150

Middlemist Red: Other Side of Nowhere

Zenekritika

middlemist-red-other-side-of-nowhere

Négy év szünet után új lemezt rakott le a karácsonyfa alá a Middlemist Red, a 2010-es évek egyik legígéretesebb hazai zenekara. Az Other Side of Nowhere érettebb és nyugodtabb album az első kettőnél, zeneileg is mutat újdonságokat, de közben szinte összetéveszthetetlenül hozza az együttesre jellemző stílust. Na de előrelépést is jelent a Middlemist Red történetében, vagy csak egy új fejezetet? A Lángoló megpróbálja megfejteni.

Szinte hihetetlen, de már több mint hét év telt el azóta, hogy a Middlemist Red bemutatta első kislemezét a Lángolón. A srácok akkor még nem sokkal voltak túl az érettségin, de a következő egy évben gyökerestül felfordult velük a világ, és szinte egy csapásra ők lettek a magyar zene Szoboszlai Dominikjai. 2014-ben a Single Switcheroo-val megnyerték az Index első dalversenyét, majd a szebb napokat is látott Deezeren szavazták meg őket a legígéretesebb fiatal zenekarnak – már nem Magyarországon, hanem a világon.

Ezt egy elég jó bemutatkozó lemez követte (Supersonic Overdrive), majd két év múlva egy még jobb második (Ripple Soul). A kezdeti gitáralapú pszichedelikus rock mellé new wave-es szintik érkeztek, és kiteljesedett a zenekar hangzása. Tavaly tavasszal úgy tűnt, hogy még abban az évben jön a folytatás, egy új dalt mutatott is a zenekar a leendő harmadik lemezről, ehelyett azonban Nóvé Soma énekes-gitáros szólóalbuma jelent meg 2019 őszén. Később erről az időszakról azt mondta Deli Soma basszusgitáros, hogy a tagok valamelyest eltávolodtak egymástól, a világjárvány azonban rákényszerítette őket, hogy megálljanak egy kicsit és átértékeljék az eddig történteket, aminek köszönhetően ismét csökkent a távolság közöttük.

Egy jól működő koncepció

Az Other Side of Nowhere tehát 2020 terméke. Már csak azért is, mert a koncertekre épülő zeneipar összeomlásával a Middlemist Red tagjai is elestek fő bevételi forrásuktól, és az új lemez munkálatait csak egy fundraiser kampánnyal tudták finanszírozni. Azzal viszont tudták, ami jól mutatja, hogy hiába a hosszabb szünet, 2020-ban még bőven van igény a zenekarra.

Az Other Side of Nowhere az első két albummal szemben konceptlemez, amely a westernfilmek világa köré épül, a hangulatot megőrizve, de a stílusjegyeket újraértelmezve, ami praktikusan a pszichedelikus, elektronikus, népi és törzsi zenei hatások kavalkádját jelenti. Utóbbi kettő persze nem független Nóvé Soma egy másik projektjétől, a Mordáitól, és a lemezen leginkább a Starry Nights – Csillagok, csillagok című számban érhető tetten, ami konkrétan egy népdalfeldolgozás (na meg az uruk-hai orkos borítón).

A westernes hangulat tényleg végigkíséri az albumot, amit nyugodtan lehetne filmzeneként is alkalmazni. Ha mondjuk Tarantino rendezne még egy klasszikus westernt, a Don’t Let The Sunlight Catch You Cryin’ simán ott lehetne a soundtracken. El tudom képzelni, ahogy a tök jó dallamú refrén közben Michael Madsen cowboy-kalapban és piros kendővel a nyakában cigit teker egy poros kisváros kocsmája előtt. Vagy ott van az It’s Only You, ami inkább egy olyan filmhez (sorozathoz) illik, ami maga is újraértelmezte a western műfaj elemeit. A Mandalorianban például jól működne valamilyen magányosan bandukolós, tatuini jelenethez.

Nincs tele a tár

Emellett azért arról is beszélni kell, hogy az Other Side of Nowhere nem egy igazán könnyen fogyasztható lemez, és nem ez fog nagyszínpados zenekart csinálni a Middlemist Redből. Nincs tele instant slágerekkel, sőt, igazából egy sincs rajta. Ha nagyon kellene egyet mondani, az a leghagyományosabb dalszerkezettel rendelkező Grip of the Sun lenne, az antitézis pedig a Starry Nights – Csillagok, csillagok, ami a leginkább tekinthető rétegzenének a kilenc dal közül.

Ettől függetlenül ez egy kifejezetten jó album, ami a rajongók igényeit szerintem tökéletesen kiszolgálja, ha a szélesebb közönségét nem is mindig. Nyugodtabb, érettebb az előzőeknél, de kiforrottabb és következetesebb is. Tovább tágítja a zenekar világát, de közben ha valaki meghallaná az egyik dalát a rádióban (amire persze nem sok esély van), akkor nagy valószínűséggel felismerné, hogy ki az előadó. Erre pedig lehet építkezni.

Abban egyelőre még nem vagyok biztos, hogy hányadik helyre tenném a lemezt a zenekar életművében. A Ripple Soul biztosan előtte van, a Supersonic Overdrive pedig talán igen, talán nem. De ha minden csak ilyen jól sikerült volna 2020-ban, mint ez az album, akkor nem lenne sok okunk panaszra.

Magyar Ádám
Fotó: Martin Wanda
Forrás: langolo.hu

2021.01.06