Händel első operáját még a hamburgi opera zenekari tagjaként komponálta Almira címmel, amelyet 1705. január 8-án mutattak be Hamburgban. 1706-ban azonban tapasztalatszerzés céljából Itáliába ment, ahol operákat és oratóriumokat egyaránt írt. 1709-ben a Velencében színre vitt Agrippina című zenedrámájával szerzett magának nemzetközi hírnevet. 1710-ben költözött Hannoverbe, mivel az ottani „választófejedelem udvarának kórusvezetőjévé” nevezték ki. Angliába 1711-ben utazott először, miután annak fővárosa „a 18. századi Európa legnagyobb és leggazdagabb városának” számított, ráadásul színes zenei élettel is rendelkezett. A Rinaldo jelentette Händel londoni operaszerzői karrierjének kezdetét, pályafutása során kicsivel több mint 40 operát írt, ebből 35-öt az angol fővárosban játszottak először. Sőt ez volt az első olasz nyelvű opera, amelyet londoni színház számára írtak.

Tassonak az első keresztes háborúról (1096-1099) szóló eposzának néhány jelenete alapján Aaron Hill (1685-1750), az ősbemutató helyszínéül szolgáló teátrum mindössze 25 éves bérlője készített egy angol nyelvű szinopszist, amelynek nyomán írta meg Rossi az olasz nyelvű librettót. Érdekesség, hogy azon kevés eredeti szövegkönyvek egyike ez, amely kimondottan Händel számára készült. A korban az terjedt el, hogy Händel mindössze 14 nap alatt komponálta meg operáját, „nagy csodát keltve” ezzel kortársai körében. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy 15 zeneszámot korábbi műveiből vett át. Mivel „Londonban a 18. század első évtizedeiben kiváló és tekintélyes nagyságú zenekarok működtek”, lehetősége nyílt a német zeneszerzőnek, hogy „bőségesebben és kivételes bravúrral használja a zenekart”. A Rinaldóban például a rézfúvósok szerepét is megnövelte, valamint a nyitány mellett további hét zenekari részt is komponált. Az énekszólamok esetében pedig „a koloratúrák technikájának és expresszivitásának gazdagítása” mellett az énekhangokat „terjedelmük felső határának irányába tolta, az érzelmi kifejezés területén gyökeresen új minőséget teremtett szélesen kibontott dallamaival”. Az angol anyanyelvű közönség számára, minthogy „az opera nyelvét nem értette, a legnagyobb vonzerőt a virtuóz éneklés képviselte”. Händel összességében a Rinaldóhoz színpompás és sokszínű zenét írt.

Händel és Hill az opera szerepeire a legkiválóbb olasz énekeseket szerződtették. A kor két legnevesebb kasztrált énekesét sikerült megnyerniük Rinaldo és Eustazio szerepére, előbbit Nicolo Grimaldi, művésznéven Nicolini szoprán kasztrált, utóbbit Valentino Urbani, művésznevén Valentini alt kasztrált alakította. A két kimagasló szoprán közül Isabella Girardeau Almirenát, Elisabetta Pilotti-Schiavonetti pedig Armidát énekelte. Goffredóként Francesca Maria Vanini-Boschi alt, Argante-ként pedig férje, Giuseppe Maria Boschi lépett színpadra.

Aaron Hill rendezőként a felújított színház színpadi gépezetének „valamennyi trükkjét kihasználta”, az előadás során színpadi effektusokat és különböző látványosságokat egyaránt alkalmaztak, sőt Almirena és Rinaldo kerti jelenetében élő gerléket is szabadon eresztettek. Az extravangáns pompa és a lélegzetelállító előadásmód célja többek között az is volt, hogy a szöveget nem értő közönség figyelmét végig ébren tartsák. A The Spectator 1711. március 6-án megjelent beszámolójában így fogalmazott: „A Rinaldo tele van mennydörgéssel és villámlással, fénnyel és tűzijátékkal.”.

Az ősbemutatón a Rinaldo végül óriási, sőt hisztérikus sikert aratott, amit talán az is bizonyít, hogy egy rafinált zeneműkiadó néhány angol nyelvre fordított ária kiadásával óriási vagyont tudott szerezni. Az év folyamán még 15 alkalommal játszották, de a következő évek során újra és újra műsorra tűzték, a zeneszerző kisebb módosításokat hajtott végre a partitúrán. Händel életében összesen 53 bemutatót tartottak, Európa számos városában játszották, többek között Dublinban, Hamburgban, Nápolyban és Milánóban. 20 évvel később a német zeneszerző elkészítette a Rinaldo második változatát is, amelyet 1731. április 6-án mutattak be ugyanebben a színházban.

A Rinaldo diadalát követően a német mester rövid időre visszatért Hannoverbe, ahol „engedélyt kapott, hogy újra Londonba utazzon, azzal a feltétellel, hogy belátható időn belül visszatér”. Az ígéretét azonban soha nem teljesítette, ugyanis addigi kenyéradóját 1714-ben I. Györgyként Anglia királyává koronázták, így Händel hivatalosan „az angol királyi udvar szolgálatába lépett”.

A Rinaldo egészen napjainkig Händel egyik „legtündökletesebb, leginkább magával ragadó operái közé tartozik”.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: A klasszikus zene. Főszerk. John Burrows; Giorgio Lise-Eduardo Rescigno: A 18. századi opera Scarlattitól Mozartig; Opera. Szerk. Batta András; Matthew Boyden: Az opera kézikönyve; Anthony Hicks: Georg Friedrich Händel Rinaldo. Az opera CD kísérőfüzetében megjelent írás (DECCA, 1999); wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.