Tévéjáték lesz a Soproni Petőfi Színház Peer Gynt-jéből


peer-gynt-soproni-petofi-szinhaz

Tévéjátékot forgatnak a Peer Gynt című drámai költeményből a Soproni Petőfi Színházban. A kilenc kamerával, modern, filmes technikával készülő felvétel rendezője Pataki András. A címszereplő Gál Tamás, Solvejg Molnár Anikó, Aase Horváth Zsuzsa, Gomböntőként pedig Eperjes Károly látható.

A soproni teátrum és a Csavar Színház előadása nagy utat járt be a 2019-es őszi bemutató óta. Játszották Dunaszerdahelyen, Komáromban, részt vett a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválján, mindemellett meghívásokat kapott Pozsonyba, a Szlovák Nemzeti Színházba és bérletes előadásként a Felvidékre, a Jókai Színházba. A járványhelyzettől függően tűzik műsorra majd ezeken a helyeken.

A Henrik Ibsen műve alapján készült Peer Gynt című drámai költemény premierje 2019. november végén volt. A leghűségesebb város teátrumának közönsége értékelte az összművészeti produkciót, amelyről Balogh Tibor kritikus azt írta: „Számomra a Pataki András vezette Soproni Petőfi Színház eddigi teljesítménycsúcsa ez.” A darab szereplői közül a kisvárdai fesztiválon az Aase anyót megformáló Horváth Zsuzsa a legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést kapta meg, a Papot alakító Boráros Imre pedig életműdíjat vehetett át.

peer-gynt-soproni-petofi-szinhaz

A most készülő tévéjáték felvételvezetője K. Kovács Ákos, aki fiatal filmes csapatával rögzíti a drámai költeményt Sopronban. Élőben zajló vágással, negyven csatornás hangfelvétellel, UHD 4K-s modern, magas szintű technikával dolgoznak. Így készül az utómunka is. Négy közeli, egy szuperközeli, kettő totál és két hátsó tartalék kamerával veszik fel a darabot, amely előadásszerűen kerül a színpadra.

A soproni teátrum nagyot és merészet vállalt, hogy műsorra tűzte Ibsennek ezt a cseppet sem könnyű alkotását. A mű kérdései ténylegesen az emberiség kulturális fundamentumaihoz tartoznak, mégpedig korszakokon, időhatárokon túlnyúlóan. Az alkotók szerint Ibsennek ezt a munkáját ebből a szempontból nevezhetnénk akár kortárs darabnak is. Ennek szellemében, modern színházi formanyelven került színpadra a mű.

A Peer Gynt címszereplője a Jászai-díjas Gál Tamás. Aaseként Horváth Zsuzsa Jászai- és Aase-díjas színművész látható, a Gomböntőt Eperjes Károly Kossuth- és Jászai-díjas színművész játssza, Dovre apóként a Jászai-díjas Kovács Frigyes lép színpadra, Solvejget Molnár Anikó alakítja, a Pap pedig a Kossuth-díjas Boráros Imre.

peer-gynt-soproni-petofi-szinhaz

A többi szerepben sok figurát életre keltve Ács Tamás, Savanyu Gergely, Kiss Szilvia, Papp Attila, Farkas Tamás, Marosszéki Tamás látható. A mozgás Rovó Péter munkája. A három táncos: Gara Lídia, Szalai Dóra, Alekszej Batrakov. A zene Varga Gábor nevéhez fűződik, Kónyai Flórián hegedűn, Sárközi Gábor nagybőgőn és Stöckert Ádám ütőhangszereken játszanak az előadásban. A díszlet-és jelmeztervező a Munkácsy-díjas Gyarmathy Ágnes, a zenei vezető Oberfrank Péter Liszt-díjas, érdemes művész. A dramaturg Katona Imre, a rendező a Jászai-díjas Pataki András.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2021.04.06