Meghalt Sas József színészművész, rendező, színházigazgató


sas-jozsef

82 éves korában elhunyt Sas József Jászai Mari-díjas színészművész, rendező, színházigazgató – közölte január 17-én felesége az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Sas Józsefet hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.

A művész Polacsek József néven született Békéscsabán 1939. január 3-án. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, ezután a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak, A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, majd a kecskeméti Katona József Színháznak.

A Mikroszkóp Színpad művésze 1973-tól lett, 1985 és 1993 között, majd 1998 és 2009 között a színház igazgató-rendezőjeként dolgozott. Közben művészeti vezető-főrendezője, állandó közreműködője volt a rádió- és tévékabaréknak, több nagylemeze jelent meg, számos önálló estet írt és adott elő.

Művészetét több alkalommal is elismerték, többek között Jászai Mari-díjat (1981), Karinthy-gyűrűt kapott (1982), megkapta az érdemes és kiváló művész címet (1985-ban és 2003-ban) is. Mindezek mellett Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Erzsébet-díjjal is kitüntették, és több más elismerést is átvehetett.

Főbb rendezései: Valami változik; Jó párt holtig tanul; Csak semmi politika; Előttünk a vízözön; Kiló a lóláb; Minden nagyon szép, minden nagyon jó; Zsarukabaré; Én vagyok a hunyó; Nyerünk vagy nyelünk; Vigyázz NATO, jön a magyar; Hopp, te Zsiga; Zsebrepacsi; Türelmes zóna; Leggyengébb láncszemek; A tenor háza; Széllel szembe…; Csak semmi duma; Az élet lapos oldala; Le vagytok szavazva; Közkívánatomra.

MTI Fotó: Soós Lajos
Forrás: MTI

2021.01.18