Etiópia nyelvileg sem egységes, északi részén sémi nyelvet beszélő csoportok, délebbi részén kúsita népek élnek. Az egyes régióknak komoly önálló hagyományaik vannak. Ilyen régió Tigré, a tigrinyák állama, amely az elmúlt hónapokban is sokszor szerepelt a hírekben, s amely folyamatosan elszakadni vágyik az amhara és oromó többségű Etiópiától. Mivel Afrikában Etiópia volt az egyedüli keresztény állam, már a középkortól nagy érdeklődés nyilvánult meg iránta Európa felől, s a gyarmatosító portugálok többször is az etiópokkal együtt harcoltak az Afrika keleti partvonalát uraló iszlám államalakulatok ellen. Etiópia részben ennek, részben földrajzi adottságainak köszönhetően egészen a XIX. század végéig elkerülte, hogy európai nagyhatalmak gyarmatosításának célpontjává váljon.

Az 1880-as években az Etiópiához közeli tengerparti sáv – ma Eritrea néven önálló ország – olasz kézre került, és a friss európai hatalom megkezdte a környező terület gyarmatosítását, ellentétbe kerülve Etiópiával, amelynek éppen a már említett régiójával, Tigrével lett szomszédos. 1889-ben II. Menelik (az alsó képen teljes díszben), a központi Seva tartomány királya lett az etióp császár, azaz négus (1889-1913), miután a korábbi tigréi királyból négussá lett IV. Joannész elesett a szudániak elleni harcban. Utóbbi fia, Rasz Mangasza nem tudta a maga számára biztosítani a trónt, kénytelen volt beérni Tigré kormányzásával, behódolva az új császárnak. II. Menelik ravasz uralkodónak bizonyult, aki mindig ügyesen taktikázott. Hatalomra kerülésekor éppen az olaszok segítségével győzte le ellenlábasait, majd szerződést is kötött az európaiakkal, ám mindkét fél másként értelmezte annak szövegét. Az olaszok úgy vélték, innentől az abesszin négus az olasz király alattvalója, de Menelik nem egészen így gondolta, s végül birodalma pacifikálása után fel is mondta a szerződést a taljánokkal.

Addigra egyre gyakoribbá váltak a tigrinya és itáliai összeütközések a határzónában. Ez nem is nagyon volt kiküszöbölhető, hiszen Eritrea jelentős részén szinték tigrinyák laktak, és a határ sem igazán volt egzaktul meghatározva. 1891-ben az eritreai olasz expedíciós hadtest parancsnoka Oreste Baratieri tábornok lett, és az olasz katonaság folyamatos érkezése mellett megkezdték az afrikaiakból – elsősorban szomáliaiakból, maszájokból – álló segédcsapatok (aszkarik) kialakítását is. 1894-ben már komoly harcok zajlottak az eritreai tigrinyák és az olaszok között, amelyben Rasz Mangasza természetesen támogatta az előbbieket. Az olaszok erre megtámadták Tigrét, s 1895-ben legyőzték a rasz seregét. Elfoglalták fővárosát, Mekelét, és erődöket hoztak létre a megszállt területen. 1895 szeptemberében II. Menelik válaszul megkezdte az egész etióp sereg mozgósítását, és kitört a nyílt háború.

Etiópiáról tudni kell, hogy nem egy könnyen meghódítható ország. Centrális része – itt fekszik a főváros, az akkor frissen alapított Addisz-Abeba –, az Etióp-magasföld átlagosan 2500 méter magasan fekszik, sokszor 4000 méteres csúcsokkal övezve, míg Eritrea déli része felől félsivatagos vidék választja el. Nem véletlen, hogy nem nagyon akadtak vállalkozók a történelemben, pláne nem Eritrea irányából…

Az etióp négus serege először leszámolt egy olasz különítménnyel, majd megostromolta Mekelét. Az olasz helyőrség hősiesen helytállt az óriási túlerő ellen, de vízhiány folytán kénytelen volt megadni magát 1896. január 22-én. Baratieri folyamatosan erősítést kért Rómától, de azok csak lassan csepegtek, s közben a 85 ezer fős abesszin haderő előrenyomult. Az olasz tábornok a kéznél lévő 10 ezer emberével a stratégiailag fontos Adigrat mellett foglalt állást Tigrében. Januárban előbb 14 ezer, majd februárban újabb 10 ezer olasz érkezett Eritrea kikötőibe erősítésként. Baratieri február végén már 20 ezer fővel várta az etióp támadást, amely azonban nem érkezett meg. Menelik ugyanis észak felé haladt Mekelétől, elvonult az olasz állások előtt, s annak utánpótlását igyekezett lovasságával megzavarni. Ügyes taktika volt.

