Nagyon sokunkat – különösen a diákokat – érzékenyen érint a vírus miatt kialakult helyzet, így nem volt véletlen a versíró pályázat iránti nagy érdeklődés. A zsűrinek többek között ezért sem jutott könnyű munka. Na meg azért sem, mert a beküldött alkotások messze túlmutatnak az egyszerű rímfaragáson, komoly gondolatokat, erős érzelmeket öntenek szavakba. Interjúim során világossá vált, hogy manapság a fiatalok körében igenis menő verset írni. Hogyan gondolkodnak irodalomról, alkotásról? Mi számukra az inspiráló? Többek között ezekről a kérdésekről is faggattam a pályázat „dobogósait”! Tartsanak velünk, ismerjék meg őket!

A Győrben élő, 18 éves Timár Nelli igazán sokszínű egyéniség, a versírás és olvasás mellett festeget, focizik, bicajozik, fényképezget, régebben íjászkodott is. A Krúdyban turisztika szakon idén érettségiző diáknak azonban hamarosan döntenie kell, hogyan tovább. Két verssel pályázott a megmérettetésre, a zsűri pedig a második helyet ítélte oda a most debütáló „költőpalántának”. Beküldött írásaiban nemcsak a szomorúság, a csüggedés szólal meg, hanem valami erőteljes, elszánt „csakazértis” („Fogok én még állni / tajtékos vizű tengerekben” – írja Kicsit azért mindenki című versében.)

Mi motivált, hogy a pályázatra jelentkezzél?

Az iskolába érkezett felhívás rögtön megfogott, de eleinte nem fektettem bele olyan sok energiát, csak amikor Simon Márton Instagram posztjai között megláttam ugyanezt a pályázatot. Így, hogy kiderült számomra, hogy ő lesz az egyik zsűri, motiváltabb lettem. Simon Mártont régóta követem, ismerem és szeretem a verseit, és olvastam szinte mindet. Ez az első pályázatom volt, őszintén szólva nem számítottam helyezésre, bár a pozitív fogadtatásban azért reménykedtem.

Milyen visszajelzéseket kaptál korábban?

Eddig a család és a szűkebb baráti kör tudott csak arról, hogy verseket írok. Az osztálytársaim közül is csak néhányan, mert az Instagramon is szoktam közzétenni verseket. A legjobb barátnőim is nagyon támogatnak. Ismernek engem, tudják, hogy mit miért írok, teljesen mögé látnak a soroknak, szeretik a verseimet, nagyon büszkék is rám, akárcsak a szüleim. Ez mindig inspirál, hogy folytassam.

Mikor és miért kezdtél versírással foglalkozni?

Az általános iskolai magyartanáromnak köszönhető leginkább, hogy megszerettem az irodalmat. Kisiskolás koromban is próbálkoztam, de igazán a saját gondolataimat csak 15-16 évesen vetettem papírra, és valamelyikből vers lett. Minden velem egykorú életében jönnek nagy érzelmek, természetesen ehhez társul bánat is, engem is ez ihletett meg először. Ekkor kezdtem többet olvasni, jobban beleásni magam az irodalomba. Rengeteg kortárs költőt ismertem meg, és rájöttem, hogy mennyire jó dolog, és hogy én is szeretnék ezzel foglalkozni. Rájöttem arra is, hogy szavakban megfogalmazni az érzéseimet, gondolataimat könnyen megy, bár sokszor időbe telik megtalálni a megfelelő kifejezéseket, hogy átadhassam, ami bennem van.

Miért éppen a versforma vonzott? És az irodalomórán tanultak mennyiben befolyásolják az alkotást?

A tanultak és a műfaji kötöttségek nem mindig vonzottak, inkább az általános iskolai irodalom tanárnőm hozzáállása vagy a megismert alkotók munkái. Mindig tetszett, hogy a vers röviden, pár sorban, tömören, mégis egyszerűen, emészthetően képes megfogalmazni gondolatokat, érzéseket. Ez nagyon jó dolog, bárki számára elérhető, könnyen felfogható. Egy-egy jól megtalált szó nagyon hatásos lehet, jobban eltalál, mint ha hosszan magyaráznánk.

Mit gondolsz, a te korosztályodban a vers, verset írni menő dolog?

Határozottan mondhatom, hogy az. Az én baráti körömben többen is olvasnak verset, kortárs költők műveit is sokan ismerik.

Említetted, hogy ismered Simon Márton verseit. Szoktál verseket olvasni? Vannak példaképeid, kedvenceid?

