Leánder és Lenszirom – Premier a Győri Nemzeti Színházban

Bári Edit írása

leander-es-lenszirom-gyori-nemzeti-szinhaz

Igazi családi kikapcsolódást ígér a Győri Nemzeti Színház új bemutatója, a Szilágyi Andor művéből készült Leánder és Lenszirom című fantasy komédia, amely november 7-től látható a Kisfaludy Teremben.

Az 1993-as ősbemutató óta számos vidéki színház tűzte már műsorára a darabot, sőt az Operaház meseoperaként is bemutatta. Szilágyi Andor az egyik bemutató kapcsán így nyilatkozott: „Olyan klasszikus mesei történetet szerettem volna írni, amely minden szempontból tanulságos. Van benne hős, akivel együtt tudunk érezni, antihős, aki „közutálatnak” örvend, számos fő- és mellékszereplő, akik olyan emberi értékekre világítanak rá, amelyeket meg lehet szerezni, és el lehet veszíteni.” A mű igazi kuriózuma, hogy a nézőre is hárít némi feladatot, hiszen értelmezni kell a szereplők beszédes neveit, valamint az általuk használt nyelvezet archaikus szavait és formáit. Ez bizony izgalmas felfedezésnek ígérkezik.

II. Bölömbér kerál (király) 19 éve és 9 hónapja nem tud szabadulni Leánder kobold ágas-bogas erdejéből, mert lenyilazta annak kedvenc éjfekete kandúrját. Sok év után Leánder csak akkor hajlandó elengedni őt, ha neki ígéri azt, ami még neki magának sincs. Könnyű fogadalomnak tűnik, hiszen ami eddig nem hiányzott, az ezután sem fog, így a kobold és a kerál megegyeznek. Ám udvarába hazatérve Bölömbér megtudja, hogy épp 16 éve született meg a lánya, a szépséges Lenszirom, akit feleségül akarnak adni Mar-Szúr Bögölfejedelemhez. Bölömbérnek eszébe jut ígérete, így azonnal ketrecbe záratja és őrizteti a lányát, azonban hiába, Leánder és Lenszirom találkoznak.

leander-es-lenszirom-gyori-nemzeti-szinhaz

A rejtőzködő kobold gyengéd hangja, szép szavai, könnyeinek illata meghódítja a királylányt, ám amikor meglátja őt, megrémül. Leánder megalázottságában elbujdosik, de Lenszirom hamarosan ráébred tévedésére, elindul megkeresni szerelmét, és még szeme világát is feláldozza azért, hogy megtalálja őt. Számtalan kacagtató és megható kaland, próbatétel és varázslat vár hőseinkre. Vajon sikerül-e egymásra találniuk a szerelemeseknek? Kiegyenesednek-e az összekuszálódott szálak? Mindezt megtudhatják a nézők, ha ellátogatnak a Gábor Sylvie rendezésében színre vitt előadásra.

Fehér Ákos Leánder szerepében valósággal sziporkázik, míg szolgáját, Bogyót Klinga Péter kelti életre rendkívül szórakoztatóan. II. Bölömbér kerált Vincze Gábor Péter testesíti meg igazi komédiába illő alakítással, jó párost alkotva Mihályi Orsival, aki kerálné szerepében látható. Molnár Ágnes Lensziromként minden tehetségét felcsillantja, legyen szó énekről, egy kis táncról vagy színészi játékról. Társalkodónője, Csupacsáp megformálásában Nagy Gréti kislányos bájjal incselkedik. Cselepák Balázs Mar-Szúr hercegeként egy teljesen új szerepkörben mutatkozik be a győri közönségnek, és remekül hozza az igazi, „férfiasan” lúzer, macsó figurát, aki simán belesétál Töndér Negéd, az Illem-, Kellem- és Bájpalota – legyünk őszinték, nem túl megnyerő – tündérének csapdájába, akit Bende Ildikó hibátlanul kelt életre. Vaknadály, a Tengerszem ura Koppány Zoltán príma prezentálásában látható, míg Takács Zoltán remekül alakítja Bong-Dong tábornok, Mar-Szúr szárnysegédjének alakját.

leander-es-lenszirom-gyori-nemzeti-szinhaz

Az élményhez vitathatatlanul hozzájárulnak a varjak, kárókatonák, kakaduk, bőregerek, békák és éjszakai pillangók megformálói: Molnár Sarolta, Somogyi István, Száraz Dávid, Vámosi Máté, Kirschner Gábor, Bíró Márton, Csapó Bori, Péter Polla, Hovanecz Lili, akik látványos jelenléttel, mozgással színfoltot adnak az előadáshoz. A koreográfia Fekete Miklós munkáját dicséri. Jelmez- és díszlettervező Árva Nóra, aki rendkívül ötletes és látványos jelmezeivel valósággal lenyűgözi a nézőket.

A helyenként felcsendülő zenei betétek ötletesen igazodnak a történethez. Gábor Sylvie rendezése egyaránt szól gyermekeknek és szülőknek, hiszen amíg a mesei szál, a látványos mozgások és jelmezek foglyul ejtik a kicsiket, addig a felnőtteknek szóló, néhol pajkosan pajzán humor a felnőtteket szórakoztatja, és a színészek „mindent beleadó” játékát csakis élvezni lehet. Szilágyi Andor története a valódi érték, a belső szépség felismeréséről mesél, amelyből a győri társulat egy tanulságos, élettel teli, lendületes és szórakoztató előadást mutat be.

Az előadás teljes színlapja a Győri Nemzeti Színház honlapján olvasható.

Bári Edit
Fotók: Győri Nemzeti Színház / Fehér Alexandra

2020.11.06