138

Jodi Picoult: A két út könyve

Könyvkritika

jodi-picoult-a-ket-ut-konyve

A kvantumfizikában van egy elmélet, amelyet párhuzamos univerzum-elméletnek neveznek. A téridő természetéből kiindulva azt feltételezik, hogy bizonyos ponton túl ismétlődések vannak benne, vagyis ha bizonyos számú variáción már túl vagyunk, az elrendeződések ismétlődhetnek.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy találkozhatunk egy hajszálpontosan ugyanolyan világgal, mint amilyenben a „jelenben” is élünk, viszont az, hogy ebben a másik, tükör-univerzumban hogyan reagálunk, pontosabban hogyan reagál a másik énünk, az teljesen eltérő lehet attól, amit az „eredeti” univerzumban megtapasztalunk. Bár a témában tudományos és filozófiai eszmefuttatások is bőséggel születtek, talán a legrövidebben megfogalmazott, vicces, de annál találóbb felkiáltás a Mézga család Paulájának szájából hangzik el a következőképpen: „Miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?”. Sose gondoltuk, hogy ez a kérdés a kvantumfizika egyik legvitatottabb elméletét foglalja össze, mintha csak azt mondaná: mi lett volna, ha a Hufnágel Pistihez megyek hozzá, vajon akkor hogyan alakult volna az életem, kik lennének a gyerekeim, miként döntöttem volna ebben és ebben a helyzetben, kiket ismertem volna, és kik azok, akikkel így sose találkoztam volna? És ki lennék én? Érdekes és mélyreható kérdések, amelyeket valószínűleg mindannyian felteszünk, akkor is, ha sosem hallottunk a multiverzum-elméletről.

Amikor Dawn McDowell repülőgépe zuhanni kezd, rádöbben, hogy csupán percei maradtak az életéből. Az általánosan elfogadott elmélet szerint az ember halála előtt néhány pillanatban tömörítve megnézi élete filmjét, a kiemelt eseményekre fókuszálva. Dawn azonban semmi ilyesmit nem tapasztal, helyette viszont egyetlen ember képe lebeg a szeme előtt, és ez nem más, mint régi szerelme, az egyiptológus Wyatt. A balesetet szerencsésen túléli, de ezután nem Bostonba megy a családjához, hanem elutazik Egyiptomba, bár azt még maga sem tudja pontosan, miért. Egy biztos, van a múlttal egy kis elintézni való dolga, és ebbe valahogyan Wyatt is beletartozik.

A cselekmény ezután váltakozó fejezetekben zajlik, képzeletben Egyiptom és Boston között ingázva. Lassan kiderül, hogy Dawn korábban egyiptológusnak készült, és behatóan tanulmányozta a különböző egyiptomi sírok koporsóinak belső falára festett térképet, a Két Út Könyvét. Ez a térkép az egyiptomi hagyományok és hit szerint segíti az elhunytat, hogy eligazodjon a túlvilágon. Az egyiptomiak temetkezési szokásai és a halál témája Dawn számára izgalmas és sokat ígérő kutatási terület, azonban egy váratlan esemény miatt megszakítja a kutatásokat, hazautazik, és valahogy elfelejt visszamenni.

Az idősíkok fejezetenként váltakoznak, és fokozatosan kibontakoznak a háttértörténések, amelyek irányt adnak az egyes eseményeknek. Dawn haláldúla lesz, azaz olyan személy, aki haldoklókat kísér végső állomásuk felé, miközben igyekszik segíteni nekik abban, hogy rendezetlen dolgaikat elrendezzék, legyen az anyagi, családi, baráti, szerelmi, testi, szellemi jellegű. Dawn azt hiszi, hogy mindent tud a halálról, amíg egyik betege fel nem nyit benne olyan ajtókat, amelyeket régen lelakatolt már. Miközben azt hiszi, hogy boldog házasságban él Briannel, aki szereti és csodálja őt, kiderül számára, hogy a múlt komoly hatással van rá, és elkezd azon gondolkodni, milyen életet élne most, ha bizonyos döntéseket másképpen hozott volna meg.

