83

Sofi Oksanen: A kutyafuttató

Könyvkritika

sofi-oksanen-a-kutyafuttato

Sofi Oksanen révén került a finn kortárs literatúra az európai és tengerentúli irodalmi érdeklődés homlokterébe, az 1977-es születésű írónő eddigi öt regényével immár megkerülhetetlen tényező napjaink irodalmában.

Első regénye, a Stalinin lehmät (Sztálin tehenei, fordította Pap Éva) 2003-ban jelent meg, mellyel gyakorlatilag berobbant a kortárs világirodalomba. A regény összetett társadalmi, illetve egyéni válságokra, politikai és szociális problémákra mutat rá. Ezt követte 2005-ben a Baby Jane Bába Laura fordításában. 2007-ben bemutatták első színpadi művét is, a Puhdistus-t (amely magyarul a Tisztogatás címet viseli, Pap Éva interpretációjában), majd egy évvel később, 2008-ban elkészült azonos című kiváló regénye is, amely mérföldkőnek tekinthető a szerzői pályán. Ennek köszönhetően Sofi Oksanen nemzetközi hírnévre tett szert, és számos díjat is elnyert. 2012-ben megjelent negyedik kötete, a Kun kyyhkyset katosivat (magyarul Mikor eltűntek a galambok), mely egy sorozat harmadik darabja a Sztálin teheneivel és a Tisztogatással együtt. Ezt követi a Norma, melyet szintén, finnül 2016-ben jelent meg. Végül pedig a sorozat utolsó darabja a Koirapuisto (magyarul A kutyafuttató) című könyve látott napvilágot 2019-ben. Mindhárom utóbbi regényét Bába Laura fordította magyarra.

Mivel egy összefüggő, ún. tetralógiáról beszélünk, megkerülhetetlen az előző szövegek elemzése, ugyanakkor fontos megteremteni a kapcsolatot a négy szövegvilág között. A regények komparatív vizsgálata mentén megmutatkozik egy olyan közös vonás, mely mind a négy szöveg fókuszába helyezhető: ez pedig a testek feletti hatalomgyakorlás lenyomatainak és maradványainak az elemzése. Megmutatkozik, hogy a test kiemelt szereppel bír a karakterek identitáskonstrukciói kapcsán, amely legtöbbször explicit, külső jegyekkel állít emlékhelyet az elnyomó hatalom atrocitásainak. Ezáltal emlékezve egy diktatúra, egy elnyomó erő fizikai vagy pszichés abúzusaira.

Oksanen négy regénye egy olyan univerzumot alkot, mely a keleti blokkban élőknek nem is olyan távoli történeteit eleveníti fel. A helyszínek túlnyomórészt Észtország és Finnország területére lokalizálhatók. Ezzel szemben helyezkednek el az úgynevezett nyugati államok, a demokratikus Nyugat, a szabadság és a lehetőségek szimbólumaként. Ez a geopolitikai szembenállás szintén rétegzett jelentésvilágot von maga köré, azaz e mentén is fel- vagy éppen leépülhet egy-egy testtörténet, egy-egy otthon-konstrukció, egy-egy identitás. A kutyafuttatóban tágul a posztszovjet térségek bemutatása, hiszen most Ukrajna lesz a történetek helyszíne. A főszereplő Olenka identitása nem finn-észt, hanem észt-ukrán, ami, ha lehet, még több stigmát von maga után, mint amennyit az előző regények szereplői hordoztak magukon. Ugyanakkor megjelenik a demokratikus Párizs, ahol a többi regény szereplőivel ellentétben nem érvényesülni tud a szereplő, hanem elbukik, és arra kényszerül, hogy visszamenjen szülőföldjére.

A visszatérésben van egy eddig ki nem bontott szál, mely visszakapcsolható az eddigi generációs öröklődéshez. A különbség a kiváltó ok, mely ez esetben az apai ág, az apa „ukránsága” és az innen örökölt és eltanult viselkedésformák. Ez az a dolog, mely nagymértékben hat Olenka személyiségének és identitásának alakulására. Mindez az eddigi regényekhez hasonlóan egy olyan narrációs technikával párosul, amely nem lineáris, hanem mozaikszerű, szaggatott. Két teret és időt látunk egyszerre, párhuzamosan: Olenka gyerekkorát és fiatal felnőttkorát, az elsőt egyes szám első személyű, a második egyes szám harmadik személyű narrációval.

A traumák feltárásának eszköze retrospektív nézőpont, melyben felfejti azoknak a megrázkódtatásoknak a gyerekkori gyökerét, amelyek hatással voltak identitásának és személyiségének alakulására. Ez a gesztus önreflexív és nem sopánkodó, hanem a problémát megérteni és felfejteni akaró törekvés.

A kutyafuttató című regény a politikai és hatalmi struktúrákat ismét egy másfajta szempontból boncolja fel. Betekintést nyújt a modellszakma bugyraiba, láthatóvá válik az, hogy miképp lesz egy testből árucikk, illetőleg megmutatkozik egy olyan fajta kizsákmányolási és elidegenülési folyamat, mely a női testet mint a materialitást célozza meg. Az illegalitás és a dehumanizáció mélységébe ránt a szöveg, testközelből mutatja be egy-egy ukrán petesejt útját, a béranyák létmódját és a mélyszegénységgel járó veszélyeket.

Miklós Krisztina
Forrás: olvasoterem.com

2021.04.01