286

Február 3. – Tengeri csata Diunál (1509)

Ezen a napon történt ‒ Horváth Gábor írása

frol-de-la-mar-zaszloshajo

A világtörténelem egyik legnagyobb hatású eseménysorozata egyértelműen a spanyol és portugál földrajzi felfedezés és gyarmatosítás. Amikor Vasco da Gama 1498-ban négy hajójával elérte az indiai Kálikut városát, azzal nem csupán a portugálok 80 éves álma vált valóra, hogy Afrika megkerülésével juthatnak el Indiába, hanem Európa felemelkedése is megkezdődött.

A portugál uralkodó, I. Mánuel nem egyszerűen a távol-kelet kincseihez való közvetlen hozzáférésként, hanem az iszlám elleni kereszteshadjáratként is gondolt az ottani hódításokra. India nyugati partján ugyanis hindu és muszlim államok vetélkedtek, melyeknek ellentéteit könnyen kihasználták a ravasz hódítók, így vetve meg lábukat a Malabár-parton. A 200 milliós Indiához képest nevetségesen kevesen voltak – a legnagyobb portugál flották sem álltak 1000-1200 harcosnál többől! ‒, de vezetőik könyörtelenek, céltudatosak és rendkívül tehetségesek.

Az India északi részén lévő iszlám államokat – mint Gudzsarátot – különösen felháborította az úgynevezett Miri-incidens. Vasco da Gama flottája 1502-ben egy mekkai zarándoklatról Indiába hazafelé tartó muszlim hajót fogott el, fedélzetén 240 férfival, nővel és gyerekkel, amely hajó az Egyiptomot uraló mameluk szultán indiai megbízottjáé volt. Bár a térség a portugálok előtt is a kalózkodás melegágyának számított, a zarándokokat szállító hajók rendszerint védelmet élveztek egy hallgatólagos megállapodás szerint. Da Gama-t ez azonban különösebben nem érdekelte, és megállította a Miri nevű hajót. Az utasok átadták volna értékeiket, és hatalmas váltságdíjat is ígértek – négy hajónyi fűszert ‒, ám a bárkát mégis felgyújtották velük együtt. A Miri utasai eloltották a tüzet, majd minden náluk lévő eszközzel védekeztek. Hogy ne kerüljön a portugálok kezére semmi, mindent a tengerbe dobáltak. Még a portugál tengerészek sem értették parancsnokuk logikáját, aki valószínűleg példát akart statuálni. A Miri végül 5 napi harc után süllyedt el, és csak 20 gyermeket húztak ki a portugálok a vízből. A térségbeli muszlim államokat megdöbbentette az eset, és Vasco da Gama ezzel leginkább azt érte el, hogy a Mameluk Birodalom immár komoly veszélyt látott a hátukban feltűnő keresztény hajókban. Válaszul a szultán flottát kezdett építeni a Vörös-tengeren velencei támogatással, mivel az olasz városállam féltette eddigi fűszerkereskedelemben élvezett monopóliumát a portugáloktól.

1508-ban úgy tűnt, hogy a portugálok 10 évnyi szívós munkával kiépített pozíciói összeomlanak. Januárban a Perzsa-öböl bejáratát őrző iszlám város, Hormuz ostroma nem sikerült, s míg ez a támadás tartott, az európaiak háta mögött az egyiptomi flotta a Vörös-tengerről eljutott Indiába. Ez a flotta – ellentétben az indiai hadihajókkal – már összemérhető volt a portugálok hajóival, tüzérséggel, jól képzett legénységgel és képzett török katonasággal rendelkezett. Huszain Muszrif mameluk flottája 6 karakkból és 6 nagy gályából állt 1500 harcossal. Ehhez csatlakoztak az Északnyugat-Indiában fekvő gudzsaráti muszlim hajók. Márciusban a baj tovább fokozódott. Mivel a portugálok nem tudtak az egyiptomi gályák jelenlétéről, az indiai Chaul városánál az egyik hajórajukat meglepte az egyesített mameluk és indiai iszlám flotta, s nyolc hadihajójukból hatot elvesztettek.

