Nem meglepő tehát, hogy – amint az mostanában lassan már elvárás a zsáneren belül – a könyvhöz folytatások is születtek: az első az eredetileg 2019-ben megjelent Sárkányköztársaság, amit a trilógia záró kötete fog követni The Burning God címmel.

A Sárkányköztársaság néhány hónappal az előző könyv eseményei után játszódik. Nikan Birodalma romokban hever, és bár Zsin látszólag véget vetett a háborúnak, amikor haragjában szabadjára engedte a Főnixet és felégette Mügen szigetét, a megpróbáltatásoknak még koránt sincs vége. Annak tudatában, hogy népirtást hajtott végre és emberek millióinak halálát okozta, rendszeresen az ópium okozta kábultságban keres menedéket, józan pillanatait pedig arra használja, hogy bosszút forral a császárnő ellen, aki elárulta és az ellenség kezére adta saját országát. Mindeközben Nikan népe a megszállás következményeit sínyli, az éhínség és általános zavar mindennapossá váltak, az emberek elégedetlenek, a káoszt kihasználva pedig Vajszra Jin, a Sárkány hadúr arra készül, hogy megbuktassa a császárságot, és köztársaságot hozzon létre annak romjain.

R. F. Kuang második regénye ízig-vérig grimdark, egy nyers, kegyetlen történet, amelyben az írónő nem kíméli egyetlen szereplőjét sem. A főbb karakterek mindegyike valamilyen trauma áldozata, legyen az friss, a legutolsó mákháborúban átélt, vagy olyasmi, amit ólomnehéz súlyként már gyerekkoruk óta magukkal hordoznak. Bármennyire is próbálnának a sorsukon változtatni, a felbukkanó lehetőségek mindegyike elillan, hiszen katonaként folyamatosan olyan helyekre sodorja őket az élet, amelyek még inkább megtörik személyüket és szellemüket. Zsin tehát egy újabb háborúban találja magát a Sárkány hadúr oldalán, amelyben kezdetben nem is hisz, ennek ellenére teljesen aláveti magát Vajszra akaratának, és azt teszi, amihez a legjobban ért, gyilkol.

Már az előző kötetben is egyértelmű volt, hogy annak ellenére, hogy fantasyről van szó, Kuang regénye egyedi mű. A kínai és japán kultúrára épülő történet vegyítve a sámánizmus mágiarendszerével teljesen eltérő attól, ami napjainkban a nyugati íróktól megszokott, továbbá a főszereplő Zsin sem az a tipikus karakter, akiről más könyvekben olvashatunk. Egy forrófejű, gyakran meggondolatlan, fiatal sámán, aki élete során a szenvedésen kívül alig ismert bármi mást, ez pedig a jellemén is meglátszik: makacs, goromba, ugyanakkor éles elméjű lány, aki bármilyen körülmények között képes életben maradni. A világ szintén jól kidolgozott, érdekes mitológiával rendelkezik, és komoly kérdéseket feszeget a politikával és vallással kapcsolatban: nagy hangsúlyt kap a keleti és nyugati emberek világszemlélete közötti óriási hasadék, amelyet mindkét fél elsősorban nyers erővel próbál meg áthidalni.

Viszont ahogy azt már a Mákháború értékelésében is megjegyeztem, a történet nem hibátlan. Annak ellenére, hogy Zsin a főszereplő, gyakran érződik idegennek a jelenléte, és olybá tűnhet, hogy az írónő nem mindig tudja, mit kezdjen vele. Bíztam abban, hogy a második részre ez változni fog, és végre egy olyan karaktert kapunk, akiért komolyabban aggódni lehet, azonban véleményem szerint még mindig van mit csiszolni ezen a vonalon. Az sem feltétlenül szolgál Kuang javára, hogy egy majdnem 700 oldalas könyvről van szó, amelynek körülbelül 90 százalékában egyik csatáról a másikra váltunk, így a cselekmény végéhez közeledve jól láthatóan a történet ugyanúgy elfárad, mint a harcokat vívó katonák.

Mindez azonban senkit se riasszon el attól, hogy esélyt adjon az írónőnek, hiszen így is egy érdekes és különleges regényről van szó, egy olyan műről, amely felüdülésként hathat mindenki számára, aki szereti a fantasyt, vagy jelenleg ismerkedik a műfajjal.

Varga Gábor
Forrás: olvasoterem.com