238

Janó Manó – új magyar rajzfilmhős született


jano-mano-es-az-elveszett-harmatcseppek

Hosszú idő után új, eredeti ötleten alapuló magyar animációs sorozat született Janó Manó és az elveszett harmatcseppek címmel. A Csupalomb erdő gondnokának kalandjaiból elkészült 13 részt hamarosan teljes egészében láthatja a hazai közönség.

A Magyar Média Mecenatúra program támogatásával, az Umatik Entertainment gyártásában megvalósult széria az UMAKIDZ néven, 2020 december végén indult YouTube-csatornára kerül fel, ahol már szabadon megtekinthető az első hat epizód. Ezeket május végéig hetenként követik majd az újabbak. Janó Manó 2016-ban öltött testet, amikor az író-rendező páros, Herkó Attila és Miklósy Zoltán sikerrel pályázott a figura köré szőtt ötletével a Magyar Média Mecenatúra programban, ami révén lehetőséget kaptak a Janó Manó és az elveszett harmatcseppek sorozat első epizódjának elkészítésére. Ennek pozitív fogadtatása után zöld utat kapott a többi rész is, aminek köszönhetően megvalósulhatott az elmúlt évek során a 13 epizódot felölelő teljes első évad.

A látványos, mesés kalandtörténet hőse Janó Manó, Csupalomb erdő gondnoka, aki lakóinak békés és nyugalmas élete felett őrködik. Az egyik legfontosabb feladata a harmatcseppek begyűjtése, amelyekből gyógyszereket, gyógyitalokat és titkos elixíreket készít. Egy nap azonban fenekestől fordul fel az élet a sűrű rengetegben. Zord, viharos szél és borús fellegek jelzik, hogy szörnyűség történt: eltűntek a harmatcseppek. Janó egy percig sem habozik. Felfedezőútra indul, hogy megtudja, mi történhetett. Útitársa Zizgő Zizzencs, a kis szentjánosbogár lesz, akivel számos akadállyal és nehézséggel kell megküzdeniük, míg eljutnak az eltűnt harmatcseppek rejtélyéhez köthető titokzatos és sötét mágushoz.

A sorozat egyedi látványt kínál a nézőknek, amit a stáb a 3D-t és a 2D-t ötvöző animációval teremtett meg. Ennek a technológiának köszönhetően a térben mozgatott kétdimenziós figurákkal a megszokottól eltérő képi világot sikerült alkotni, amelyhez a szereplőket megszólaltató magyar színészek közreműködésére is szükség volt. Előbb vették fel velük a hangot, a párbeszédeket, és csak azt követően, az elhangzottakra építve készült az animáció, így biztosítva minden epizódban a hang, illetve a kép szoros összhangját. A főhősnek, Janó Manónak Harsányi Gábor, a mesélőnek Epres Attila kölcsönözte a hangját, míg Janó ellenfele Reviczky Gábor imádnivalóan gonosz hangján szólal meg. A további szerepekben pedig többek között Faragó Andrást, Kőszegi Ákost, Csankó Zoltánt, Kerekes Józsefet, Rékasi Károlyt és Kálid Artúrt hallhatjuk.

A Janó Manó és az elveszett harmatcseppek első évadának gyártási munkálatai 2020 novemberében értek véget, de ettől függetlenül a bemutatóra a hazai nézőknek nem kellett sokat várniuk. Az UMAKIDZ YouTube-csatornán már látható az első hat rész, és május végéig felkerül oda az összes további epizód is, amelyeket 4-5 éves kortól felfelé a család minden tagja megtekinthet.

Az alkotókról

Miklósy Zoltán (rendező): Animátorként, animációs rendezőként szinte az összes magyar stúdióban dolgozott a 90-es évektől kezdődően. Animációs rendezőként segítette a Macskafogó 2. és a Napkirálynő elkészítését. Animátorként vett részt a Mr. Bean sorozatban és a Borsószem kisasszonyban.

Herkó Attila (író, rendező): Az első rajzfilm, amit írt és rendezett, a gyerekek körében népszerű Szőrmók Ovi sorozat volt. Korábban számtalan magyar zenekarnak rendezett videóklipeket. Éveken keresztül dolgozott reklámfilmeken rendezőként, vágóként és utómunka vezetőként. Rendezője volt többek között a 2012-ben megjelent Alan Wilder koncertfilmnek is.

A zeneszerzés Milkovics Mátyás (NEO zenekar) keze és szellemi munkája. Reichardt Péter volt a felelős a technikai folyamatok minél gördülékenyebb lebonyolításáért. Milbich Tamásnak köszönhetőek a 3D-s modellek és a gyönyörű unreal-ben létrehozott világok. Nagy segítség volt a sorozat számára Gömöri V. István szinkronrendező, akinek a tudása és tapasztalata nagyban hozzájárult a végeredményhez.

A gyártó stúdióról

A Janó Manó és az elveszett harmatcseppek című sorozat gyártója a Umatik Entertainment. A stúdió 2016 óta saját fejlesztésű rajzfilmjein dolgozik, illetve szerviz munkákat vállal más produkciók részére. Ők készítették az MTVA Mecenatúra támogatásával a Szőrmók Ovi című animációs sorozatot is, amelynek az első négy része már elérhető. Korábbi, 2015-ben önerőből megvalósult, egész estés animációs filmjük a Manieggs: Egy kemény tojás bosszúja (rendezők: Miklósy Zoltán és Herkó Attila), amely az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra is meghívást kapott. A film megtekinthető a Netflixen.

A Umatik jelenleg a Nemzeti Filmintézet támogatásával egy macedón-horvát-bolgár-magyar koprodukcióban dolgozik, illetve egy saját ötleten alapuló családi animációs mozifilm, a Solo Lobo című forgatókönyvét fejleszti.

Umatik Entertainment

2021.02.09