109

A szövetség

Szilvási Krisztián újranéző filmkritikája

the-league-of-extraordinary-gentlemen-poster

Képregényfilm Európából: a hősök a világirodalom szülöttei, a békét veszélyeztető gonosz azonban a kliséké. Látványorgia annak minden mellékhatásával.

Mintha a kétezres években minden filmgyártó cég fejesének agyában ott lüktetne a régi rigmus: „még, még, még, ennyi nem elég!”. Ez a mennyiségre hívó citálás a képregényből készült filmekre vonatkozik, akárha elfogytak volna a való életből vett történetek, s muszáj lenne a leegyszerűsített fantázia-világok felé nyúlni. Ahol a Jó küzd a Gonosszal. Ahol nincs többdimenziós árnyaltság (hiába hazudják). Ahol mindig a világ léte a tét. Ahol minden normális, ami nem normális. És ahol a látványban merül ki a mondanivaló mélysége. Talán látszik, hogy nem vagyok túlságosan képregény-hívő. De nem azért, mert én gyerekkoromban izolálva voltam a képes történetektől, hanem azért, mert az amerikai mainstream nem az én értékrendszerem letükrözése. Nálam a képregény nem Batman, Pókember vagy Hulk volt, hanem Bobo, Góliát, Tumak, vagy az isteni Bucó, Szetti, Tacsi. Hát kérem, itt keresendő a probléma gyökere.

A szövetség ötlete is képregény adaptáció, Alan Moore ceruzájából. Csak amíg a „hagyományos” comic-mozik egy konkrét képregény élőszereplős megfilmesítései, addig ez 2003-as amerikai-angol-német-cseh koprodukció több képregényötlet egyvelege, megfűszerezve néhány világirodalmi alkotás főhősével. Tanúi lehetünk Jules Verne Némó kapitányának színre lépésével, aki Nautilus nevű hajójával máris nosztalgikus hullámokat katalizál bennünk. (S hogy a látens kalóz úgy vív, akár egy nindzsa? Hja, kérem.) Némó hiperszuper tenger(alatt)járó hajójának utasa lesz például H. G. Wells klasszikus Láthatatlan embere, Mark Twain felnőtt gyerekhőse, Tom Sawyer, a skót Robert Louis Stevenson hasadt személyiségű kreatúrája, Dr. Jekyll és Mr. Hyde, Oscar Wilde halhatatlan hőse, Dorian Gray és Drakula egyenes ági leszármazottja, Mina.

Abban az eredeti ötletben azonban, hogy kovácsoljuk szövetséggé ezeket a hősöket, a film történetének originalitása ki is merül. Leegyszerűsödik a sztori egy teljesen átlagos jó és rossz harcára, amelyet a látvánnyal próbáltak felturbózni. Nem mondom, akinek a vizualitás a csúcs, annak be is jöhet, de az előre kiszámítható fordulatok, a szokványos befejezés azért rendesen tönkreteszik az élvezetet. Sablonfilm remek karakterekkel, bár azért a Sean Connery játszotta Allan Quatermain figurája mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Persze kellett egy „valódi” ember, aki összefogja az extravagáns héroszok gyülekezetét, de a kiöregedett James Bond szerintem erősen önmaga paródiáját nyújtja. Közelharcra hívó jeleneteinél még a technikai lehetőségek sem tudják szertefoszlatni a valóságot, hogy egy nyugdíjas korú öregember kalimpál a vásznon – méghozzá sikerrel. Ezt azért nem kellett volna…

Már volt róla szó, hogy A szövetségben a látvány első osztályú, de közel sem lenne az, ha a díszlet nem lenne fantasztikus. A szakembereknek sikerült felépíteniük (persze a számítógépek áldásos közreműködésével) a XIX. század legvégének sötét tónusú, kissé torzított és gigantikussá növesztett London és Velence látképét, amely ugyan erősen hasonlít a Batman-beli Gotham City-hez, de nagyszerű hangulatot ad a filmnek. Az egész mozit megüli egyfajta borongósság, a hideg színek (elsősorban a kék és annak árnyalatai) uralják a vásznat. Ebben a sötét és pozitívnak egyáltalán nem nevezhető atmoszférában a vámpír Mina igazi királynőként mozog; szerintem ő a legkarakteresebb szereplő, köszönhetően annak, hogy állandó titokzatosságba burkolózik.

Összességében élvezhető film A szövetség: szemet gyönyörködtető látványorgia figyelmet nem lankasztó lendülettel, ámde vérmes mondanivaló, konfliktus és jellemábrázolás nélkül. Kicsit az X-men alapötletét és nyomvonalát követi, de hát az is igaz, hogy minden képregényfilm hasonlatos a másikhoz. Nálam a favorit egyértelműen Mina (Peta Wilson), a vámpírhölgy karaktere végtelenül magányos és szomorú. Alig várom, hogy meglátogasson valamelyik éjjel, még ha ez fájdalmas következményekkel is jár(hat) rám nézve. Hiszen – mint tudjuk – kockázat nélkül nincs győzelem.

Szilvási Krisztián

2021.03.22