Az ajánlóban a művet „igazi fekete komédiaként” emlegetik, amelynek sajátosságai jelen vannak a könyvben, viszont a téma súlyából fakadóan nem gyakran támadt kedvem mosolyogni olvasás közben. Az Adolf Hitler hatalomra jutását és az Anschlusst közvetlenül megelőző politikai eseményeket rendkívül szuggesztív iróniával taglaló, alig százoldalas kötet rövidsége ne tévesszen meg senkit. Vuillard epikáját súlyos gondolatiság jellemzi, fő jellegzetessége, hogy az író egyes szám első személyben végig jelen van a sorok között, és reflektál az általa meggyőzően rekonstruált tablókra.

A szerző filmrendező is, ebből fakadóan a könyv szerkezetére is jellemző, hogy nagyon erős jeleneteket komponál. Szinte életre kel szemeink előtt Hitler dolgozószobája, ahol felmossa a padlót Schuschnigg osztrák kancellárral, aki az esszé egyik főszereplőjeként megtestesíti mindazt a politikai, diplomáciai bumfordiságot, esetlenséget, államférfiúi jellembeli hiányosságot, amely a második világégéshez vezetett. Schuschnigg mellett a korabeli európai nagyhatalmak vezetőit is vitriolos szövegkörnyezetben találjuk, nem beszélve annak a titkos találkozónak iparmágnás résztvevőiről, akik merő gazdasági megfontolásból önként és dalolva hatalmas összegekkel támogatták a Harmadik Birodalmat és a náci pártot, hogy aztán a koncentrációs táborokba hurcolt szerencsétleneket ingyen munkaerőként dolgoztathassák halálra. Ezen cégek jogutódjai ma globális nagyvállalatok, korabeli vezetőik pedig a háborús bűnösökkel szemben soha nem lettek felelősségre vonva, csekély anyagi kártérítéssel mosták tisztára lelkiismeretüket.

Egyes tablók leírása annyira plasztikus, részletekbe menő, hogy az néhol az olvasás rovására megy. Optimális esetben a cselekmény, a történés és a szereplők, a környezet, amelyben léteznek, a motivációik, személyiségjegyeik, múltbéli viselt dolgaik kiegészítik egymást, segítik a mélyebb átélhetőséget, a helyes arányok megtalálása azonban nem mindig sikerült. Emiatt néhol kizökkenhet a ritmusból az olvasó, ezért ajánlott csendben vagy lágy zene mellett olvasni, és minden idegszállal a tartalomra koncentrálni.

Esszéről lévén szó nem zavaró a szerző személyes véleményének a jelenléte, amellyel a legtöbb esetben egyet is tud érteni az olvasó. A néhol szenvedélyesbe forduló nyelvezet még inkább kidomborítja a második világháborúhoz vezető események tragikomikumát. A mű lehetséges aktuálpolitikai értelmezését kár lenne tagadni, napjaink számos jelentős közéleti, politikai fejleményére ráismerhetünk; az már korunk sajátossága, hogy az egymással szemben álló szekértáborok ugyanolyan hévvel és legitimitással hivatkozhatnak rá a saját narratívájuk mentén. Egy helyen véltem felfedezni olyan leegyszerűsítő megjegyzést, amellyel a szerző ingoványos talajra tévedhetett: „Ha félrehúzzuk a történelem ocsmány rongyait, a következőt találjuk: a hierarchiát az egyenlőséggel szemben, és a rendet a szabadsággal szemben. Ez az oka, hogy ez a hatalmas tömeg (…) most magasba emeli a karjait.” A mai nyugati társadalmak politikai vitái épp ezen törésvonalak mentén manifesztálódnak, számos érv hozható fel Vuillard fenti szentenciájának árnyalására, akár cáfolására is.

A tanulság adott: az emberiség történelmét alakítók előtt, a társadalmak és egyének előtt mindig vannak jó választási lehetőségek, megragadásukhoz a szilárd jellem, bátorság, erkölcsi iránytű és állhatatosság elengedhetetlen. A happy end így sem garantált, de ha tükörbe tudunk nézni, már megérte.

Sólyom István
Forrás: olvasoterem.com