Az eredeti francia változat zenéje Pierre Gaveaux (1761-1825) tenorista és zeneszerző nevéhez fűződik, operáját 1798 februárjában mutatták be Párizsban. Érdekesség, hogy Ferdinando Paer (1771-1839) 1804-ben és Johann Simon Mayr (1763-1845) 1805-ben szintén komponáltak zenedrámát Bouilly témája nyomán.

Emanuel Schikaneder (1751-1812), aki a Varázsfuvola szövegét írta, egyben Papageno első megformálója volt, a Theater an der Wien vezetőjeként 1803-ban egyezett meg Beethovennel (a képen) egy új opera komponálásában. A zeneszerző ugyanennek az évnek a végén akadt rá Bouilly eredeti librettójára, és ezután kérte meg Sonnleithner bécsi udvari titkárt, hogy készítse el a német nyelvű verziót. A zeneszerző 1804-től kezdve egészen az ősbemutatóig dolgozott a zenei anyagon, olyannyira, hogy a nyitány csak akkorra lett kész.

A premiert eredetileg október 15-én tartották volna, de szeptember 30-án a cenzúra betiltotta az előadást. Sonnleithner azzonal a cenzúrabizottsághoz fordult, miután a hivatalnokok engedélyezték a bemutatót azzal a kikötéssel, hogy az általuk leginkább kifogásolt részeket kihúzzák. A huzavona miatt azonban a bemutató csúszott. Így Beethovennek is maradt ideje az utolsó hiányzó részek megírására.

A próbák sem mentek simán, mivel az énekszólam és a zenekari részek is komoly kihívást jelentettek az előadók számára. Valamint Beethoven eredetileg operájának a Leonore címet adta, kívánsága ellenére azonban azt Fideliora változtatták – vagy a cenzúra kérésére, vagy a színház akkori vezetője ragaszkodott ehhez.

Az első előadás Beethoven pályafutása talán legnagyobb bukását hozta. Egyrészt a zeneszerző támogatói nem tudtak részt venni a premieren, mivel Napóleon csapatainak közeledtére elmenekültek Bécsből, így a félig üres nézőtéren szinte csak francia katonatisztek ültek, akik nem igazán értették a német nyelvű operát. Másrészt „sokallták ismétléseit és kevesellték drámaiságát”. Egyikük így fogalmazott: „A rossz modor és a romantikus helyzetek nyomorúságos keveréke”. Fokozta a katasztrófát, ahogy a kritikusok írtak róla, hogy „az énekesek többsége nem nőtt fel a feladathoz”. Egyaránt kritizálták Leonóra (Anna Mildner), Florestan (Friedrich Demmer) és Pizarro (Sebastian Mayer) megformálóit, de a kisebb szerepek életre keltői, sőt a zenekar sem bizonyultak meggyőzőnek.

Az ősbemutatót követően még kétszer játszották a Fideliot, de a harmadik előadást követően levették a műsorról. Szokatlannak bizonyult Beethoven operája abból a szempontból is, hogy a közönség felkészületlen volt arra, hogy „egy hősnőt erkölcsi, sőt még politikai késztetések motiváljanak”. A német zeneszerző, aki döbbenten fogadta a kudarcot, először 1806-ban dolgozta át zenedrámáját; ez sem aratott elismerést, a végső változat számos nagyszabású változtatást követően 1814-ben készült el, ezt már sikerrel játszották. Maga Beethoven azt mondta, hogy „minden gyermeke közül a Fidelio járt a legtöbb szülési fájdalommal”.

A Fidelio napjainkban is az operaházak alaprepertoárjához tartozik, annak ellenére, hogy a német zeneszerző véleménye szerint ez az a műve, amely tulajdonképpen soha nem készült el.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Barangolás az operák világában 1. kötet; Opera képes enciklopédia összeáll. Stanley Sadie; Matthew Boyden: Az opera kézikönyve; Jan Caeyers: Beethoven; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.