Szívesen olvasok Závada Pétertől is, de akit abszolút kedvencnek tartok, az Fodor Ákos, mert zseniálisak az ő „pársorosai”. Rövid, de minden benne van. Márai Sándort is szeretem, a klasszikusok közül még Radnóti Miklóst említeném. Tőle már általánosban is sokat olvastam. Akik nagy hatást gyakoroltak rám, Petri György és Nádasdy Ádám. És ha irodalom, a Slam-Poetry műfajt semmiképp sem hagynám le a listámról. Ebből a műfajból is vannak kedvenceim, mint például Baranyai Barna, Bárány Bence.

Milyen témák foglalkoztatnak? Hogyan lesz belőle vers?

Korábban említettem a bánatot, a csalódást, de igazából bármi, ami az emberi kapcsolatok körül zajlik. Minél többet tapasztalok, annál könnyebben tudok válogatni, hogy miről is írjak. Hogyan lesz ebből vers? Ha megfogalmazódik bennem valami ezzel kapcsolatban, akkor rögtön jegyzetelek a telefonomba éppen akkor, amikor eszembe jut, aztán egyszer csak előveszem, és mint a kirakó, összeáll a kép.

Gondolkodtál már azon, hogy miért akarod mindenáron szavakba önteni az érzéseidet?

Azt hiszem, hogy más is járhat hasonló cipőben, mint én, és talán tud azonosulni azzal, amit megfogalmazok. Ezért jó verset olvasni is, mert esetleg vannak bennünk érzések, gondolatok, amikkel nem tudunk mit kezdeni, de ha megfogalmazzák helyettünk, akkor helyükre kerülnek.

Milyen további céljaid, terveid vannak?

Az elismerés újabb lendületet ad a folytatáshoz. Igazából élvezem, hogy leírhatom, megoszthatom a gondolataimat, és más ebben örömét leli, tetszik neki. Eddig a pozitív visszajelzések hajtottak, negatívat igazán még nem kaptam, de szerintem abból is sokat lehet tanulni, és tudom, hogy hozzáértőtől is fontos a kritika a továbblépéshez. Nagyon jólesik, hogy most már egy kicsit nagyobb körben ismerhetnek. Sok biztatást kapok a jelenlegi és az egykori tanáraimtól. Most érettségire készülök. Érdekelnek művészeti irányok, a marketing, a kommunikáció, média, de még nem döntöttem.

A második helyezést jelentő versek:

Kicsit azért mindenki

Kávégőzzel üdvözölt hideg ébredés
- a reggelim, bizonytalanság és kétely
töltőanyagom pár falat fél/elem
halványan ugyan, de létezem.

Szív- és érvrendszerem e
meszes csöndet nem bírja
négy fal között faltól falig
monoton csapongva.

Kalitkába zárt madár
most minden ember
égbe szállni nem tud
nem mer.

Időfolyam fullaszt
óráim ketyegnek
sz/árnyaim levetve
zuhanva tengerbe.

Nem merültem mélyre
magam lettem torz tükör
darabjaim összetéve
saját valóm üdvözöl.

Falra hányt sorsokat
látni idelent
csendes utcákon
fáj/dalom éneklem.

Valami hiányzik
most épp minden
az élet, a pezsgés
vibráló létezés.

Mit tesz létünkkel
e monoton elegy
- végtelen időben
eltűnt életek.

Társak nélkül a világ is
fekete-fehér alakzat
nincs ki/színezi
mindennapjainkat.

Minden út új
nehéz és járatlan
„uraink” parancsa
gyakorta váratlan.

Meddig gördül
tovább így az élet
fejünk csak ürül
mennek az évek.

Jöhetne már
égető tisztítótűz
érkezhetne a
posztmodern messiás.

Mert várja már mindenki
hogy kifakítson a nap
elfújjon a szél
elmosson az eső.

Lesz még itt forró
heves szabadság
gyöngyöző életek
újjászületett végtelen.

Fogok én még állni
tajtékos vizű tengerekben
szénaillatú nyarakban
izzasztó melegben.

És tudja meg mindenki
mekkora felszabadulás
tisztaság és felhőtlenség
égbolt ízű boldogság vár.

Dallamos lesz a csendesség is,
mikor újból vény nélkül lehet miénk a világ.

