Erkel Ferenc zenészcsaládból származott. A nagyapja és apja is tanította, tizenegy évesen már közönség előtt zongorázott. A pozsonyi bencéseknél tanult, mert a városban a zenei fejlődése is biztosított volt. Megismerkedett a kor mestereinek műveivel, a klasszikus operával, de hallott magyar verbunkost is, mely nagy szerepet kapott a Hunyadi László zenéjében és más szerzeményeiben. Pozsony után Kolozsvár következett, ahol zongoratanári állást kapott. A várost ő maga is életpályája fontos helyszínének tartotta. 1834-ben a fővárosba került, és egy olyan közösség tagja lett, mely elkötelezetten tett a magyar színművészetért és a magyar zenéért. 1840-ben írta első operáját Bátori Máriáról, ez volt első közös munkája Egressy Bénivel. Élete során számos tisztséget töltött be különböző művészeti társaságoknál és intézményeknél, melyek mind a magyar zenei élet felvirágoztatásán dolgoztak. Nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése, és a Himnusz megzenésítése is.

Egressy Béni 1943-ban karénekesként került a Nemzeti Színházban, 1840 óta foglalkozott zeneszerzéssel. Petőfi Sándor verseinek első megzenésítője volt. A Bánk bán szövegkönyvét is megírta, Katona József drámája alapján, és átadta Erkel Ferencnek, ám ennek az operának a bemutatóját ő már nem láthatta, mert 1851-ben, 37 éves korában elhunyt.

Erkel Ferenc és Egressy Béni

A Hunyadi László cselekménye főbb vonalakban követi a történelmi eseményeket, szereplői valós alakok voltak. Miután Hunyadi János 1456-ban, a győztes nándorfehérvári ütközetet követő pestisjárványban meghalt, párthívei arra számítottak, hogy V. László király a kormányzó és fővezér idősebb fiát, Hunyadi Lászlót teszi meg apja örökösévé. A fiatal, 16 éves uralkodó azonban gyámját, Cillei Ulrikot nevezte ki. Emellett a főuraknak az addig a kezükben lévő várakat a török támadás elleni védekezés részeként királyi fennhatóság alá kellett helyezniük. Ez Nándorfehérvárra is vonatkozott. A király és Cillei személyesen utaztak tárgyalni, de a várba csak kettejüket engedték be, külföldi zsoldosokból álló kíséretüket nem. Cillei Ulrik és Hunyadi László tárgyalása véres összecsapásba torkollott, mely során Cilleit Hunyadi hívei megölték. A király – a Hunyadiak foglyaként – esküt tett, hogy Lászlót és testvérét, Mátyást nem éri megtorlás a történtek miatt.

Hunyadi László és Gara Mária jegyessége 1455-ben, még Hunyadi János életében, politikai okokból jött létre. Az opera meséjében elvárt szerelmi szál megvalósításához a király is szemet vet a lányra. Gara (más névhasználatban Garai) nádor ezt használja fel, hogy megszabaduljon politikai ellenfelétől és megerősítse hatalmát. Az uralkodónak is odaígéri lánya kezét. Hunyadi Lászlót, a vőlegényt az esküvőről hurcolják el, élete felett a nádor rendelkezik. Mária szerelme megszöktetésére készül, László azonban – bízva a király esküjében – nem él a lehetőséggel. A tömlöcben megjelenő nádor tárgyalás nélkül viteti a vérpadra. A legenda szerint Hunyadi László a hagyomány ellenére nem kapott kegyelmet azután, hogy a hóhér bárdja háromszor lesújtott rá, és még életben volt. A bakó a negyedik csapással fejezte le.

A Nemzeti Színházban 1844. január 27-én megtartott bemutatón Hunyadi László szerepében Pecz Adolfot láthatta a közönség, V. Lászlót Havi Mihály, Cillei Ulrikot Füredi Mihály, Gara nádort Udvarhelyi Miklós alakította. Mária szerepét Molnár Leopoldina kapta, Szilágyi Erzsébetet, László és Mátyás anyját, aki az opera fontos szereplője, Schodelné Klein Rozália személyesítette meg. A kamasz Hunyadi Mátyást Éder Lujza mezzoszoprán énekesnő játszotta. Ez egy úgynevezett nadrágszerep volt; úgy tartották, a fiatal fiúk alkata, hangja, a karakterek bizonyos vonásai hitelesebben hatnak egy színésznő játékával, mint ha felnőtt férfi adja elő.

Füredi Mihály, Schodelné Klein Rozália és Udvarhelyi Miklós

Vahot Imre, aki kiadóként és lapszerkesztőként a kor és a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja volt, többekkel együtt azt furcsállta, hogy egykor valóban élt történelmi alakok énekelnek a színpadon. Petrichevich Horváth Lázár a bemutató után és februárban is írt a zeneműről a Honderű című lapban: „Ha van a magyar zenének jövendője, ha zeneművészetben magyar iskoláról valaha szó lehet a polgárosodott népek között, úgy annak megalapítását nagy részben Hunyady László szerzőjének fogja köszönni nemzetünk.” Véleménye szerint a díszlet és a jelmezek a színház szűkös anyagi helyzete miatt nem feleltek meg egy „nemzeti érdekkel bíró” előadás esetében elvárható igényeknek. Írásában a színészi játékra és az énekesi kvalitásokra minden szereplőnél kitért. Schodelné Klein Rozáliát Szilágyi Erzsébet szerepében kiemelkedőnek ítélte.

Az opera már 1844 tavaszán, amikor a Nemzeti Színház társulata Pozsonyban vendégszerepelt, bekerült a repertoárba. A Hunyadi László sikerét és jelentőségét az 1848-as események is felerősítették, hiszen a 25. előadásra éppen abban az évben, április 15-én került sor. Az opera az 1935. évi felújításáig többször esett át változtatásokon, kiegészítéseken. Maga Erkel Ferenc is átalakította a nyitányt és egyes áriákat is. A híres La Grange-áriát Erkel 1850-ben szerezte és adta hozzá a darabhoz a francia koloratúrszoprán énekesnő, Anne de La Grange asszony magyarországi hangversenykörútja alkalmából, aki Szilágyi Erzsébetet alakította.

1960-ban készült az első hangfelvétel a teljes operáról, 1977-ben operafilmet forgattak belőle Radnai Miklós 1935-ös átdolgozása alapján, és az Operaház a 2000-es években is műsorára tűzte.

Bogár Erika

Forrás: erkel.oszk.hu; erkel.oszk.hu; Klánháborúk okozták Hunyadi László vesztét Múlt-kor Történelmi Magazin 2007. március 16. - mult-kor.hu; Erkel Hunyadi László operájának tudományos háttere - erkeltarsasag.hu; Nadrágszerepek és szoknyás férfiak - mimi.blog.hu; hu.wikipedia.org; mnl.gov.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép.