3712

Művészlét vagy alkalmazott művészet?

Interjú Nagy Judit grafikussal

Nagy Judit művésztanár, grafikus és festőművészt kérdeztem a művészet személyes és egyetemes kérdéseiről: az alkotás folyamatáról, pályafutásáról, terveiről, a művészlét örömeiről és buktatóiról, a kompromisszumokról, a család és művészi kiteljesedés közötti egyensúlyozásról – a női alkotók életéről. Őszinte, közvetlen válaszai nyomán kirajzolódik előttünk egy légiesen könnyed, eleganciájában egyszerű, de a világot reálisan látó, mégis egyedien láttató, kiegyensúlyozott művész-hölgy képe.

Már gyerekkorodban imádtál – és tudtál is – rajzolni, de ezzel sok gyerek van így. Mikor ébredtél tudatára, hogy tehetséged van, nemcsak egy egyszerű, jó rajzkézséggel ellátott gyermek vagy? Mikor döntötted el, hogy ez lesz az életed? Ki bátorított, hogy megpróbálkozz a nem túl könnyű művészléttel?

Gyermekkoromban valóban a rajzolás volt a kedvenc időtöltésem, de senki nem bátorított, sőt inkább próbáltak lebeszélni a művészpályáról. Én viszont éreztem, hogy ezzel kell foglalkoznom; belső indíttatás volt. És nem múlt el…

Művészettörténetet is tanultál, ami nem annyira jellemző alkotó művészekre. Mi vitt el ebbe az irányba? Mennyire tudod hasznosítani az elsajátított tudásanyagot alkotásaidban?

Rajz szakot végeztem Szegeden, de nagyon szerettem, és érdekelt is a művészettörténet; főleg a középkor, a misztikus egyházi művészet és azok motívumvilága. Szerintem ez most is érződik kicsit a munkáimon. Az ELTE-n tanultam művészettörténetet, és mellette a múzeumban dolgoztam. Nem érzem kitérőnek, inkább kiteljesítette alkotói világomat.

Nemrég volt egy kiállításod Mosonmagyaróváron, ahol is a megnyitón N. Mészáros Júlia művészettörténész úgy fogalmazott a kollekcióddal kapcsolatban, hogy képeid biológiai és más egyéb természeti, organikus és anorganikus formákat ábrázolnak, a bolygóktól a csillagokig, a pollenektől a spórákig, az idegszálaktól a sejtekig, lekicsinyítve vagy éppen felnagyítva azokat. Rávilágított, hogy ezek az egyszerű és letisztult formavilágú, minimális alkotóelemekkel és tradicionális képalkotó eszközökkel, ceruzával, tussal, vízfestékkel készült rajzok, akvarellek egyszerre racionálisak és költőiek, ambivalens jelentésűek, személyesek, a valóságból kiemelt, átalakított, újraértelmezett mozzanatokat és részleteket tárnak elénk, és olyanok, mint önvizsgálat után a változás lehetőségei. Ha jól tudom, csak új képeket állítottál ki. Új ez a természet iránti vonzódás, mely minden képedből sugárzik? Vagy csak a megformálás új? Mennyiben különböznek a régebbi daraboktól?

Igen, a mostani kiállítás anyaga ezekből az organikus formákból indult ki; nagyon magával ragadtak ezek a mikroszkopikus képek. Ezeket értelmeztem újra, és remélem, más jelentéssel is bírnak, többet mondanak, mint egyszerű vizuális formák.
A változás központi gondolata a képeimnek: a folyamatos változtatás, megújulás, melynek célja az állandóság, statikusság, a tökéletesre való törekvés. Talán ezért vonzódom a kör illetve gömb formához.
A technika a legegyszerűbb: akvarell és tus. Mindig szerettem, korábbi képeimen is ezeket alkalmaztam. Imádok ezzel a könnyed technikával dolgozni, mert számomra ezek a legfinomabb anyagok, érzékibbé teszik a grafikákat. De vannak terveim alkalmazott grafikai technikákkal is...


