214

Velence (Venezia) város megalapítása

Ezen a napon történt: 421. március 25. ‒ Sulyok Attiláné írása

velence-varos

Velence alapításának 1600. évfordulóját ünnepli 2021-ben. A legenda szerint 421. március 25-én helyezték el a Szent Jakab-templom alapkövét a Rialto szigeten, ezt tekintik Velence alapításának dátumaként. Történelme az 5. században kezdődött, majd az egyik legnagyobb kereskedelmi hatalommá vált, ezt tanúsítja a Szent Márk-székesegyház is. A középkorban hatalma Konstantinápolyig (ma Isztambul) terjedt.

Veneto tartomány fővárosa az Adriai-tenger mellett található, századokon át a régió politikai és kulturális központja volt, jelentős tengeri nagyhatalom. A 12-15. században fénykorát élő Velencét gyakran az Adria királynőjének nevezték, vagy Serenissimaként, azaz a Legfenségesebbként emlegették. 118 kis szigetét csatornák választják el egymástól és hidak kapcsolják össze. 1987 óta az UNESCO Világörökség része.

velence-varos

A velencei lagúna 1300 négyzetkilométernyi mocsaras terület, vize sekély. Körülötte a vidék sokáig ingoványos volt, a Pó folyó hordaléka nem töltötte fel teljesen az egykori tengeröblöt. Velence létrejötte részben a természeti erők, részben az ember alkotómunkájának eredménye. A jégkorszak során az Alpokból származó törmelék, valamint a tenger munkájának köszönhetően szigetek és turzások keletkeztek. Belső tenger alakult ki, mely 10 km szélességben terült el a tenger és a szárazföld között. Az V. században a hódítások miatt bekövetkezett népvándorlás hatására egyre több ember keresett menedéket a lagúnák között. A nomád lovas népek támadásai elől ide menekültek a környéken élő halászok. A történészek szerint a szigeteket olyan római városok, mint Ravenna, Padova, Aquileia lakói népesítették be, akiknek a leszármazottai később egységbe tömörültek, és a VII. század végén úgy döntöttek, hogy közös vezetőt választanak Paolo Lucio Anafesto személyében. Ő lett az első dózse, innen számíthatjuk az 1100 éves Velencei Köztársaság kezdetét.

Földrajzi adottságainak köszönhetően már a középkorban virágzó nemzetközi kereskedelmi központtá fejlődött. Az itt letelepedő emberek eleinte halászattal, sólepárlással és földműveléssel foglalkoztak. Mivel kevés volt a megművelhető föld, így egyre nagyobb szerepet kapott a tengeri kereskedelem, melynek révén gazdag várossá fejlődött. Mivel a népesség növekedett, kénytelenek voltak a lagúnákat kövekkel és földdel feltölteni. A szigetek között csatornák alakultak ki, a Rialto-szigeten létrejött a városközpont.

velence-varos

A Velencei Köztársaság politikai szervezete a comune (városi önkormányzat) volt, egy világi jellegű intézmény választott hivatalnokokkal – az állam irányítása különböztette meg a többi itáliai várostól. A kormányzati szervek élén a dózse állt, alatta a hercegi tanács, majd a negyvenek tanácsa és a szenátus, illetve a nagytanács következett, alul pedig a népgyűlés helyezkedett el. Európában egyedülálló államalakulatot hoztak létre. A dózse irányította az állami életet és az igazságszolgáltatást, rendszeresen látogatta a bíróságokat, ahol meghallgatta a panaszokat. Mindig befolyásos velencei családból választották, aki élete végéig megtartotta tisztségét. Ő elnökölt a szenátusban, a nagytanácsban, és képviselte a köztársaságot. A pénzverde, az adók beszedése, a kikötő, a hajók felügyelete is a feladatai közé tartozott, ezt hivatalnokok útján látta el. A dózse mellett a 6 tagú Signoria dolgozott, míg az igazságszolgáltatásra létrehoztak egy 40 tagú testületet. A nagytanács gyakorolta a legfőbb hatalmat, de jelentős, 300-400-as taglétszáma miatt nehezen kezelhető testület volt, így a fontos kérdések megvitatását bizottságokra bízták.

1080-ban Dalmácia és Isztria Velence felügyelete alá került. Kedvező stratégiai helyzetének köszönhetően virágzó kereskedelmi központtá vált Nyugat-Európa és a világ között, mesés gazdagságra tett szert. A város a keleti kereskedelemből és abból húzott hasznot, hogy a kereszteseket áthajózta a Szentföldre. A Velencei Köztársaság nagyhatalmi pozíciójának a flotta az alapja: nagyméretű gályákat építettek, melyeket meghatározott útvonalakon működtettek. Védelmet biztosítottak a kereskedelmi konvojoknak, azonban a vetélytárs Genova és Pisa gyakran megnehezítette a velencei kereskedők dolgát. Gályáik görög mintára épültek, áruszállításra és harcra egyaránt alkalmasak voltak. Velence hajó- és fegyverkészítő telepe a világ legnagyobb ipari komplexumává fejlődött, ahol a munkások puskaport, ágyúkat, evezőlapátokat és vitorlákat gyártottak. Bár a futószalagot Henry Ford tette ismertté, a velencei Arzenálban is próbálkoztak hasonlóval.

velence-varos

Velence a Földközi-tenger térségének keleti részével és a Bizánci Birodalommal állt kereskedelmi kapcsolatban, mellette pedig az arab államokkal is. Legfontosabb árucikkeit a gyapjú, a selyem, a gabona és a fűszerek jelentették, később pedig elsősorban bort, húst és olajat szállított. A város fénykorát a 12-15. században élte, terjeszkedni kezdett: fennhatósága alá került Ciprus, Kréta, Korfu és a dalmát partvidék. Kereskedelmének köszönhetően már korán fejlett bankrendszere alakult ki. Hamarosan létrejöttek a gazdag kereskedő dinasztiák, ezek irányították a köztársaságot.

