55

Dacia Maraini: Rabolt szerelem

Könyvkritika

dacia-maraini-rabolt-szerelem

A nők elleni erőszak napjaink egyik legfontosabb társadalmi kérdése. Sokat vitatott és elemzett téma, nemcsak azért, mert gyakran előfordul, hanem azért is, mert nagyon nehéz behatárolni és meghatározni azokat a körülményeket és kereteket, amelyek között valamilyen formában egyértelműen megjelenik.

Mivel sokrétű, és olykor tabuként kezelt jelenségről van szó, erről beszélni egyszerre felkavaró és felszabadító. Jelen kötetet azonban nehéz lenne anélkül méltatni, hogy ne ismertetnénk a szerzőt is. Dacia Maraini egy tapasztalt olasz írónő, aki már túl van a nyolcvanon. Munkásságának kezdete hosszú évtizedekkel ezelőttre tehető, számos elbeszélés, regény, forgatókönyv, novelláskötet fűződik a nevéhez. Élete elég hosszú és eseménydús ahhoz, hogy a szerzett tapasztalatok egy gazdag irodalmi palettát eredményezzenek, és ezen a palettán a nőkkel kapcsolatos kérdések foglalják el a legfőbb helyet. Ezért Dacia Marainit gyakran feminista szerzőnek mondják, a műveiben rendszeresen előforduló témák között megtalálhatók az olyanok, mint a nők személyes szabadsága, a hatalom és az azzal való visszaélés hatása a nőkre, kilépés a megszabott nemi- és társadalmi szerepekből, a nők elhallgattatása, a nők izolálása és fogva tartása, az anyaság és az abortusz, a nőkön elkövetett erőszak, szexuális zaklatás és a nők tárgyiasítása, vagy akár homoszexualitás és pedofília kérdése. Dacia Maraini jól érezhetően mindig a nők oldalán áll, a történeteiben szereplő nők jogaiért harcol, kimondatlanul is.

A Rabolt szerelem egy nyolc elbeszélést tartalmazó kötet, amelyben különböző korú, állapotú, karakterű, alkatú nők változatos történeteit meséli el, ezekben azonban egyvalami közös és megkérdőjelezhetetlen, és ez a bántalmazás ténye. Bár ez a fogalom szinte még csak fel sem bukkan az oldalakon, a szerző mégis kimondja a kimondhatatlant. Főszereplőinek nincsenek különleges ismertetőjeleik, nem igazolt pszichiátriai betegek, és gyakran nem is tipikus áldozatok, akikkel következetesen lesznek erőszakosak a partnereik. Ezzel a változatos esetbemutatással a szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy bárkiből lehet áldozat, akár minden előzetes figyelmeztetés vagy jel nélkül is.

Azonban, ha valóban elég figyelmesek vagyunk, mégiscsak találhatunk jeleket, amelyek a bántalmazásra utalnak, ezek viszont rendszerint eltagadott, elnyomott tények mind az áldozat, mind az elkövető részéről. Ezek a nők sebezhetőek, és nyitottságukból adódóan, amellyel a partnereik felé irányulnak, akaratukon kívül is kiszolgáltatják magukat. Történik mindez azért, mert szerelemre, támogatásra, kapcsolódásra vágynak, és ezért szinte mindent képesek megtenni. Azt is észrevesszük ugyanakkor, hogy esendőségükben is képesek erősek lenni, és bár sokszor béklyóként szorítja őket a kapcsolat, és nem képesek kilépni belőle, mégis harcolnak a maguk módján. Ennek a harcnak olykor van eredménye, de olyan is előfordul, hogy már késő, hiszen a sürgősségi ügyeletre időnként betámolygó Marina egyre súlyosabb tünetekkel érkezik, miközben a sérülések okainak minden esetben a lépcsőt nevezi meg, a házban azonban, ahol lakik, nincs lépcső… A kedves mostohaapa pedig, aki végtelenül kedves a két nevelt lányához, olyan módszeresen és alattomosan környékezi meg őket, hogy igazából semmivel sem lehet őt vádolni, de tetteinek következménye évekkel később csúcsosodik ki, amikor már túl késő megmenteni a tévútra tévedt (és rendkívüli módon sérült) lányokat.

A történetekben az is megfigyelhető, hogy a következmények, akár pozitívak, akár negatívak, leginkább csak sejthetők, mintsem konkrétumok. Az olvasott sorok inkább elgondolkodtatnak, vagy további gondolkodásra késztetnek, mintsem lezárnak és megoldanak valamit, ezáltal ezek a történetek nem megnyugtatnak, hanem felkavarnak, együttérzést, haragot, kiábrándultságot váltanak ki az olvasóban, vagyis nem hagyják azt érzelem nélkül. A szerző bizonyára jól ismeri a bántalmazás színes és összetett formáit, a bántalmazottak és bántalmazók személyrajza mellett pedig élesen megmutatja a társadalom reakcióját a jelenségre, amely sokkal inkább a tagadás és leplezés, mintsem a segítségnyújtás és a hiteles együttérzés.

Ennélfogva a Rabolt szerelem igazi provokatív mű, amely nem fél úgy kimondani az igazságot, hogy közben nem nyílt vádaskodásra alapoz, hanem azokra az emberi érzelmekre, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a bajba jutottakon segítsünk, attól a sztereotip megkülönböztetéstől függetlenül, hogy valaki melyik nemhez tartozik. Azt is lehet mondani, hogy Dacia Maraini műve hiánypótló szerepet tölt be a témával kapcsolatos irodalomban, mert egyszerre kíméletlenül őszinte és felkiáltójel jellegű is, de emellett történetei lebilincselőek és sokkolóak, megrendítőek, amelyek nyomot hagynak az olvasóban. A kötet intelligens, tárgyilagos, egyszerű hangvételű, határozottan állást foglaló mű, olvasásra és elmélkedésre egyaránt érdemes.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com

2020.11.12