik (vagy még ott sem), elég valószínűtlen, hogy ebben a világban, ahol befolyással és pénzzel szinte bármit megúszhatsz, a Cassie-hez hasonló nők elérnének bármit is. Azzal, hogy nekimegy mindenkinek, akinek – közvetlen vagy csak közvetve – köze volt az események tragikus kimeneteléhez, eléggé szentimentalista ízt kölcsönöz a filmnek. S bár végig szurkolunk Cassie-nek, a felszínét sem karcolgatjuk annak, mekkorát képes csavarni Emerald Fennell a történeten. Cassie rúg még egy utolsót a vakvágányra szaladt életébe, az utolsó percig meghagyva bennünk a reményt, hogy sikerülhet.

Az angyalarcú Carey Mulligan (Ásatás, Egy lányról, A szégyentelen, A nagy Gatsby) lenyűgözően intelligens, ugyanakkor nagyon elveszett, fájdalmasan önpusztító, kissé szociopata alakítása már megéri, hogy megnézd ezt a filmet. Ezúttal is olyan hevülettel játszik, hogy nem tudjuk levenni róla a szemünket.

Az Ígéretes fiatal nő a sztereotípiák és társadalmi előítéletek bizarr elegye. Egy közepes thrillerrel megspékelt erős szatíra egy kis romantikus begyűrődéssel, amely mindvégig humorral közelít az elkerülhetetlen katarzis felé. A jelenetek kvintesszenciáját a filmben felcsendülő zenék tűpontos választása viszi a teljesség felé. Megérdemelten járna már az Oscar Carey Mulligannek, akiről nem győzzük hangsúlyozni (bár eddig is tudtuk), hogy korunk egyik legragyogóbb színésznője, és már rég nem csak ígéretes.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Oshe
Forrás: hetediksor.hu