Testépítő-világbajnokkal forgat filmet Csuja László és Nemes Anna

A Jámbor szörnyeteg a főszereplő útkeresésére fókuszál majd

jambor-szornyeteg-film-csonka-eszter

Magyar-német koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet és a ZDF/ARTE támogatásával készül a Jámbor szörnyeteg című játékfilm Csonka Eszter testépítő-világbajnok főszereplésével.

A Karlovy Vary-ban díjazott Virágvölgy rendezője, Csuja László a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész szakán végzett Nemes Annával közösen forgatja a Jámbor szörnyeteg című filmet. A „test-melodráma” Csonka Eszter (a címlapképen), a kétszeres fitnesz- és négyszeres testépítő-világbajnok által alakított főszereplő útkeresésére fókuszál. Az alkotók célja egy különleges élethelyzet bemutatásával együtt az is, hogy a néző testi tapasztalatokon keresztül jusson majd el a főszereplő érzelmi állapotaihoz.

A szigorú biztonsági előírások mellett megvalósuló forgatás január végéig tart. Csuja László és Nemes Anna (az alsó képen) forgatókönyve korábban rangos nemzetközi elismerésekben részesült. A főszereplő Csonka Eszter és a párját alakító Turós György is először szerepel filmben. Turós György testépítés-fitnesz edző és a doppingmentes sport kiváló képviselője, öt világbajnokot nevelt ki. Az amatőr színészek mellett fontos szerepben lesz látható a filmben Krisztik Csaba és Kerekes Éva.

jambor-szornyeteg-nemes-csuja

A Jámbor szörnyeteg operatőre Nagy Zágon, aki a Kilenc hónap háborúban már dolgozott együtt Csujával, illetve Nemes testépítőnőkről szóló Szép szörny című dokumentumfilmjét is ő fényképezte. A látványtervező Nyitrai Anna, a dramaturg Jakab Juli, a casting director Zabezsinszkij Éva.

A Nemzeti Filmintézet 216,3 millió forintos támogatásával készülő játékfilm producerei Muhi András és Ferenczy Gábor (Focusfox Stúdió), német koproducerei Janine Jackowski és Jonas Dornbach (Komplizen Film).

Nemes Anna 2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2016 óta a Várfok Galéria állandó művészkörének tagja, jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem doktorandusza. Szép szörny című, jelenleg posztprodukciós stádiumban álló esszé-dokumentumfilmjét számos nemzetközi workshopon díjazták, többek között a cannes-i filmfesztivál szakmai programján.

Csuja László 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, első mozifilmje, az Inkubátor Programban készült Virágvölgy világszerte nagy siker volt a filmfesztiválokon, Karlovy Vary-ban elnyerte a zsűri különdíját, Palicson és Pozsonyban is díjazták. Az amatőr szereplőkkel készült, punkosan karcos road-movie elérhető a FILMIO kínálatában.

Fotók: Szilágyi Lenke
Nemzeti Filmintézet

2020.12.10