Ezen a részen az ókorban Domitianus császár 86-ban megnyitott, 33 ezer embert befogadó stadiuma állt, ahol játékokat, sportversenyeket, állatküzdelmeket és gladiátorviadalokat egyaránt tartottak. Ennek alakját egészen napjainkig őrzi a tér, amelyet X. Ince pápa mindenképp „krisztianizálni akart”. A Piazza Navona a 17. század közepére „a polgári élet fontos központjává” vált. A pápa parancsára azonban a terület tulajdonosait „megfosztották birtokuktól, a szomszédok házait lebontották”, ráadásul a költségeket „a negyed valamennyi háztulajdonosára kirótt magasabb adóból állták.”

X. Ince álma volt, hogy a tér közepére egy hatalmas szökőkút kerüljön. Ez idő tájt Rómában a legjelentősebb művészek dolgoztak, mivel a pápától, a szerzetesrendektől, a bíborosoktól és a gazdag családoktól egyaránt számíthattak megrendelésekre. A barokk legjelentősebb szobrászai és építészei pedig különleges figyelemmel fordultak a különböző terek és díszkutak felé.

A kiírt pályázat nyerteseként Giovanni Lorenzo Bernini (1598-1680) 1648-ban magától a pápától kapott megbízást a szökőkút megtervezésére és elkészítésére. A nápolyi születésű Bernini a barokk egyik legjelentősebb alkotója, „aki döntően meghatározta Róma 17. századi művészetét”. A mesterséget édesapja, a festő és szobrászművész Pietro Bernini (1562-1629) műhelyében sajátította el. Először a festészettel kísérletezett, de igazi tehetsége a szobrászatban és az építészetben mutatkozott meg. Munkásságának legjelentősebb alkotásait Rómában készítette el. 1606-tól először szobrászként tevékenykedett az örök városban. Scipione Caffarelli Borghese bíboros megbízására 1618 és 1625 között készített négy, antik mitológiai témájú szobraival alapozta meg hírnevét, később Itália egyik vezető szobrászává vált. Egyik leghíresebb szobra a Szent Teréz extázisa. Életének második felében inkább az építészettel foglakozott, 1624 és 1670 között a Szent Péter-bazilika újjáépítésén dolgozott, a nevéhez fűződik többek között a bazilika híres baldachinja és a Szent Péter-tér kollonádja is.

A folyók kútja végül 1651-ben készült el. A szökőkút középpontjában egy mesterséges szikla áll, amelynek nyolc pontjából tör elő és folyik alá a víz egy nagy medencébe. Az alaktalan sziklából nyúlik az ég felé egy obeliszk, amely Maxentius Circusából származik. Az obeliszk tetején egy kereszt található, amellyel a rajta lévő napallegóriát krisztianizálták, utalva „a látható Krisztus és a világ fényére”. A sziklát Bernini egzotikus állatokkal és növényekkel díszítette, továbbá a szikla négy sarkán allegorikus figurák találhatók, amelyek az akkor ismert négy, egyben pápai befolyás alatt álló kontinens legnagyobb folyóit jelképezik: az európai Dunát, az afrikai Nílust, az ázsiai Gangeszt és az amerikai Rio de la Platát. Ezeket az alakokat „az adott természeti környezetre jellemző flóra és fauna veszik körül”: Európát a ló, Afrikát az oroszlán, Amerikát a krokodil, Ázsiát pedig a pálmafa szimbolizálja, de megjelenik még kígyó, sőt sárkány is.

Számos anekdota is kötődik a szökőkúthoz, például az egyik folyót jelképező alak azért fedi el arcát, hogy „ne lássa, amint a Szent Ágnes-templom ráomlik”. Az alkotás azonban jóval előbb elkészült, minthogy „Borromini nekifogott volna a templom építésének”, egy másik alak pedig azért fedi el lepellel arcát, hogy „Borromini építészeti tévedéseit ne lássa”.

A folyók kútját az utókor „a barokk szobrászat egyik kiemelkedő alkotásának” tekinti. Berninit 1653-ban azzal is megbízták, hogy a téren található másik két szökőkutat, amelyek Giacomo della Porta nevéhez fűződnek, kiegészítse. A Piazza Navona egyben kitűnő példája az ún. „pontos városépítésnek”, mivel „az épületek egységessége, a Sant’Agnese kivételes homlokzata és Bernini kútjai olyan egységes egészet alkotnak, amelyben az építészeti alkotások inkább folytonos felületnek, semmint önálló darabnak látszanak”.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Itáliai és spanyol barokk; Barokk stílus: építészet, szobrászat, festészet; Brigitte Hintzen-Bohlen: Róma és a Vatikán; Cinzia Valigi: Róma és a Vatikán; Olaszország Kossuth Kiadó; Ürögdi György: Róma; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag