596

A német csapatok a Margaréta-terv alapján megszállják Magyarországot

Ezen a napon történt: 1944. március 19. ‒ Horváth Gábor írása

nemet-katonak-a-budai-varban-1944

1943-ban a második világháború határozottan rossz irányt vett Németország számára. A nyáron Kurszknál indított offenzíva sikertelennek bizonyult, és ezzel a keleti fronton a kezdeményezés végleg – bár ezt akkor persze nem lehetett tudni – szovjet kézbe került.

Ezzel párhuzamosan, július 9-én megkezdődött a brit-amerikai partraszállás Szicíliában, majd ennek hatására Hitler legfőbb szövetségese, Mussolini megbukott, s az új olasz kormány szeptember 8-án letette a fegyvert. Noha a Führer azonnal lépett, és Olaszország törzsterületét gyorsan megszállták a németek, a lecke világos volt a számára: fel kellett készülnie, hogy más országok is hasonlóan cselekedhetnek. Egyik legfőbb gondját éppen Magyarország jelentette, amelynek politikai vezetése – ellentétben a katonaival – meglehetősen britbarát volt. Tudomást szerzett arról, hogy a magyar kormány Kállay Miklós miniszterelnök vezetésével titkos tárgyalásokat folytat az angolszász hatalmakkal. Emellett hazánk megtartása a német logisztika számára kulcsfontosságú volt, kiesésével jelentős élelmiszer- és olajtartalékok vesztek volna el, valamint az egész Balkán bukásával járhatott volna, ha sikeresen kiugrik a háborúból.

Az első tervet Magyarország megszállásáraerről írtam egykoron – a német hadvezetés 1943. szeptember 30-án alakította ki, és az a Margarethe I. nevet kapta (a Margarethe II. Románia megszállásának kódja volt). Az ártatlannak hangzó Margaréta fedőnevű német akció a megszállás során számolt a papíron velünk szövetséges, ám Magyarországgal szemben ténylegesen ellenséges országok, így Szlovákia és Románia részvételével. Hitler szerette kijátszani a térség országait egymás ellen, így például Románia esetleges megszállása kapcsán meg magyar részvétellel kalkulált. Ugyanakkor azzal tisztában voltak a németek, hogy ezzel a magyarokat végleg elidegenítenék maguktól. Ha a románok megszállták volna Észak-Erdélyt és a Tiszántúlt, a szlovákok meg Északkelet-Magyarországot, ahogy a hadvezetés tervezte, a továbbiakban bizonyosan nem küzdöttek volna magyar alakulatok a németek mellett... Hitler ezért politikai okokból végül kihagyta mindkét országot a megszállásból, ráadásul enélkül is sikerült elegendő erőt összegyűjtenie a lehetséges ellenállás letöréséhez. 1944 januárjában a Vörös Hadsereg elérte a történelmi Galíciát, közeledett a Kárpátokhoz. A németek követelésére ezért az 1. magyar hadsereg e hónapban mozgósításra került, s a Kárpátoktól keletre, Ukrajnában foglalt el védelmi állást. Ezzel Hitler plusz erőket kapott a fronton a szovjetek ellen, ráadásul a magyar honvédség egyetlen ütőképes hadseregét is eltávolította az országból. A végleges megszállási terv előkészítésére Hitler 1944. február 28-án, végrehajtására pedig március 11-én adott parancsot.

A Führer tehát márciusban úgy döntött, hogy megszállja hazánkat. Ezt igyekezett saját érdekeinek megfelelően harc nélkül megoldani, így visszautasíthatatlan ajánlattal Horthy kormányzót meghívta március 18-ára a Salzburg melletti Klessheimben található kastélyba, hogy elfogadtassa vele a megszállást. Bár Horthy eleinte – Kállay javaslatára – nem akart elmenni, de a vezérkari főnök, Szombathelyi meggyőzte az ellenkezőjéről. A klessheimi „tárgyalásoknak” komoly irodalma van – most nem mennénk bele ‒, végül Horthy a nagyobb rossz (például a szlovák és román megszállás) elkerülése érdekében kiadta a magyar csapatoknak az utasítást, hogy a másnap bevonuló németeknek nem szabad ellenállni. Emellett megmaradt posztján, gondolván, így mégiscsak lesz némi beleszólása a dolgokba.

De vajon mennyi realitása lett volna a fegyveres ellenállásnak? Van egy jó történet arról, hogy mikor Weichs tábornokot megkérdezték, mennyi idő alatt tudná biztosítani Magyarország megszállását, akkor azt válaszolta: ha nem állnak ellen, 24 óra, ha ellenállnak, 12 óra alatt. Mikor megkérdezték, miként lehetséges ez, akkor csak annyit mondott, hogy utóbbi esetben ugyanis elmaradnak az üdvözlőbeszédek. A történet jó, és ha túlzás van is benne, a katonai elemzők és történészek szerint ténylegesen semmi esély nem volt megállítani a németeket a rendelkezésre álló magyar csapatokkal. Bár papíron létszámban jelentős erőket is fel lehetett volna vonultatni, de a fegyverzet nem igazán volt meg hozzá. Az országban lévő csapatok gyakorlatilag nem rendelkeztek nehézfegyverzettel, pláne nem páncélos csapatokkal, míg a megszálló erők között komoly harci tapasztalatokkal bíró német alakulatok voltak, akik emellett teljes légifölénnyel is rendelkeztek.

A megszállás március 19-én hajnali 4 órakor indult meg, és zömében incidensek nélkül zajlott le, bár néhány településre nem érkezett meg időben a vezérkar parancsa az ellenállás megtiltásáról. E helyeken tűzharc alakult ki, de ezek mértéke elenyésző volt. Néha elhangzik, hogy a németeket virágesővel fogadták a magyarok (vagy a magyarországi németek), de ez nem fedi a valóságot. Miért is tették volna? Az viszont tény, hogy a német katonák jól viselkedtek, s bár a lakosság kissé megdöbbent a megszálláson, nem idegenkedett a németektől, hiszen évek óta szövetségesek voltak, és mindenki jobban félt a szovjet hadseregtől. A német csapatok Ausztria és Szerbia felől hatoltak be az országba, és Budapest irányába nyomultak, mivel az volt az elsődleges cél.

A megszállást követően megkezdődött a németellenes magyar politikai és közéleti értelmiség letartóztatása. Az ország élére kinevezett teljhatalmú biztos, Edmund Veesenmayer kész listákkal érkezett a nemkívánatos személyekről. Mintegy 3000 embert vettek őrizetbe, a fontos posztokra németekkel szimpatizáló személyek kerültek. Horthy kénytelen volt a kritikátlanul németbarát Sztójay Dömét kinevezni új kormányfőnek, a kiugrási kísérlet egyelőre nem sok reménnyel kecsegtetett. Német irányítással emellett áprilistól megkezdődött a magyar zsidóság elszállítása és megsemmisítése is, utolsóként a német befolyás alatt álló európai államokban.

Magyarország 1944. március 19-én elvesztette függetlenségét, német megszállás alá került, amelyet aztán fél évig tartó háború, a főváros ostroma, majd szovjet megszállás követett. Azt azért kevesen hitték volna akkor, hogy egészen 1991. június 16-ig kell majd várni, mire hazánk megszabadul az utolsó megszálló katonától is.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: mult-kor.hu, rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2021.03.19