247

''A könyv az otthonosság fokmérője is'' – Interjú Bajzát Zsuzsival

Mutasd a könyvespolcod, megmondom, ki vagy! – 9. rész

bajzat-zsuzsi

Ugye ismerős a Győr+ Rádió derűs hangú műsorvezetője, a győri reggelek egyik felpörgetője, Bajzát Zsuzsi? Jószerével minden győri rádióhallgató tisztában van azzal, ki ő – a közösségi oldalaknak köszönhetően már láthatta is –, mégis keveset tudunk róla, hiszen mindig ő kérdez. Ezúttal változtattunk a szerepeken.

Magáról, olvasásról, a modern kor kihívásairól és még sok minden másról mesél – szolgáljon ez újabb darabként a róla készülő „kirakósba”. Nyolc éve dolgozik a helyi médiánál, mindig újságírónak készült, de ezen kívül sok más dologhoz adja a nevét, és enged a modern kor kihívásainak is, különösen, ha ezzel jó ügyet szolgál. Kollégái a legmosolygósabb műsorvezetőnek tartják, aki „bohó eleganciával” kezeli a mindennapokat.

Mit jelentenek számodra a könyvek, az olvasás?

Ahogy beléptem hozzátok a muzeális gyűjteménybe, megcsapta az orromat a régi könyvek illata, és egyből felidéződött a gyermekkorom, a nagyszüleim, akiknél felnőttem, a nagymamám, aki nagyon olvasott volt. Talán ezért számomra mindig az volt az otthonnak a fokmérője, hogy a tévé mellett vagy a nappaliban van-e nagylexikon, vannak-e enciklopédiák. Amíg nem volt internet, csupán ezekre lehetett hagyatkozni, nagy kincs volt ez akkoriban. Tudom, hogy a lakberendezésben most a minimalista stílus hódít, de nekem egy lakás a könyvektől otthonos. Akárhova költöztem, az első dolgom volt, hogy a könyveknek helyet keressek, kipakoljam őket. Ezzel persze nem azt állítom, hogy én mindennap olvasok, csak azt, hogy fontosak a könyvek. Szeretem a régi könyveket lapozgatni. Újat jellemzően csak akkor veszek, ha egy téma, egy sorozat vagy szerzői stílus nagyon elkapott.

Hogyan képzeljük el a „könyvespolcodat”?

Nincs külön erre a célra szolgáló szekrényem, a nappali polcaira próbálom beillesztgetni a könyveimet, ahová éppen elférnek. Vannak csoportok, a régi típusúak, a sorozatok, a szép borítósok. Odavagyok a szép könyvborítókért, még akkor is, ha ez felszínesen hangzik.

Nagyon elfoglalt vagy. Mikor tudsz időt szakítani az olvasásra?

Tényleg sok dolgom van, ezért képtelen vagyok rendszeresen olvasni, pedig milyen jó lenne! Viszont, ha megfog egy könyv, akkor nem spórolok, képes vagyok mindent félretenni, úton-útfélen, még főzés közben is kifulladásig olvasni.

Vannak kedvenc témáid, íróid?

Nagyon szeretem a fantasztikus világot. Amikor tele lesz a hócipőm a valósággal, akkor mindig ide menekülök, talán mert nagyon más, mint amiben élünk. A 90-es években voltam gyerek, a Harry Potteren szocializálódtam, ami azután érkezett, azt én elolvastam, valószínűleg azért ez a vonzódás. Amúgy meg ki ne szeretne valami más lenni, mint ami, valaki más bőrébe bújni, egy varázslóéba, boszorkányéba például? Imádom a krimiket is, talán mama miatt, aki nagy Agatha Christie-rajongó volt.

bajzat-zsuzsiAz olvasás gyerekként, a tanulási szakaszban egy legyőzendő akadály. Emlékszel arra, hogy mi volt az a pont, amikor élménnyé vált számodra ez a tevékenység?

Nagyon korán, már ovisként megtanultam olvasni. Egyik legkorábbi emlékem erről, amikor a nagyapám már nem tudott átverni, hogy mi lesz a tévében, mert ki tudtam bogarászni a műsorújságból. Ez persze az iskolában gond volt, nem ment a szótagolva olvasás, mert én már folyékonyan akartam olvasni. Élménnyé az első kötelező olvasmányok – A két Lotti és A Pál utcai fiúk – kapcsán vált. Ijesztő az a szó, hogy kötelező, de így utólag jó, hogy rákényszerültem, legyőzött akadályként maradt meg.

Klasszikus vagy kortárs?

Kortárs. Minden, ami fontos volt, azt kortárs szerzőktől kaptam meg. Kétszáz éve még más válaszokat adtak egy kérdésre, problémára. Azért is fontos egy regénynél, hogy a saját koromban játszódjon, hogy minél jobban bele tudjak helyezkedni, hogy magával tudjon vinni a saját világába. Az olvasástól én azt szeretném, hogy kiszakítson egy kicsit a valóságból. Konkrét szerzőt nem emelek ki, de van jó néhány, akinek a kötetét megveszem, mert fontos, hogy kézben lehessen.

A munkád során is fontos, hogy tájékozott legyél. Hogyan jött az életedbe a rádiózás?