Egy veled készített interjúban olvastam, hogy ez a második tárlatod, és az első nagyon régen volt. Mit csináltál a kettő között? Hol vannak azok a művek, melyek a két kiállítás között születtek, s mi lesz a sorsuk, mit tervezel velük? Egyáltalán: mennyire vagy elégedett velük? A kísérletezés szakaszában születtek vagy a már megtalált stílusodban? Muszáj, hogy egy stílusa legyen egy művésznek, vagy ez változhat, korszakokat hozva létre az életműben?

Az első kiállításom pont 20 éve volt... A kettő között is születtek képeim, de inkább alkalmazott grafikával foglalkoztam, és tanítottam. Szerintem ez a 20 év az útkeresés, kísérletezés időszaka volt, nem voltak egységes stílusúak a képeim. A stílus nem „muszáj”, de kialakul magától, és apránként folyamatosan változik. Az alapgondolatok, a motívumvilág azonban általában megmarad.

A műélvező, de művészi tehetséggel nem rendelkező közönség számára mindig rejtély, hogy egy tehetséges alkotó miként dönt arról, hogy megpróbálkozik művészként csak a művészetének élni, s abból megélni (vagyis saját ihletésű alkotásait rendszeresen kiállítani és eladni), vagy az alkalmazott művészetet választja, mely biztosítja számára a megélhetést, de azt nem, hogy teljesen szabadon csak a művészetének éljen. Az ember azt gondolná, hogy ez minden alkotó álma, de azt tapasztalja, hogy a tehetségek jó része tanít, megrendelésre dolgozik, esetleg nem is csak egyedi alkotásokat készít, s csak szabadidejében teljesíti ki saját művészetét. Hogy is van ez?

Ebből megélni nem lehet, vagy csak nagyon keveseknek sikerül – legalábbis oly módon, hogy megmarad a művészi szabadsága –, és akkor is rögös út vezet odáig. A mai világban a művészet mint megélhetési forrás csak akkor működik, ha olyanokat is csinálsz, ami már nem te vagy, vagyis megrendelésre dolgozol. Én is tanítok, valamint alkalmazott grafikával is foglalkozom (http://www.njgrafika.hu/). Kikapcsolódásként festek, amikor kedvem tartja – időm engedi –, és így mindig örömet okoz.

Mit gondolsz, egy női művésznek nehezebb választani a művészlét és alkalmazott művészet között? Több mindenről kell lemondania, ha a művészlétet választja? Lehet normális családi élete, ha csak a művészetnek él? Hogyan egyeztethető össze a kettő? Mi laikusok általában úgy tartjuk, hogy a művészet teljes embert kíván, igaz ez?

Biztos tesznek különbséget férfi és női művész között – melyik szakmában nem? –, de engem nem zavar, sőt a női érzékenységemet, finomságomat próbálom beletenni a képeimbe, talán sikerül. Örülök, hogy nőként lehetek művész, meg tudom találni az egyensúlyt a családi élet és az alkotás között. A munká(i)m során is művészettel foglalkozom, még ha nem is teljesíthetem ki teljesen önmagam; ez a szabad időmben történik meg. Így lesz teljes az életem.

Hogyan tovább? Milyen útra lépsz ezután, hogy már megvan az anyagi biztonságod, a családod nem követel belőled annyit, mint eddig? Megpróbálkozol a művészléttel? Annak összes nehézségével (kiállítások szervezése, menedzselési munkálatok stb.), bizonytalanságával (milyen kritikákat kapsz, mekkora az érdeklődés, tetszik-e a közönségnek) és kiszámíthatatlanságával (kudarc lehetősége) együtt?

Pozitív volt a visszajelzés a kiállításom kapcsán – N. Mészáros Júlia jó véleménye volt a legfontosabb számomra –, úgyhogy folytatom. Remélem, hamarosan Győrben is lesz önálló tárlatom. Jelenleg a Téli Tárlaton, mely a Napóleon-házban február 28-ig látogatható, szerepelnek a képeim. Itt történt, hogy nyertem egy önálló kiállítási lehetőséget: június 1-jén nyílik a soproni Várkerület Galériában.

tmoni


2015.02.03