Tükröm, tükröm, alteregóm

- Mióta dézsával öntik arcomba ezt a tengernyi
szabadidőt, olyan elfoglalt lettem,
hogy magamra is alig jut valami.
- Nos… Pedig annyira nagyra voltál magaddal,
azt gondoltam, hogy egy szimpla időbeosztással
nem lesz probléma, pláne neked.
Mondhatni, akkora volt az arcod
az egész mizéria elején, hogy
a Walesi bárdok ráférhetett volna.
Kétszer.
- Tele a zsebem a hónapokkal,
mégis alig történik valami.
- Ez most egy paradoxon?
- Igen. Nem.
- Igen? Nem?
Ki mondja? Én? Jómagam?
- Hagyj már levegőt nekem is. Kösz.
- Nyugodtan, de a maszkodat le ne vedd!
- Ha visszatekintek, szinte semmi sem változott.
- Amúgy filozofálgatás helyett lehetne benned
egy kis rendszer, azt tudod, hogy májusban érettségi?
Megint itt körmölsz a határidő előtt egy nappal
a másnapi történelem feleleted margójára,
és azt hiszed, megváltod a világot.
Foglalkozhatnál tételekkel, térgeometriával
meg hasonló korszakalkotó dolgokkal.
- Már csak erre volt szükségem, köszönöm.
Rosszabbal össze sem zárhattak volna.
- Mindig össze vagyunk zárva, nem?
Csak olyankor elvakít a sok „egyébmás”
és elfelejtesz rámgondolni.
Tudod, én is te vagyok,
bármilyen kellemetlen neked.
Minden, ami benned rossz, az bennem jó,
és ami benned jó, az bennem rossz.
Élet vagy mi. Jó kis klisé, nem?
- Na most volt elég, szívem szerint darabokra törném
ezt a tükröt, de eléggé aggasztana az a hét év balszerencse.
- Aggódás. Pontosan. Lételemed.
- Nem igaz. Miért kellene rád hallgatnom?
- Költői kérdés volt ugye? Én ismerlek a legjobban.
A cselekedeteid nagy része nem tud megvalósulni,
csak gondolatfoszlány marad.
Mindent csak feltételes módban
mersz megtenni.
Nem kell kapaszkodókat keresni,
velem szemben úgysincs esélyed
megnyerni ezt a bújócskát.
Nézz inkább a szemembe.
Ez az. Kellemes, nem?
Szeretsz te a kis világodban, kár tagadnod.
- Persze, hogy szeretek,
ennyi nyüzsgés között kijár egy kis nyugalom.
De most, hogy semmi pezsdítő nincs
az életemben és az az egyetlen szórakozásom,
hogy a tükörbe bámulva magamhoz beszélek…
Visszatérnék végre a megszokott életbe.
- A megszokott milyen? Jó?
- Persze.
- Próbáltál mást is?
- Hát.
- Tudom. Tudod te is magadról.
Nehezen lépek ki, vagyis lépsz ki
a kényelmes szokások óvó erődjéből.
Az ismeretlen dolgok gyakran félemlítenek meg.
Aktuális és megnyugtató
a bezártság és a szabályok mögé bújni.
Van mire fogni a dolgokat.
- Felelnem sem kell.
- Minden az arcodra van írva.
Meggypiros lettél, pedig semmi
egetrengetőről nem beszélünk.
Gyakran perzsel az igazság.
Csak magunkról van szó,
különösebben rólad.
Amúgy is szeretsz a figyelem
középpontjában lenni, nem?
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem.
Finom a figyelem, de csak mértékkel.
- Milyen bölcseket tudsz mondani,
alliteráció, esetleg szinesztézia mikor várható?
- Humoros vagy.
- Na, végre valamiben egyetértünk elsőre.
- Szerinted jól viseljük ezt a
szeszélyes nyugalmat?
- Azt kell mondjam, jól.
- És szerinted panaszkodni fogok,
ha újból kinyit az iskola?
- Ez egészen biztos. Ami megadatik,
az sosem jó, nem becsülöd.
Utána persze sír a szád.
- Rossz ember vagyok?
- Rossz nem, csak ember.
- Bizonytalan vagyok magamban.
- Ez normális. Kicsit mindenki.
Vagy nagyon. De ez biztos.
- Köszi Coelho, máris jobb a reggelem.
- Nálad reggel van?
Itt épp most megy le a Nap.
- Végülis egymás negatív képei vagyunk.
- De mégis egyként működünk.
- Jól eltereltük a szót, maradjunk annyiban.
- Találkozunk még?
- Nem rossz ötlet, úgysem lehet
mindent egy levegővel megbeszélni.
- Furcsa, hogy ezt mondod, az előbb még
a tükrünk összetörését fontolgattad.
- Az már vagy másfél perce volt.
És azért elég nagy forma vagy.
- Te sem vagy olyan vészes.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Dehogy. Folyt. köv.
- Rendben, holnap reggel,
vagyis este ugyanitt.
- Jó. És ne aggódj!
- Ez a végszavad?
- Nem. Ez az üzenetem.

Nelli sokszínűsége nagyon imponáló, szurkolunk neki, hogy vágyai, céljai megvalósuljanak!

SzaSzi

A "Bezárt a lakás? Nyisd ki az elméd!" versíró pályázat harmadik helyettjével, Nagy Patrikkal itt beszélgettünk.