A skóciai Dunfermline-ban született, és szüleivel 1848-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált Andrew Carnegie (1835. november 25. – 1919. augusztus 11.) irányította az amerikai acélipar terjeszkedését a 19. század végén: távírászként kezdte meg munkáját, és az 1860-as évekre vasútba, vasúti (háló)kocsikba, hidakba és olaj fúrótornyokba fektette be pénzét. További vagyont halmozott fel kötvényekből és amerikai vállalkozásokból Európában. Megépítette a Pittsburgh-i Carnegie Steel Company-t, amelyet 1901-ben eladott J. P. Morgannak 303 és fél millió dollárért, ez lett aztán az Amerikai Acélipari Vállalat (U.S. Steel Corporation). A következő években vagyonával megelőzte John D. Rockefellert is, és a leggazdagabb amerikaivá vált.

Carnegie élete hátralévő részét nagyszabású emberbaráti tevékenységnek szentelte, különös hangsúlyt fektetve a helyi könyvtárakra, a világbékére, az oktatásra és a tudományos kutatásra. Nagyjából 350 millió (2019-es árfolyamon 5,2 milliárd) dollárt adományozott jótékonysági szervezeteknek, alapítványoknak és egyetemeknek, összes vagyonának csaknem a 90 százalékát. Nagylelkűségével jelentősen gyorsította a könyvtárak fejlődését is, amelyet jórészt apjának köszönhet, aki még szülővárosában megnyitotta magánkönyvtárát azok számára, akik túl szegények voltak ahhoz, hogy saját könyveik lehessenek. Két fő oka is volt arra, hogy pénzadománnyal támogassa könyvtárak alapítását: egyrészt hitte, hogy a bibliotékák hozzájárulnak ahhoz, hogy bárki, akiben létezik a megfelelő eltökéltség, képezheti magát, másrészt úgy gondolta, hogy a bevándorlóknak az Amerikában szükséges kulturális javak megszerzését a könyvtárak teszik elérhetővé.

Az első szabadpolcos Carnegie könyvtárak egyike (Pittsburgh, 1910)

Az első Carnegie nyilvános könyvtár a szülővárosában nyílt 1883-ban, az első amerikai pedig Braddockban (Pennsylvania) épült 1889-ben, ahol az egyik acélgyára is működött. Támogatta könyvtárak létrehozását az afroamerikai lakosságnak is. Az intézmények fenntartását a helyi közösségektől várta el, ragaszkodott ahhoz, hogy azoknak kell segíteni, akik magukon is akarnak. Az egyik feltétele az volt, hogy az épület elkészülte után biztosítsa a város azt az összeget, amelyből fenn tudják tartani az intézményt. A település adta ingyenesen az építkezésre alkalmas telket is. További kikötése volt, hogy mindenki számára minden szolgáltatás ingyenes legyen. Akkoriban modernnek számító szabadpolcos rendszer jellemezte a könyvtárakat, így a visszahúzódóbb olvasók is bátran használhatták. Szívesen támogatta továbbá fiókkönyvtárak építését is.

1883 és 1929 között összesen 2509 Carnegie könyvtár épült világszerte, köztük olyanok, amelyek állami közkönyvtári és egyetemi könyvtári hálózathoz tartoznak: 1689 az Amerikai Egyesült Államokban, 660 az Egyesült Királyságban és Írországban, 125 Kanadában, a többi pedig Ausztráliában, Dél-Afrikában, Új-Zélandon, Szerbiában, Belgiumban, Franciaországban, a Karib-térségben, Mauritiuson, Malajziában és a Fidzsi-szigeteken. 1901. március 12-én például 5,2 millió dollárt adományozott (ami 2020-ban 160 millió dollárnak felelt meg) New York 65 fiókkönyvtárának felépítésére, ami jelentős mértékben hozzájárult a New York-i Közkönyvtár fejlődéséhez. Még ebben az évben szerződést kötött fiókok megépítésére Bronxban, Manhattanben és Staten Islanden. Tanácsadókat vettek fel a tervezéshez, és elfogadták azt a javaslatot, hogy korlátozott számú építészirodát alkalmazzanak a könyvtárak felépítésére, így lehet biztosítani a megjelenés egységességét, és csökkenteni a költségeket.

A The City Museum of Washington, amely eredetileg egy Carnegie könyvtár volt

„Úgy láttam, nem is lehetne a pénzt hasznosabban felhasználni, mint hogy közkönyvtárat alapítok egy településen.” Andrew Carnegie annyira hitt az elveiben, hogy a legszívesebben bevezette volna a 100 százalékos örökösödési adót. Könyvében azt írta, egyetlen gazdag embernek sem szabadna vagyonokat hagynia. Szerinte egy milliomos kötelessége, hogy még életében túladjon a vagyonán, különben úgy hal meg, hogy: „Nem siratják, nem tisztelik, dicsőségét nem zengik. Aki gazdagon hal meg, megszégyenül.” Elvárta az igazán gazdag emberektől, hogy ne a saját szenvedélyükre költsék a legtöbb pénzt, hanem legyen egy elképzelésük, mire jótékonykodnak. „Ha nem tudod, hogy akarj igazán jót tenni, íme egy terület, ami minden forrást felszív: az oktatás”. Napjainkban azonban sajnos évről évre csökkennek a milliárdosok adományai Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is, ahol az iparmágnás élete nagy részét leélte.

Sulyok Attiláné

Forrás: nypl.org, en.wikipedia.org

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.