173

Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis

Könyvkritika

ljudmila-ulickaja-csak-egy-pestis

Egy kilencvenhat oldalas forgatókönyv, amely kisregényként is olvasható, ugyanolyan mély hatást képes gyakorolni az olvasóra, mint a hétszáz oldalas regény. Ebben is rejlik Ljudmila Ulickaja zsenialitása. Ez a történet szikár, komor, szűkszavú, teljesen lecsupaszított stílusával komoly és lényegre törő. Ugyanakkor minden benne van, ami ahhoz kell, hogy az olvasása által átéljünk egy járványhelyzetet, megismerjük az ebben rekedt emberek érzéseit, megéléseit, reakcióit.

A Csak egy pestis megjelenése nem véletlenszerű, bár a szerző 35 éves korában írta, egy kurzus felvételi dolgozataként, ahová végül nem vették fel, azzal az indokkal, hogy ő már mindent tud a forgatókönyvírásról; most vált aktuálissá, ezért került elő a fiókból 42 év után, és került kiadásra. Ezt a szerző maga írja mintegy ajánlóként a könyv elején.

A Magvető Kiadó egy rövid kis videót is közzétett, amelyben az írónő elmeséli a mű keletkezésének körülményeit, miszerint igaz történetről van szó, Moszkvában többször is felütötte a fejét a járványveszély, a forgatókönyv alapját pedig egy 1939-ben megesett pestisjárvány kitörésének veszélye ihlette. Erről az esetről annak a patológusnak a lányától hallott, aki a fertőzésben elhunytakat boncolta.

A forgatókönyv története szerint egy mikrobiológus a tüdőpestis elleni vakcina kutatása közben fertőződött meg úgy, hogy elmozdult a maszkja. Nehéz lenne nem kiérezni az analógiát ebben a napjaink pandémiás szabályai közt fellelhető maszkviselési kötelezettség kapcsán. Az illető kutató, Rudolf Majer vonatra száll, és elutazik Moszkvába, ahol beszámol az eredményeiről a népbiztossági kollégium ülésén. A Moszkva szállóban pihen meg, ahol borotválás közben megvágja a borbély. Ezek a részletek azért fontosak, mert ezek a helyszínek, a vonat, a szálló, az ülésterem és az azokban található személyek teszik ki Majer kontaktjait. A kollégiumi ülésen már rosszul érzi magát, visszasiet a szállásra, ahonnan a Majert vizsgáló orvos utasítására mentővel viszik kórházba. A kórház felvételi osztályáról már nem kerül ki élve, az osztályt lezárják, megindul a telefonálgatás, a járványveszély elhárítására tett erőfeszítések sora. A legfelsőbb vezetés veszi kézbe az ügyet, mielőbb be kell azonosítani és karantén alá helyezni a kontaktszemélyeket, megindulnak a fekete autók, a bőrkabátos népbiztossági alkalmazottak egyenként kutatják fel és viszik kórházba a Majerrel kapcsolatba került embereket. Azonban ezek az emberek és a hozzátartozóik nem tudják, hogy miért tartóztatják le őket, nem is sejtik az okát, így természetesen arra a következtetésre jutnak, hogy egyenesen a börtönbe kerülnek. A dolog itt kezd igazán érdekessé és izgalmassá válni. Ki hogyan reagál a történtekre? Melyek a kontaktszemélyek és szeretteik reakciói, érzései? Hogyan állnak hozzá a veszélyhelyzethez? Ezt boncolgatja, vagy inkább nagyon is egyszerűen mutatja be az írónő, ez a lényege a műnek.

Amint az várható, zavarodottság, félelem, aggódás lesz úrrá az embereken, van, aki elveszti a fejét, és van, aki példaértékűen viselkedik, ahogy napjaink vírushelyzetében úgyszintén. Nem vagyunk egyformák, ki-ki másképp reagál a veszélyre, ezt nagyon szépen ábrázolja Ulickaja. A videóban nagyon jól elmagyarázza, hogy a félelem és a bátorság is jelentős szerepet kap egy ilyen szituációban, és a kettő akár ugyanazt az embert is jellemezheti egyszerre. Igaz, hogy teljesen nem lehet egy kalap alá venni az akkori idők Oroszországában zajló eseményeket és a mostani helyzetet, ugyanakkor érdemes elgondolkodni azon, hogy ott és akkor nagyon gyorsan megfékezték a járvány terjedését, napjainkban viszont globális méreteket öltött. Persze a szovjet módszerek nem voltak kíméletesek, a nagy tisztogatás, a jezsovscsina veszélye még erősen ott lebegett az emberek életében, a félelem másként volt jelen, mint manapság, ezt azért figyelembe kell venni.

Kissé nehéz követni a szereplők kilétét, elég sok személyt felvonultat ebben a rövidke történetben a szerző, és ez zavaró lehet, adott pillanatban elveszíthetjük a fonalat, nem tudjuk, ki kivel van, ami frusztrál olvasás közben. Egészen addig a pillanatig tart ez az érzés, amíg rájövünk, hogy nem ez a fontos, nem érdemes emiatt zavartatni magunkat, tegyük félre azt a vágyat, hogy kövessük a szereplők személyét, inkább figyeljünk a viselkedésükre. Persze készíthetünk egyfajta térképet is, ahová feljegyezzük a felbukkanó alakokat, ha ez segít az olvasásban.

Ezt a művet érdemes elolvasni a jelenlegi pandémiás helyzettől függetlenül is, és bár óhatatlanul párhuzamot vonunk a könyvbéli eset és napjaink megélése között, attól elvonatkoztatva is nagyszerű olvasmányélményt jelent.

Gálovits Rózsa
Forrás: olvasoterem.com

2021.01.16