Az abesszin haderő ugyan nem értett az európai modern hadviseléshez, de jelentő számban voltak köztük igencsak jártas harcosok, hiszen a térségben ez akkoriban a mindennapi férfiélet részét jelentette. Emellett helyiek lévén tökéletesen ismerték a terepet. Ráadásul azért a fegyverzetük sem volt nagyon rossz. Menelik és elődje – készülve az esetleges háborúra – jelentős számban szerzett be hátultöltős puskákat Franciaországból. Egy 1887-es összegzés szerint az etióp haderő képesnek bizonyult 145 ezer embert kiállítani (amelyből 57 ezer volt lovas), és ebből 71 ezer lőfegyverrel rendelkezett, köztük 28 ezer modern hátultöltőssel. 1896-ra a helyzet még javult is.

Baratieri arra a következtetésre jutott, hogy az Adua/Adwa városánál letáborozó etióp sereg utóvédjére lecsaphat, teljesen hibásan mérve fel lehetőségeit, és jelentősen alulbecsülve Menelik seregének képességeit. Mivel hadereje egy részét az utánpótlási vonalainak biztosítására kellett elkülönítenie Menelik portyázó lovasai miatt, az olasz tábornok 14500 emberrel, 44 ágyúval és 12 gyorstüzelő szórólöveggel vonult fel mindössze. Még talán ez is elég lett volna, ha tényleg meg tudja lepni 1896. március 1-jén az ellenséget, de ez nem sikerült. Az olasz térképekről csata közben derült ki, hogy nem pontosak, a három hadoszlop közül az egyik nem abba a hegyszorosba vonult be, ahova kellett volna, 7 kilométerrel eltévesztve így a célt. Ez a bal oldali oszlop gyorsabban is vonult, mint a másik kettő – kedvezőbb volt a terep ‒, és sokkal előbb beleütközött az etiópokba, mint kellett volna. A reggeli 6 óra körül kibontakozó csata egyáltalán nem az itáliai tervek szerint alakult. Ahelyett, hogy a 3 oszlop egy időben csapott volna le Menelik erőire, egymás után léptek harcba. Mire a jobb oldali oszlop rohamot indított, a bal oldali már vereséget szenvedett, így az amúgy is komoly létszámfölényben lévő afrikaiak mindet felmorzsolták külön-külön. Két szárnya elvesztése után Baratieri középen támadó haderejét szinte körülfogták az abesszinok, s csak rendezetlen visszavonulásra futotta erejéből. Az olasz hadsereg súlyos vereséget szenvedett a lenézett „barbároktól”. Elesett 5250 olasz és aszkari, 1500-an fogságba estek, illetve minden ágyú is a győztes kezére került.

Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy pár nappal később Eritreába érkezett egy komolyabb olasz erősítés, s egy új főparancsnok Baratieri helyére. Baldissera tábornok némiképpen helyreállította az olasz katonák renoméját, de azon nem tudott változtatni, hogy nyilvánvalóvá vált: Etiópiát az olaszok nem tudják elfoglalni. 1896-ban Addisz Abebában II. Menelik és Baldissera békét kötött, az etióp négus elismerte Eritrea olasz gyarmati státuszát, míg Olaszország kimondta, hogy Abesszínia független állam. Baratieri tábornokot a vereség miatt hadbíróság elé citálták, s bár elítélni nem merték – az olasz kormány felelőssége is előjöhetett volna ‒, de önkéntes száműzetésbe vonult, Ausztriában halt meg Sterzingben.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Bencze László: Az olasz-abesszin háború. In: Élet és Tudomány, 1993. 45. sz. 1416-1418.o.; MacLachlan, Sean: Armies of the Adowa Campaign 1896. Osprey, 2011.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.