121

Lene Kaaberbol és Agnete Friis: Gyerek a bőröndben

Szilvási Krisztián könyvkritikája

lene-kaaberbol-agnete-friis-gyerek-a-borondben

Ha gyerekrablás, akkor pedofília. Mi más lehetne? Betegesen romlott felnőttek (akár férfiak, akár nők, ne legyünk szemellenzősen sztereotipak), akik olyan okok miatt fognak el és tartanak maguknál gyerekeket, amelyeket itt és most nem vagyok hajlandó leírni. A fantáziadúsabbak, valamint az emberi elme (és ösztönök) végeérhetetlen mélységű szakadékait (el)ismerők úgyis sejthetik, mik azok, Amelyekről Nem Beszélünk.

Na de mi van akkor, ha mi tévedünk, hogy úgy mondjam: sokkal csúnyább dolgokat látunk bele valamibe, amely persze eleve törvénytelen és erkölcstelen, viszont mozgatórugói inkább alapulnak a fényesebb oldal késztetésein, mint a sötétén. Csattanós csavar. És nagyon, de nagyon összezavarja az egyértelmű ítélethozatalt. Már írtam a dán Lene Kaaberbol és Agnete Friis szerzőpáros bennünket magyarokat is áttételesen érintő krimijéről, a Cigányátokról, most viszont az azt megelőző történetükről, a Nina Borg-sorozat első kötetéről, a Gyerek a bőröndben címűről fogok beszélni. Amelynek témája valószínűleg (szintén) nem puszta fantazmagória, hanem élő, viruló és profitteremtő iparág. A sötét oldalon. Mindegy, milyen motivációkkal a szándékok mögött.

Szóval a Nina Borg nevű dán vöröskeresztes nővér főszereplésével írott krimisorozat bár gyorsan sikerszériává fejlődött, a szerzőpáros kezdeti együtt ténykedése azonban közel sem olyan természetszerű, mint amilyennek első hallásra tűnik. Az 1960-as születésű, koppenhágai Lene Kaaberbol korábban ugyanis fantasyszerzőként, míg a nála 14 évvel fiatalabb Agnete Friis inkább újságíróként és gyermekkönyvek szerzőjeként volt ismert. Közös munkáik a számukra félig-meddig idegen műfajban azonban totális profizmust mutatnak, s talán meglepő módon saját bevallásuk szerint is sokkalta könnyebb közösen írni egy regényt, mint egyedül. Vélekedésükre kiváló bizonyíték, hogy a Gyerek a bőröndben 2008-ban az év krimije lett Dániában. Persze a titok alapja lehet a témaválasztás, hiszen a történet már eleve olyan, amelyet senki emberfia nem lenne képes érzelmek nélkül kezelni: ismeretlen feladó által egy pályaudvari csomagmegőrzőben hagyott kopott bőrönd, amelyben egy elkábított 4 éves kisfiú lapul.

Nina Borg-ot egyik régi barátnője hívja fel telefonon (a kétségbeesés határán) abból a célból, hogy el kellene intéznie valamit, amelyre viszont ő maga nem képes. Kéri szépen Ninát, oldja meg helyette a feladatot: hozza el a megőrzőből az ott hagyott „csomagot”. Az elkötelezett vöröskeresztes nővér kisebb tépelődés után persze barátnője segítségére siet, ám amikor a bőröndből egy 3-4 éves kisfiú pottyan a lábai elé, rögtön menekülni kezd. Még nem tudja, hová és ki elől, de ilyenkor a sokk sajnos beszédesebb tanácsadó, mint a józan gondolkodás. Anyai, sőt mi több, alapvető emberi ösztön. A gyerekrablás és -küldözgetés hátterében egyik részről egy milliomos dán üzletember, a másik oldalról viszont egy litván maffiózó áll. Ellentétes, ám óriási meglepetésre egymással összevágó motivációkkal. Ugyanis mindketten csupán békés, nyugodt és egészséges családot szeretnének maguknak. Csakúgy, mint az elrabolt kis Mikas anyja, sőt a családi élet által időről időre kemény frusztrációban szenvedő Nina. Pont. A Gyerek a bőröndben mértani középpontba állított témája tehát a család, amely köré Kaaberbol és Friis izgalmas, hiteles és érző emberi szemszögű krimit húzott fel. Olyat, ahol a kezdeti, mereven feketének és fehérnek tűnő térfelek a történet előrehaladtával – még ha a törvénytelenség állandóságával kísért, de mégis – egyre árnyaltabb nézőpontokat vesznek fel. Azt hiszem, az írótechnika fogásain túl ehhez kell igazán érzék.

Szóval a sakktábla minden szereplőjét az mozgatja, hogy mentse, meggyógyítsa, létrehozza, kezelje saját családját. A dán hölgypáros regénye ebből kiindulva (és most hadd legyen enyém a sztereotípia) bár végig vérbeli női szemszögből szólal meg, a két nemre épülő valódi világ sajátosságai mégis egyformán kapnak benne teret. Cselekményvezetése nem szabályoz mereven, engedi az ellentétes oldalon kiépülő rokonszenvet is, ezzel mintegy plusznak tekinthető játékra hívván az olvasót: ha nem tetszik, gondold el, hogyan lehetne számodra tetszetős! A tényleg családcentrikus sztori pedig épp ezért fura módon csökkenti az elrabolt gyerek miatt érzett fojtogató (szélsőségesen elítélő) feszültséget úgy, hogy a szereplők mozgatórugóinak, elképzeléseinek és megvalósított tetteinek felelősségét a körülmények kényszerítésére ruházza át. Kaaberbol és Friis regénye épp ezért nagyon okosan építkezik, több síkon szólal meg, hogy a végére tartogatott csavarnak még nagyobb hatást biztosítson. A történetet lehet tehát úgy tekinteni, mint ahol mindenki egyformán bűnös; vagy lehet rá úgy nézni, hogy mindenki egyformán ártatlan (ismétlem: mindenki csupán a körülményei áldozata), illetve elképzelhetők a két térfél szabadon választott kombinációi is. Nincsen tehát megkötve a kezünk (szemünk, lelkünk… stb.) a Gyerek a bőröndben esetében, ahogyan szerencsére (többnyire) az életben sem. Brávó, brávó, dán (kis)asszonyok!

Szilvási Krisztián

2021.02.12