A török terjeszkedés arra kényszerítette Európát, hogy más kereskedelmi lehetőségeket keressen. A Földközi-tenger helyett egyre inkább az Atlanti-óceán vált a legfontosabb útvonallá, emiatt a 16. században megkezdődött Velence hanyatlása. Az Oszmán Birodalom elleni harc kimerítette a kincstárat, gyakran pusztítottak tűzvészek is (976-ban a Szent Márk-bazilika korábbi épülete is odaveszett). Mindezeken túl pestisjárványok sújtották a várost, amely elvesztette lakosságának negyedét. Az aranykor vége a XVI. század végén jött el, 1797-ben Napóleon bevonult, és francia fennhatóság alá helyezte. Később a Habsburg Birodalomhoz került, majd az 1866-os népszavazás után az egyesített Olaszországhoz csatolták. A második világháború alatt szerencsésen elkerülte a súlyos pusztulást.

velence-varos

Velence a középkorban a festészet és az építészet központja lett. Az olasz festészet kiváló képviselői: Tiziano és Tintoretto. A „Lagúnák királynője” rengeteg facölöp segítségével emelkedik ki a tengerből. A palotákhoz Dalmáciából és Libanonból hozták a kivágott fatörzseket. A cölöpöket az iszap alatti agyagba erősítették, majd a tetejükre márvány réteget raktak, mely nem engedte át a nedvességet, a cölöpök ma is a város alapja. Az egyik leghíresebb építész Andrea Paladio. A velencei gótika ötvözi a bizánci, az iszlám és a gótikus építészet jegyeit. A 3,5 km hosszú Canal Grande mentén találjuk a legszebb épületeket, ez a város főútvonala, közlekedésének ütőere. A szűk utcák, csatornák és hidak labirintusa adják jellegzetes hangulatát. A város 350 hídja közül a Rialto és a Sóhajok hídja a leghíresebbek. A legtöbb épületet csak vízről lehet megközelíteni csónakkal, vízibusszal (vaporettóval) vagy a romantikus hangulatú gondolával.

Velencét évente milliók látogatják, az egyik legromantikusabb város a világon. A 18. század óta a turizmus a fő jövedelemforrása, ma már korlátozni kell látogatóinak számát. Legfontosabb kulturális eseménye a velencei karnevál, melyet télen tartanak. A velencei csipke is híres, amely Burano szigetéről származik, Murano szigetén pedig az üvegkészítés jelentős. A városban továbbá rangos fesztiválokat is rendeznek, mint az egyik legjelentősebb filmes seregszemle, a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál. A képzőművészet is fontos szerepet kap napjainkban, kétévente rendezik meg a Velencei biennálét. A város életében fontos szerepet játszott továbbá a zene is, itt született például Vivaldi.

velence-varos

Szent Márk és a szárnyas oroszlán a város jelképe és címerállata. Előbbinek maradványait 827-ben kicsempészték Alexandriából: a csontokat fonott kosárba tették, majd káposztalevelekkel és disznóhússal fedték le, így a muszlimok nem vizsgálták át. Ettől kezdve Szent Márk Köztársaságának hívta magát a város. Aki ellátogat ide, nem hagyhatja ki a Szent Márk teret és bazilikát, illetve a harangtornyot, mely Velence szimbóluma. A legenda szerint két mester, apa és fia, Gian Paolo és Gian Carlo Rainieri készítették a torony első óraházát. Munkájukkal annyira meg voltak elégedve, hogy meg akarták akadályozni, nehogy másik város hasonló órával büszkélkedhessen, ezért megvakították őket.

Velence másik fő nevezetessége a Dózse-palota, melyet jellegzetes boltívei és oszlopai különböztetnek meg a többi épülettől. Ez volt az állam központja századokon át. Csak keveseknek tűnik fel, hogy az oszlopok közül kettő más színű, mint a többi. Ezek vörös márványból készültek, a hagyomány szerint itt került sor a halálos ítéletek kihirdetésére. A velenceiek babonából még ma sem mennek át e két oszlop között.

velence-varos

Amikor Napóleon 1797-ben elfoglalta Velencét, a város már nem volt olyan hatalmas. Ekkor az utolsó dózse a következő szavakkal vette le a titulusát jelképező köpenyt: „Erre már nem lesz szükségem. Egy köztársaság híres, hosszú életű és hatalmas, figyelemre méltó egyedi helyszíne és intézménye lehanyatlott, és eltűnt egy pillanat alatt”. Velence azonban szerencsére még ma is él, és felejthetetlen élményt nyújt a látogatóknak.

Sulyok Attiláné
Fotók: Szabó Béla (4-5., 7. kép), tmoni (6. kép)

Források: Útitárs sorozat: Olaszország Bp, 2007; hetedhetorszag.hu; mult-kor.hu; rubicon.hu; italieonline.eu; origo.hu; kultura.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

2021.03.25