Ezüstérmet kapott a Talamba Ütőegyüttes New Yorkban


talamba-utoegyuttes

A különdíjasok között ezüstéremmel ismerték el a Talamba Ütőegyüttest New Yorkban. A csapat a Manhattan International Music Competition elnevezésű megmérettetésen vett részt, amelyet idén a járványhelyzet miatt online rendeztek.

A világ minden tájáról beérkezett, több száz produkciót a zsűri zongora, vonósok, ének, fúvósok és kamarazenekar kategóriában bírálta el, az elismerések között szerepelt CD-felvétel, mesterkurzus és koncertezési lehetőség is a rangos Carnegie Hallban. A Talamba a különdíjasok közé került a kamarazenekarok között.

A zenekar tájékoztatása szerint a Talambát az előadás kiemelkedő zeneisége, a művek egyedi, sajátos értelmezése, magas technikai felkészültség és a magas szakmai színvonal miatt ismerték el.

A Talamba Ütőegyüttesnek, amely tavaly ünnepelte huszadik születésnapját, mintegy háromszáz-négyszáz ütőhangszere van, repertoárjukban jól megfér egymás mellett a klasszikus muzsika, a tradicionális népzenék és a pop. A Talamba tagjai: Zombor Levente, V. Nagy Tamás, Grünvald László és Szitha Miklós. Az 1999-ben a Zeneakadémia tanulóiból alakult Talambának a kezdetektől fontos volt megmutatni, hogy nem csak a dob és a cintányér ütőhangszer.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.11.13