Lehár Ferencnek régi álma teljesült azzal, hogy Giuditta című operettjét a bécsi Staatsoperben állították színpadra. A komponista régóta szeretett volna operaszerzőként is sikereket elérni, korábbi kísérletei (Der Kürassier, Rodrigo, Tatjána, Kukuska) azonban kudarcba fulladtak, valójában „érdemi visszhang nélkül maradtak”. 1932-ben kapta meg Knepler és Löhner-Beda új librettóját, amelyben azonnal a vágyott opera megírásának lehetőségét látta. Kérésére a jól verselő Ludwig Herzer is csatlakozott a szerzőkhöz. A zeneszerző gyorsan haladt a komponálással, amely során végig operai megoldásokat alkalmazott, felvonások helyett képekre tagolta a művet, „a tenor és a szoprán főszerep pedig a korábbiaktól eltérő dallamvezetést, több énekelt részt igényelt”.

A bécsi Staatsoper zenei vezetőjének 1929-ben Clemens Krauss (1893-1954) osztrák karmestert nevezték ki, aki megújította a dalszínház repertoárját, onnantól kezdve évente egy-egy nagyoperettet is műsorra tűztek. Eredetileg Berlinben tartották volna az új Lehár-operett ősbemutatóját, végül mégis Bécsben került sor rá. Érdekesség, hogy a Giuditta volt az egyetlen olyan operett, amelyet a műfaj egyik fellegvárának számító Bécs állami operaházában mutattak be először.

A címszereplőt a nagyszerű cseh szoprán, Jarmila Novotna (1907-1994) keltette életre (a képen), a férfi főszerepet, Octavio kapitányt pedig az a kiváló osztrák tenorista, Richard Tauber (1891-1934) énekelte, akinek Lehár 1925 és 1934 között összesen hat operettjének férfi főszerepét írta. Természetesen a Giuditta esetében is az ő hangi adottságinak megfelelően készült el Octavio szólama. Anitát a magyar Bokor Margit (1900-1949), Pierrinot pedig Georg Maikl (1872-1951) osztrák tenor alakította. Lehár maga tanította be a művet és vezényelt az ősbemutatón.

Az osztrák rádió élőben közvetítette az előadást, amit hozzávetőleg 120 másik adó is átvett. A premier igazi társadalmi eseménynek számított az osztrák fővárosban, a politikai és az üzleti élet elitje mellett a nemesség képviselői és más hírességek is részt vettek a premieren, például Kálmán Imre és felesége is megtekintették az előadást. A közönség körében nagy sikert aratott a Giuditta, de „a kritika értékei elismerése mellett fanyalgással fogadta a darabot”, sőt egyesek elég kegyetlenül fogalmaztak. „Attól, hogy a Staatsoperben állítják színpadra, még nem lesz egy mű opera. Sokkal inkább a Theater an der Wien színpadára való a darab, mint a nagymúltú házba.” Lehár korábbi tapasztalatai miatt, amikor is hol a zenéje, hol a silányabb szövegkönyv, hol mindkettő miatt egyszerre támadták a kritikusok, eleve nem akarta művét operának nevezni, a partitúrára azt írta csak, hogy zenés komédia. Amúgy ezért is támadták, „milyen komédia az, amely ilyen szomorúan végződik”. A kritikusi fanyalgások ellenére a művet száznál több alkalommal adták elő, sőt Európa számos nagyvárosában, például Berlinben és Londonban is műsorra tűzték, mi több a tengerentúlon, New Yorkban is. Az ősbemutatót követő évben, 1935-ben csak Richard Wagner A bolygó hollandi című operájából tartottak a Giudittánál több előadást.

Lehár azonban ezt tartotta legsikerültebb művének, még ha a fogadtatás nem is igazolta vissza teljes mértékben ezen véleményét. Amiatt, hogy a két főszereplő szólama komoly operaénekesi kvalitásokat igényel, Octavio és Giuditta áriái (pl. Freunde das Leben ist lebenswert és Meine Lippen sie küssen so heiß) napjainkban is felcsendülnek a legjelentősebb operaénekesek áriaestjein, vagy épp CD felvételein.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Operett; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.