Barry Berkman (Bill Hader) egy Afganisztánból hazatért tengerészgyalogos, akit egy családi barát, Fuches (Stephen Root) beszervezett egy olyan üzletbe, amelyhez lényegében a legjobban ért: a (bér)gyilkoláshoz. A munkájába belefásult Barry-t a sorozat kezdetén a legutóbbi megbízatása rántja ki a monotonitásból. El kell mennie Los Angeles-be, és megölnie a helyi csecsen maffiafőnök barátnőjének szeretőjét, aki történetesen egy színésztanonc. Igen ám, csakhogy a célszemély kifigyelése közben Barry betéved a Mr. Cousineau (Henry Winkler) által vezetett társulat egyik próbájára, és ezzel új célra lel az életében. Megcsömörlött főhősünk a színpad világában látja meg a kiteljesedési lehetőséget, mindenáron hátat akar fordítani a bűnözői életmódnak, ami az esetében azért nem olyan egyszerű. A múlt folyamatosan utánanyúl: Fuches, a csecsenek, a Los Angeles-i rendőrség, no meg az egykori katona cimborák is. Emellett pedig meg kell küzdenie azzal, hogy a döcögősen induló színészi karrierje folyamán fejlődjön, összejöjjön csoporttársával, Sally-vel (Sarah Goldberg), és hogy megpróbáljon normális ember lenni, túllépni a háborúban átélt borzalmakon.

Az egész nem igazán működne az író-producer-főszereplő (+néha rendező) Bill Hader nélkül, aki a Saturday Night Live-os időket hátrahagyva teljesen belesimult Barry karakterébe. Éppen a kiváló imitátorként produkált múltja miatt volt kérdőjeles, hogy kellő mélységet tud-e majd adni ennek a figurának. Barry-nél abszolút szükség van a széles spektrumú színészi játékra, mert amellett, hogy képzett katonaként hitelesnek kell látnunk, szorgalmas (először ügyetlen, majd egyre jobb) színészjelöltként, szerelmes férfiként és – ami a legfontosabb – őrlődő emberként is. És elhisszük. Bill Hadernek jól áll a kezében a fegyver és a forgatókönyv is, valamint érdekes végignézni, ahogyan hol jó, hol borzalmas döntéseket hoz, melyeknek aztán még rosszabbak a következményei. Barry nem jó, nem rossz, leginkább azt mondhatjuk rá, hogy ember, aki önmagát védi ezerrel. Nagy hátrányokkal és gyakran előtörő indulatokkal próbál belesimulni a hétköznapi életbe, mindenképpen egy komplex személyiség.

A mellékszereplők terén is pompás karaktereket kapunk. Személyes kedvencem NoHo Hank (Anthony Carrigan), aki a csecsen főnök jobbkeze, egy jófiú rosszfiú bőrben. És amúgy teljesen idióta, aki furcsamód rajong „Bári”-ért, ahogy főhősünket nevezi. Mellette nagyon fontos Mr. Cousineau, aki jól menő üzleti vállalkozásként vezeti a nagyreményű, de sokszor kis tehetségű színésztanoncokat egybegyűjtő iskoláját. Egyszerre számító és mégis gondoskodó személyiség, akin néha meglehetősen nehéz kiigazodni. Ő az egyik apapótlék Barry életében, a másik meg Fuches, aki kapzsin folyton visszahúzza szegény srácot, és a második évadban egy elég meglepő karakteríven halad végig. A negyedik lényeges személy Sally, aki a 2. évad végére elérte nálam, hogy ne utáljam teljesen. Szerencsétlen Barry-nek is pont egy olyan nőbe kellett beleszeretnie, aki senkit se lát önmagán kívül. Majd mindegyik epizódra jut egy jelenet, ahol éppen Barry életében történik valami fontos, de Sally két mondat után már a saját kis problémáira tereli a beszélgetést. Némi egyenlőség nem lenne rossz a kettejük kapcsolatában, még ha meg is lehet érteni a színészi ambícióit.

Rengeteg morális kérdést feszeget a sorozat kötelességről, megalkuvásról, személyiségváltozásról, az új felé nyitásról, agresszióról, önvédelemről, hűségről és megannyi egyéb témakörről, felsorolni is nehéz lenne. Közben jól adagolt fekete humorral kineveti Hollywoodot, a színházi világot, a maffiát és néha magát a főszereplőt is. Van itt helyzet- és jellemkomikum egyaránt, pergő párbeszédek és csattanó egysorosok. Nem az a harsány térdcsapkodós humor, inkább a minőségi komédiákat idéző viccek a jellemzőek.

Folyamatosan játszik a nézővel a sorozat. Amikor már elaltatták a figyelmünket, és elhittük, hogy ez egy kellemes kis vígjáték, bevisz egy gyomrost egy-egy fordulattal, ami lerombolja minden addigi reményünket a karakterek sorsát tekintve. Ezek elszórva is megtalálhatók, de az évadok végén összpontosulnak igazán. Egyetlen hibája talán, hogy itt-ott leül a cselekmény, ám aztán ezeken a bukkanókon gyorsan tovább is szaladunk. A sok dráma közben pedig beiktatódnak olyan abszurd, elszállt és végtelenül szórakoztató epizódok, mint a második évad ötödik része, amire senki sem számított.

Ajánlott mindenkinek, aki szeretne jót nevetni egy bénázó bérgyilkoson, egy kedves, de nem éppen acélos színtársulaton és a még teszetoszább csecsen maffián. A 2. szezon sötét, mindent elsöprő fináléja után természetesen berendelték a 3. évadot, de az még komoly kérdés, hogy pontosan mikor is láthatjuk. Egy biztos, addigra komoly elvonási tüneteink lesznek.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Bácsi Kinga
Forrás: hetediksor.hu