A regényben van egy nehezen megfogalmazható jelen idő, vagy inkább időintervallum, az összes történés ehhez viszonyítva helyezkedik el. Egész pontosan nem is igazán történések ezek, mint inkább emlékezések, amelyek lassan és szinte észrevétlenül hoznak vissza egyfajta jelen időbe, éppen ott, ahol az események alakulása kritikussá válik. Dawn életében eljön a pillanat, amikor valamikori döntéseinek következményeivel kell szembenéznie. Ekkorra már sokat tud a megbánásról is, amellyel legtöbbször haldokló betegeinek történeteiben találkozik. Teljesen más azonban kívülállóként megtapasztalni mindezt, mint amikor érintettek vagyunk. Dawn rájön, hogy vannak olyan élethelyzetek, ahol nincsenek jó és rossz döntések, egyszerűen csak döntések vannak.

Kvantumfizikus férje multiverzum-elmélete szimpatikusan hangzik ugyan, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem kivitelezhető, és kénytelen ezen az egyetlen, jelenként megnevezett idősíkban rendezni az életét, a házasságát, a kamasz lányával való kapcsolatát. Ezt azonban csak akkor tudja megtenni, amikor szembesül a múltbéli történésekkel, hiszen most a jövő a tét. Egyiptomban azonban ott van Wyatt, aki egyszer csak a múltból a jelen síkjára lép. Jodi Picoult ekkor a főszereplő szájába a következő szavakat adja, ami akár a regény kulcsmondata is lehet: „Nem mi alakítjuk a választásainkat, hanem a választásaink alakítanak bennünket.” Bár úgy tűnhet, ez egyfajta felelősséghárítás, jobban belegondolva nagy igazságot mond ki.

Az élet és a halál közé kifeszített kettős sík érdekes és mélyreható gondolatokat és kérdéseket szül az olvasóban. Kicsit mindent másképp értékelünk akkor, ha el tudjuk fogadni a tényt, hogy egyszer valamennyien meghalunk. Másképp látjuk eddigi életünket és meghozott döntéseinket, és ami ennél is fontosabb, hogy másképp szeretünk, és talán meglátjuk azt, hogy igazi boldogság nincs veszteségek nélkül.

Jodi Picoult a magyar olvasók körében igen népszerű kortárs szerző, de művei világszerte is rendszeresen vezetik az olvasói sikerlistákat. Őt magát pedig nem kell különleges körültekintéssel bemutatni az olvasónak, ugyanis már a szerző neve megelőlegezi azt, hogy nagyszerű olvasmányt tartunk a kezünkben. Nincs ez másként a jelen kötettel sem, Picoult újra nagyszerűt alkotott. Azon kívül, hogy a szerzőtől megszokott stílust kapjuk, van ebben a regényben valami filozofikusabb, mélyebb megközelítés. A korábbi művek ismeretében tudjuk, hogy Jodi Picoult előszeretettel választ megosztó, nehéz, elgondolkodtató témákat. A halál témája és a haldoklás folyamatának megfestése olyan finoman, árnyaltan kerül ki a szerző tolla alól, hogy képtelenség együttérzés nélkül olvasni a művet. Az Egyiptommal kapcsolatos leírások annyira részletgazdagok és pontosak, hogy nemcsak egy hihetetlen szerelmi történetet olvashatunk, hanem egy régészeti, történelmi szempontból is élvezetes regényt. A szerző ez esetben is, mint oly gyakran máskor, úgy próbál hitelesebb művet alkotni, hogy személyesen jár utána a dolgoknak, hogy átélhesse azt, amiről írni szeretne. Ezért van az, hogy Egyiptom titokzatos világán át a kvantumfizikáig minden téma hiteles és bonyolult, pontosan olyan, amilyen a valóságban is. Abban a valóságban, amelyből csak egy van. Egyelőre.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com

2021.02.20