330

Megjelenik Victor Hugo regénye, A párizsi Notre-Dame

Ezen a napon történt: 1831. március 16. ‒ SzaSzi írása

victor-hugo-notre-dame-de-paris

190 évvel ezelőtt, 1831. március 16-án jelent meg a Notre-Dame de Paris, amelyet Victor Hugo – a fiatal költő, regény- és drámaíró, sőt újságíró – első hosszabb lélegzetű műveként tartanak számon. A francia romantika legnagyobb történelemidéző vállalkozása a középkor alkonyának Párizsába repít, de az író zsenialitásának köszönhetően a valóság részletgazdag leírása remekül ötvöződik a képzelet világával, az emberi az emberfelettivel.

A regény megírására Hugo 1828-ban kapott megbízást kiadójától, Gosselintől. Hozzá is kezdett az anyaggyűjtéshez, de egyéb megbízások, majd a politikai események (forradalom) közbeszólása miatt nem tudta tartani a határidőt. 1830-ban Gosselin már türelmetlen volt, perrel fenyegetőzött, és csak 1831 februárjáig adott újabb haladékot, ezért az író szeptembertől megállás nélkül dolgozott könyvén.

A 455 lapos kéziratból 392 a regény szövege, a többi Hugo jegyzeteit és groteszk rajzait tartalmazza, mint például Quasimodo portréja a 406. lapon vagy a 410. lapon látható sematikus térkép, amely a tizenötödik századi Párizst ábrázolja. Hugo rendkívüli gondossággal dolgozott kéziratain, így ezen a regényen is. A szöveg kevés javítással készült. Odafigyelt a lúdtollak, a papír minőségére is. A nagyméretű, 35 x 25 centiméteres lapokat kettéhajtotta, és a bal oldalra kerültek a javítások és a rajzok, míg a jobb oldalra a szöveg.

A regény fő témája egy romantikus megközelítés, annak sugalmazása, hogy az életben semmi sem állandó, az ember tulajdonképpen hiába küzd a végzete ellen. Az események forgatagában egyetlen biztos pontként a Notre-Dame kőcsipkés, ősi épületét jelöli ki az író. Ebben a háttérben bontakozik ki a varázslatos szépségű cigány lány, Esmeralda szomorú szerelme a daliás kapitánnyal, és a gnóm küllemű, együgyű harangozó, Quasimodo megindító története.

Keretként a bevezetőben Victor Hugo elárulja ihlete forrását: véletlenül ráakadt egy viharvert feliratra a székesegyház egyik sötét szegletében az ódon falra vésve. A felirat jelentése: végzet. Ez olyan mély hatást tett rá, hogy beindult írói fantáziája. Azzal, hogy magát is belehelyezi a történetbe, az egész rendkívül valóságossá válik (erre mindig is törekedett Hugo.) Ettől kezdve a XV. századi Párizs bemutatása minden tarkaságával, romlottságával, a korhely koldusaival, csőcselékével, csepűrágóival együtt hitelessé válik, mintha egy időutazás részesei lennénk. Egyébként a gótikus katedrális építőművészetét is részletezi. Érdekes módon az első néhány kiadásból ez és még két másik, Párizs leírását tartalmazó fejezet hiányzott. Hugo szerint eltűnt, aztán előkerült. Valószínűbb azonban, hogy a kiadó vette ki ezeket a részeket, mivel nem kapcsolódnak szorosan a történethez.

A regény karakterei is nagyon kidolgozottak, fokozatosan és részletesen ismerjük meg őket. Kontrasztjuk és az időközben bekövetkező jellemfordulatok jellegzetesen romantikusak, ugyanakkor valóságosak. A szerző ugyanígy mesterien és mintaszerűen bánik a romantika többi eszközével is: több cselekményszál futtatása, a késleltetés, a váratlan és meghökkentő események, félreértések mind az izgalmat fokozzák.

victor-hugo-hunchbackA regény legjellegzetesebb, ugyanakkor legellentmondásosabb figurája a csúf Quasimodo, akit rögtön a történet elején bolondpápának választanak. Az író rendkívül árnyaltan, válogatott kifejezésekkel vázolja fel a púpos és buta harangozó rútságát, testrészeit a Notre-Dame épületelemeihez hasonlítja. Nem ok nélkül teszi, de ezt csak a harmadik fejezetben értjük meg, amikor fény derül a katedrális és „alkalmazottja” közötti különleges kapcsolatra. Nagyon sokáig negatív szereplőként látjuk őt, és hogy nem velejéig romlott, erre egy percig sem gondolnánk. Esmeralda az ellenpólusa, de éppúgy „lelepleződik”. „A regény valójában a beteljesületlen szerelem négyesfogatát meséli el, mely törvényszerűen a tragédia szakadéka felé rohan. Mi, olvasók pedig a Notre-Dame tornyaiból minden lépésüket nyomon követhetjük.

A művet először 1858-ban fordította le magyar nyelvre Szalkay Gergely A Notre-Dame egyház Párisban címmel. Még négy további fordítása és 28 különféle kiadása született a későbbiekben többféle, de felismerhető címváltozattal, mint például A Boldogasszony temploma’ harangozója vagy A Notre-Dame-i torony őre.

A történet a későbbiekben is inspirálóan hatott. Az első filmes feldolgozását 1911-ben Albert Capellani rendezésében jegyzik. A legemlékezetesebb azonban 1956-ban készült, két színészlegenda, Gina Lollobrigida mint Esmeralda és Anthony Quinn mint Quasimodo főszereplésével, Jean Delannoy rendezésében. Más feldolgozások is születtek: rajzfilmen 1996-ban (Gary Trousdale és Kirk Wise rendezésében), musicalként színpadon 1998-ban (Richard Cocciante zenéjével, Luc Plamondon szövegével) láthatta a közönség. 2017-ben a Budapesti Operettszínház is színre vitte.

A történet az elmúlt röpke kétszáz év alatt olyan valóságosan hatott, hogy számos legenda is tapadt hozzá, de ezek időről időre megdőlnek. A Notre-Dame feliratát eltávolították, Quasimodo és Esmeralda csontjai pedig elporladtak. Történetük viszont a mai napig az örökzöld klasszikusok között szerepel.

SzaSzi

Források: konyvkultura.kello.hu; mandadb.hu; wikipédia

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2021.03.16