Mindig újságíró akartam lenni. Több diáklapnál kezdtem, sokat dolgoztam és főleg ingyen, de közben beletanultam a szakmába. A folyamatos fejlődésre azóta is törekszem. A főiskolán intézményi kommunikátor szakon végeztem, ami sajtószóvivőt jelent. Mindig inkább a gyakorlat érdekelt, ezért amikor az első félév végén az egyik barátnőm elment gyakornoknak a helyi tévéhez, akkor én is jelentkeztem, szerkesztőként kaptam ott lehetőséget. Később képeztem át magam rádiósnak, amikor ez a cég tönkrement. Rájöttem, hogy nem lesz valakiből rögtön jó rádiós, ez idővel jön meg. Hogy elég jó legyek, sokat jártam például beszédtanárhoz. Egerből Győrbe költöztem, a Győr+ Rádiónál már nyolc éve „műsorozok”, rengeteg tapasztalatot szereztem, évek alatt kialakult a stílusom. Nem szeretek például olyan szerepben tetszelegni, amelyben nem vagyok hiteles. Nem értek minden témához, de ezt nem érzem rossznak, mert szerencsére van köztünk olyan, aki ahhoz ért, amihez én kevésbé. Utálok hibázni vagy kellemetlen helyzetbe hozni magamat, ezért igyekszem felkészülni. Amikor ide kerültem, reggeli adást készítettem, nehéz volt például a vendégek kiválasztása, hiszen senkit nem ismertem. Ma már szinte engem találnak meg az emberek vagy a témák. Volt esti műsorom is, amelybe több lelkis téma belefért, míg a reggelek pörgősebbek. Összességében szeretek itt vidéken, soha nem vágytam ezen a téren celeb lenni. A kis közösségekben élni, hatni, az az én műfajom.

bajzat-zsuzsiEmlítetted az egyéni stílust. Mit gondolsz, mi a te szupererőd?

Én azt hiszem, hogy a lelki témák simulnak hozzám jól, mert valahogy a dolgoknak ez az oldala fog meg, talán ebben a korlátozott világban az embereknek nagyobb szüksége is van erre. A reggeli műsoroknál sem hazudtolom meg magam. Ma például szó volt egy kis srácról, akit leigazolt az AC Milan. Engem ebben a hírben nemcsak a sportteljesítmény fogott meg, hanem az emberi oldal is. Például, hogyan birkózik meg az ezzel járó feladatokkal, gyerekként milyen lelki támogatásra számíthat, hogyan tudja tartani a kapcsolatot az itthoniakkal.

A rádiózás mellett közösségi oldalak menedzselésére is vállalkozol. Hogyan jött ez az ötlet?

Ez is beletanulós szakma. A pandémia megmutatta a növekvő internetes jelenlétet, de sokan nem tudják, hogy egyáltalán mit kezdjenek a virtuális világgal, és főleg hogyan. Nem csoda, az internet világában nap mint nap nagy a változás. Számomra a vállalkozást pár éve a kényszerhelyzet és a felmerülő igény hozta. Mivel én rossz körülmények közül jövök, ezért mindig nagyon fontos volt a segítő szándék. A kisvállalkozókat – a fodrászt, a pedikűröst, a masszőrt stb. – karolom fel, mert ők vannak a legjobban elanyátlanodva ezen a téren, hiszen a nagy marketingcégekkel nem tudnak szerződni, nem engedhetik meg maguknak. Megtanítom nekik egyrészről, hogy kell ezeket a lehetőségeket használni, másrészt azt is, hogyan vállalják fel magukat, ami sokszor nehezebb, mint a beállításokkal szöszmötölni. Természetesen nekem is fel kellett ismernem a határaimat, én sem tudok minden problémára választ adni, ezért a cipőt a cipőboltból elvet vallom. Ráadásul iszonyatosan gyorsan változik minden. Aki viszont megtalálja, miben jó, az nyer. Sokszor félünk megtenni az első lépést, de akkor nem derül ki, hogy mire vagyunk képesek. Az élet rengeteg új szakmát termel ki, eddig még nem éreztem egy percig sem a diploma hiányát. Igaz, magamat kevésbé tudom jól eladni, de a tartalomgyártásban jó vagyok, és ezzel tudok másokat segíteni.

Mit könyveltél el az eddigi legnagyobb sikeredként? Milyen elismerésre gondolsz vissza szívesen?

Szakmai elismerést 2015-ben kaptam. Ez egy céges sajtódíj volt, amelynek nagyon örültem, különösen a méltatásnak, amely megemlítette, hogy segítem a civil kezdeményezéseket, próbálok teret adni az embereknek. Azt is sikerként élem meg, hogy már nyolc éve vagyok a győri rádiónál, de leginkább arra vagyok büszke, hogy a magam erejéből jutottam el idáig. Ezt nem nagyon szoktam hangoztatni, még magamnak sem. A hibáimat hamarabb veszem észre, pedig a büszkeséget is meg kell engedni néha. És nem feledkezhetek meg a hallgatókról sem, akik az álmos szürke reggeleken visszajelzéseikkel, szeretetükkel adnak erőt nekem.

SzaSzi

A sorozat korábbi cikkei:
1. rész: A saját olvasmányélménynek nincs határa – Interjú Kocsis Rozival
2. rész: "Minden könyvemnek saját története van" – Interjú Lanczendorfer Zsuzsannával
3. rész: Könyvek, gyöngyök, és… csavarkulcs? – Interjú Kokas Évával
4. rész: ''A könyveknek saját személyiségük és sugárzásuk van'' – Interjú Maszlay Istvánnal
5. rész: ''A könyv mindennapi táplálék… az olvasás személyes belső utazás'' ‒ Interjú Rákász Gergellyel
6. rész: A báb nem korosztály, hanem műfaj – Interjú Markó-Valentyik Annával
7. rész: ''Mint a tűzifa egy téli napon, visszaadják az egykori nyári napok melegét'' – Interjú Lebó Ferenccel
8. rész: ''A mese csak akkor él, ha mesélik!'' – Interjú Zalka Csengével

2021.03.10