A portugálok indiai érdekeltségeinek megvédése Dom Francisco de Almeida alkirályra várt, egy roppant tehetséges, ám módfelett kíméletlen nemesre, akit a bosszú is fűtött, mivel a chauli ütközetben fia, Lourenco is elesett. Az alkirály bosszúszomjasan hajózta végig India nyugati partját, feldúlta Dabul városát, majd Diuhoz indult a mameluk-indiai flotta ellen. Jó taktikusként igyekezett a mamelukokról leválasztani annak egyik fő szövetségesét, Malik Ajazt, Diu városának dalmáciai származású kormányzóját. Malik ugyan nem állt át a portugálokhoz, de fél szívvel hadakozott ellenük, nem igazán bízva az egyiptomi győzelemben. 1509. február 2-án érkezett Diu alá a portugál flotta. Az egyiptomi-indiai hajóhad két vezére, Huszain Muszrif és Ajaz nem tudta eldönteni, mi legyen. Előbbi azonnal támadni akart a nyílt tengeren, utóbbi a város előtti öbölben, Diu ágyúinak hatótávolságán belül akart csatát vívni. Gyanakodtak egymásra, mindegyik hátsó szándékot sejtett a másik tervében. Végül védekező pozíciót vettek fel a város mellett, előreállítva az egyiptomi karakkokat és gályákat, míg a kisebb hajókat hátravonták, hogy támadja hátba az ellenséget, ha az közelharcba bonyolódik. Összesen mintegy 45 nagyobb hajó állt rendelkezésükre 5000 főnyi legénységgel.

diu-varos-es-erod-terkepe

Diu erődje és városa a portugál uralom idején

Almeida a lovagi mentalitás szellemében valóban közelharcban akart győzedelmeskedni, ám kapitányai meggyőzték, hogy inkább szét kell ágyúzni az ellenséget, akiknek sokkal gyengébb minőségű hajói vannak, mint neki, rosszabb ágyúkkal. Bölcs döntés volt, a tengerálló, erős portugál hajók távolról vívott tűzharcban jelentős fölényt élveztek. A Frol de la Mar nevű zászlóshajó (a fenti képen) vezetésével Almeida február 3-án reggel támadást vezényelt, mikor feltámadt a megfelelő szél. Papíron gyengébb volt 18 hajójával és 800 portugál, valamint 400 indiai szövetséges emberével. A csata előtt motivációként a nemeseknek rangemelkedést, a közembereknek jutalmat, a rabszolgáknak szabadságot ígért, majd Szent Jakab nevét kiáltva megindultak. Már az első sortűztől az egyik egyiptomi karakk hatalmas léket kapott, és elsüllyedt. A keresztény hajók oldalukkal fordulva az ellenség felé sortüzeket adtak le, amelyet megpróbáltak viszonozni az egyiptomiak, csekély sikerrel. A mamelukok nyilaira portugál puskások feleltek, majd következett a csáklyázás és a közelharc. A muszlimok zömében nem voltak egyenrangú ellenfelek fegyverzetük tökéletlensége és embereik képzetlensége okán, míg a portugálok már igazi vén tengeri medvéknek számítottak. A csata még keményen zajlott – portugál fölénnyel ‒, mikor Ajaz úgy ítélte meg, ideje megindítani a kisebb hajók támadását a portugálok háta ellen, de a Frol de la Mar 50 ágyúja elűzte őket. Egy hatalmas, 600 tonnás gudzsaráti karakk egész nap kitartott, de a portugálok szinte minden hajót elsüllyesztettek a nap végére.

Ajaz ekkor kijátszotta maradék ütőlapját: a Chaulnál fogságába esett – és okosan jólétben tartott – portugál foglyait, akiknek segítségével megbocsátást kért Almeidától. Felajánlotta, hogy hűséges vazallusa lesz a portugál királynak. A városba menekült mamelukokat is átadta, akiket később kegyetlen módon végeztek ki. A mameluk vereség eldöntötte, hogy az Indiai-óceán muszlim hatalmai immár nem lesznek képesek kiszorítani a portugál kalandorokat, s a luzitánok végleg megvetik a lábukat Indiában. Míg a XV. században úgy tűnt, az iszlám hódítás korszaka közeledik, a Diunál vívott tengeri csata megelőlegezte, hogy a tengerek feletti uralom innentől kezdve évszázadokig az európai hatalmaké lesz. Diuban végül csak 1961. december 19-én ért véget a portugál uralom, mikor Goa, Diu és Daman városokat az indiai hadsereg kisebb harcok árán megszállta.

A portugál gyarmatosításról szóló, Hódítók című Roger Crowley könyvről már írtunk korábban.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Roger Crowley: Hódítók. Bp.: Park, 2019

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2021.02.03