76

#mindmeghalunk

Az éjféli égbolt – filmkritika

az-ejfeli-egbolt-film

A magányos tudós a Föld egyetlen élhető pontján, a sarkvidéken (he-he) próbálja meg felvenni a kapcsolatot egy sokéves küldetésből visszatérő űrhajóval, mondanivalójának lényege, inkább forduljanak vissza. George Clooney egy sokak által dicsért könyvből csinált filmet, de a saját gondolataiba temetkezve nem élt ennek előnyeivel.

A nem túl távoli jövőben (2049) biztos, ami biztos alapon az emberiség párhuzamosan dolgozik a Föld megmentésén és lakható világok felfedezésén. Miközben itthon próbáljuk visszafordítani a visszafordíthatatlant, űrhajókat küldünk szerte a világűrbe, hogy ezek legénysége rátaláljon új otthonunkra, ahol békében és biztonságban élhetünk, és amit – talán tanulva a hibáinkból – nem cseszünk szét. Idővel a meccs eldőlni látszik, egy nem részletezett globális katasztrófa következtében a megmaradt kevesek a föld alá kényszerülnek, ahol a csodára várva szép lassan felélik a tartalékaikat. Csak egy tudós van talpon a vidéken, Augustine (George Clooney) a messzi északon húzza meg magát, és próbálja felvenni a kapcsolatot a távoli küldetésből visszatérő űrhajókkal. Célja egyértelmű, mindenkit le akar beszélni arról, hogy az időközben lakhatatlanná vált Földön landoljon, ugyanis saját magukon kívül már nincs kit megmenteniük.

az-ejfeli-egbolt-film

Az Aether űrhajó legénysége sokéves küldetésből tér vissza, és bizony nekik is gyanússá válik, hogy egyrészt nem igazán vannak rajtuk kívül más űrhajók, másrészt a Földről sem jön válasz. A nem túl biztató előjelek ellenére tovább folytatják útjukat egykori otthonuk felé, ugyanis másoktól eltérően ők sikerrel jártak, találtak egy olyan égitestet, ahol kedvezőek a körülmények a letelepedéshez. Miközben számos technikai és lelki problémával kell megküzdeniük, sikerül elcsípniük Augustine üzenetének foszlányait, amely alapján meg kell hozniuk egy fontos döntést. A magányos tudós az üresnek hitt állomáson egy kislányra talál, akivel együtt kelnek útra, hogy a zord időjárással dacolva egy erősebb antennát találjanak, mellyel – reményeik szerint – zökkenőmentesebb a kommunikáció.

Az amerikaiakról sokan úgy tartják, hogy nem sokat tudnak a világ dolgairól (sem), ennek ellenére előszeretettel szólnak bele mindenbe (is). Akik különösen ne szóljanak bele a világ dolgaiba, azok az amerikai színészek, hiszen őket nem ezért fizetik (túl). Ha valaki ehhez még jóképű is, nem csak piszkosul gazdag, akkor annak annyi, bármit tesz és mond. A Vészhelyzet Ross dokijától soha nem állt távol a politika, és azon hírességek közé tartozik, akik szót emelnek a vélt vagy valós igazságtalanságok ellen, ismertségük révén könnyen és gyorsan jutnak sajtónyilvánossághoz, szavaikkal és tetteikkel pedig képesek tömegeket mozgósítani és befolyásolni.

az-ejfeli-egbolt-film

Clooney sikerfilmjeinek bevételeiből előszeretettel támogat olyan szerelemprojekteket, melyek közel állnak az ő gondolatvilágához, szemléletmódjához, ugyanakkor megosztóak, és csak egy szűkebb réteget képesek igazán megszólítani. Lily Brooks-Dalton könyve, a Good Morning, Midnight 2016-ban jelent meg, és sokan az év legjobbjának tartották, magyar fordításban az idei évtől olvasható (Agave Könyvek Kiadó Kft.).

Az eget tanulmányozó és az univerzum létrejöttét felderítő idős asztronómus és a veszteségekkel megbékélő, Jupitertől hazarepülő Sullivan (őt a filmben Felicity Jones alakítja) történetének összefonódása egy apokalipszis nélküli apokaliptikus világban olyan kérdéseket vet fel és gondolatokat oszt meg az olvasóval, melyek bizonyára felkeltették a hatvanhoz közelítő filmes érdeklődését. Clooney 2014-ben vette el a libanoni származású Amal Alamuddint, aki nemzetközi és emberi jogokra szakosodva olyanok képviseletét látta el, mint Julian Assange vagy Julija Timosenkó. Együtt nevelik 3 éves ikreiket, akiknek bizonyára egy jobb világot szeretnének örökségül hagyni.

az-ejfeli-egbolt-film

Ez a film tehát nem feltétlenül a pénzcsinálásról szól és arról, hogy mindenki szeresse, sokkal inkább afféle hitvallás, számvetés és talán segélykiáltás is. Rengeteg problémával szembesít bennünket, melyek 2049-re akár valósággá is válhatnak, pontosabban ezek most is léteznek, de ha nem teszünk semmit, addigra csúcsosodhatnak ki. Ne felejtsük el, nem napjainkban merült fel először a kérdés, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat a Föld megmentésére fordítsuk, vagy inkább távoli világok kolonizálására, mert esélyes, hogy a kettő együtt, egyszerre nem fog menni.

A Notre Dame újraépítésére rendezett gyűjtés kapcsán kialakult vita egészen jól tükrözi a jelenlegi állapotokat, márpedig egyre több ilyen döntést kell majd meghoznunk, miközben újra és újra feltesszük a kérdést, mi számít egyetemes emberi értéknek, mi az, amit feltétlenül meg kell mentenünk, amikor körülöttünk minden pusztulásra van ítélve. Ezek még csak az élettelen dolgok, és nem beszéltünk még a ki megy, ki marad kérdésről.

az-ejfeli-egbolt-film

Az emberiségtől elindulva jutunk el az egyén szintjére, ahol ott vannak a szűkebb emberi kapcsolatok, a család, a rokonok, a barátok, a munkatársak, végül pedig mi magunk, a saját álmainkkal, vágyainkkal, félelmeinkkel, a választott szakmánkkal, az emlékeinkkel, a megélt jó és kevésbé jó dolgokkal. A sci-fi valahol mindig is erről szólt, aki olvasott már klasszikust, tudja, hogy rengeteg minden van a képzeletünkre bízva, rengeteg mindent lehet belelátni, miközben nincs sürgés-forgás, lassan, komótosan boncolgatják az éppen aktuális problémákat, sokszor előrevetítve egy szerencsés vagy kevésbé szerencsés jövőt. Clooney sem siet sehova, inkább elidőzik a problémán, miközben a szereplők egyéni dolgait belehelyezi a globális katasztrófába, Alexandre Desplat (A víz érintése, Kisasszonyok) zenéje és Martin Ruhe (Az amerikai, A 22-es csapdája) fényképezése pedig csak felerősítik ezt a társas magányt.

Az éjféli égbolt szép és elgondolkodtató film, ugyanakkor saját gondolatisága foglyaként foszt meg minket a katarzistól.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu

2021.01.08