Elena Ferrante legújabb regénye, A felnőttek hazug élete szintén a nővé válás, a gyerekkorból a kamaszkorba való átmenetel technikáinak, rítusainak könyve. Főhőse Giovanna, akivel 12 éves korában ismerkedünk meg, és 16 éves koráig követhetjük, vagyis a testiségében-lelkiségében-szellemiségében bontakozni kezdő kiskamasz kortól a „nő-palántává” válásig. A regény első mondata: „Két évvel azelőtt, hogy apám elköltözött volna hazulról, azt mondta anyámnak, hogy iszonyú csúnya vagyok.” Ez a véletlenül kihallgatott beszélgetéstöredék pukkantja szét Giovanna boldog gyerekkorának buborékját, és indítja el az önismeret rögös útján. Giovanna mellett nyolc nő élete és sorsa jelenik meg a regényben, mind a főhős életéhez, gondolataihoz kapcsolódva, és azt alakítva, kiegészítve.

Gondolatiságban A felnőttek hazug élete mintegy a Nápolyi regények folytatása. Ez utóbbi az idősebb generáció ma már klasszikussá vált harcait mutatja be: az emancipáció, női egyenjogúság, a gender-kérdések problémáit. A legfrissebb regény története valamikor a kilencvenes évek elején játszódik, tehát a mai középkorosztály dilemmái jelennek meg benne. Ezt a folytonosságot megfigyelve rádöbbenhetünk, hogy bizonyos kérdések máig sem oldódtak meg, a férfi-női álláspontok nem sokban közeledtek egymáshoz. A nők talán jobban felismerték magukat, lehetőségeiket, egyéni szinten talán több a sikertörténet, de a férfitársadalom még mindig felsőbbrendűnek értékeli magát, és a két nem közötti kapcsolatok értékrendjének csúcsán a női engedelmesség áll. (Talán rögtön idekívánkozik a „tisztelet a kivételnek”-közhely, de ez is csak azt bizonyítja, hogy egyéni szinten vannak variációk ugyan, de általános társadalmi szinten nem nagyon.)

A helyszín ugyancsak Nápoly városa, de Giovanna nem egy mélyszegénységben élő szereplő, hanem egy jó anyagi helyzetben levő polgári középosztály képviselője. Szülei mindketten tanárok, akik nagy figyelmet fordítanak lányuk neveltetésére. Bár elég egyoldalúan, hiszen a kislány intellektusa korához képest nagyon fejlett, érzelmi nevelése viszont elég korlátolt. Talán ezért éri traumaként apja regénykezdő mondata, dobja őt egy érzelmi nihilbe, ahonnan a saját erejéből kell kiverekednie magát. És ez tulajdonképpen a regény folyama, a kiskamasz önmegtalálási folyamata. Giovannának tehát nem a mélyszegénységből kell felküzdenie magát, hanem épp fordítva: ő ereszkedik le jól szituált polgári helyzetéből apja eldobott múltjába, a szegénynegyedben élő apai rokonokhoz. Szimbolikus út is ez, a dantei pokoljárás útja, a különböző szemszögek, a külső világ és az arra való belső helyes reakciók megtalálásának útja.

A megtagadott apai rokonok felkeresésének kiindító mozzanata, hogy Giovannát apja csúfságában a nővéréhez, Vittoriához hasonlítja. Képzelhetjük a kislány megrökönyödését, amikor megismervén Vittoria nénikéjét, meglátja, hogy az egy gyönyörű nő. A két testvér egymás iránt érzett gyűlölete a torzító tükör. Az apa megtagadja a szegénynegyedben töltött múltját, amit pedig Giovanna helyesen érzékel: a tanulással, kemény munkával való felemelkedésnek követendő és nem szégyenlendő dolognak kellene lennie. Giovannának tehát saját nőiségének meghatározása mellett a kulturális szakadékok kezelése is megoldandó feladat. A torzítások, hazugságok hálójába egyre inkább belekeveredve, és persze a korosztályi jellegzetességek alapján a kislány fő fegyvere a lázadás: lázadás az apafigura, az édesanya, az iskola, az egyház ellen. Arra jön rá, hogy mindenki hazudik: életmóddal, viselkedéssel, a valóságos arcának elrejtésével a túlélésért. És abban a világban (világokban), ahol mindenki hazudik, ő maga sem tehet másként.

A regény sarkalatos pontja a férfi-nő viszony boncolgatása. Nem véletlen, hogy Giovannát nem az észbeli képességeire tett megjegyzés, hanem a külsejéről elcsípett lebecsülő mondat indította el az önismeret, az önkeresés útján. A férfi-nő érzelmi harcok ösztönszinten dúlnak, nagyon kemény hatalmi harcokként. Giovanna több fiatalember-típust megismer, és próbálja kezelni őket, illetve megérteni a saját reakcióit, érzéseit. A Ferrante-regényeknek fontos kérdése a szex: itt is, hiszen Giovanna épp az ösztöneit, érzelmeit tanulgatja. Azt a fiatalembert, akit az intellektusáért szeret meg, a saját intellektusával szereti. Ezt a helyzetet könnyebben is tartja kontroll alatt. De a gerjedező, ébredező szexualitású fiúkat és a velük kapcsolatos érzelmeit már nehezebb kezelni. Itt már komoly hatalmi harcok folynak. A szüzesség elvesztése ebben a kontextusban rossz: egy taktikailag helyesen meglépendő lépés. A nehezen kiharcolt, igencsak billegő egyensúly a női-férfi erőviszonyban felborulhat: a nő alárendelt viszonyba kerül. A ferrantei karakterépítés szerint ha Giovanna megválaszthatja, hol és kivel veszíti el szüzességét, akkor képes lesz a későbbiekben mellérendelt viszonyban létezni a szexuális kapcsolatokban.

Azt is érdemes észrevenni, hogy akárcsak a Nápolyi regényekben, A felnőttek hazug életében is az írás motívuma egy nagyon erős létértelmező aktus. Itt sem tudjuk, ki az elbeszélő: Giovanna vagy az egyik barátnője. Az biztos, hogy nem a kamasz kislány szemszöge a narráció nézőpontja, hanem egy visszatekintő, értelmező szem. Hogyan válik valaki íróvá, az alkotás, az értelmezés folyamata maga is nem minősül-e „hazugságnak”? Nagyon sokrétű regény Ferrante legújabb alkotása, könyves kibeszélők hálás témája. Mélységei, jelentésrétegei nehezen adják magukat, bár alaptörténete is érdekes. Így sokféle ízlésű, elvárású, gyakorlatú olvasóhoz szólhat.

Ambrus Adél
Forrás: olvasoterem.com