„Boldog emberek közt legboldogabbak a kisleányok! Nekik a tél csak azt jelenti, hogy ismét fognak korcsolyázni, minden vasárnap délután leányuzsonnákat rendezni, a nagyobbak talán már táncmulatságba is mennek – és valamennyien okvetlenül egy-egy új, nagyon csinos téli kosztümöt kapnak.” Így morfondírozott Katóka – Tutsek Anna cikkeinek főszereplője – a Magyar Lányok című képes hetilap oldalán, 1906 novemberében. De nemcsak Katóka, hanem a lányos anyukák is jól tudták, hogy legkésőbb ősz végére be kell szerezni az új korcsolyakosztümöket. Mint minden sportnak, úgy a korcsolyázásnak is megvolt a maga „dress code”-ja. A tervezők és a szalonok – a lányok és az asszonyok legnagyobb örömére, a számlát fizető családfő vélelmezhető bánatára – a párizsi és a bécsi modelleket követve, szezonról szezonra új szabással és stílussal rukkoltak elő, melyekről a sportladyk az újságok és a magazinok divatrovatából értesülhettek.

Az első időkben (Magyar Kereskedelmi és vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

A múlt század első évtizedeiben a jégpályák úri közönsége sötét színű, bársonyból vagy szövetből készült sportkosztümöket viselt, krémszínű, esetleg hófehér szőrmedíszítéssel. A nehéz anyagok és a hosszú szoknyák bár nehezítették a mozgást, ennek ellenére egyre több hölgy csatolt korcsolyát a cipőjére vagy bújt korcsolyacipőbe. A magazinok téli számai rendszeres divattanácsokkal látták el a jégsport rajongóit, és óva intették őket a felesleges divatozástól: „Vannak ugyan sokan, akik (…) egész téli ruhatárat vesznek magukra, boát, muffot, vastag bundát, pedig hogy erre a jégen történő mozgás közben, az egészség szempontjából sincs szükség, ez kétségtelen. A mozgás szépségét, a merész lendületeket, könnyű és graciőz siklásokat pedig egyenest gátolják az ilyen súlyos és fölösleges ruhadarabok.” (Magyar Lányok, 1924) Egy évtized sem telt el, s ahogy a mindennapi életben, úgy a jégpályán is rövidülni kezdtek a szoknyák. Az új kosztümök már tweed szövetből készültek, prémgallérral és mandzsettával. A tollas kalapokat a könnyű kötött sapkák és barettek váltották fel, melyek színben megegyeztek a sál és a gyapjúharisnya színével. A legdivatosabb jégtündérek rakott szövetszoknyában és hozzá – színben – tökéletesen passzoló kötött pulóverben siklottak a jégen.

Egy bajnok: Imrédy Magda 1933-ban (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Az 1930-as évek közepére a sportruházatban is megjelent a magyaros öltözködési stílus. A korcsolyaruhák szabásánál megtartották a modern vonalakat, de díszítésül különböző népművészeti motívumukat használtak. A divatrovatok stylistjai az ügyesebb és vállalkozó kedvű korcsolyázóknak azt javasolták, hogy régi korcsolyakosztümjeiket hímzéssel, zsinóros rátéttel varázsolják újjá. A hölgykörökben egyre kedveltebbé váló korcsolyázás népszerűsítésében nagy szerepe volt a társasági dámák megjelenésének. A városligeti jégpálya megnyitását követően egyre gyakrabban lehetett látni korcsolyázni gróf Andrássy Aladárnét sógornőjével, gróf Andrássy Manónéval, illetve báró Edelsheim-Gyulai Lipótnét Türr István tábornok feleségével, Adeline Bonaparte Wyse hercegnővel. A középkorú dámák mellett a fiatalabbak is lelkes rajongók lettek, mint Eötvös József báró három lánya, Ilona, Jolán és Mária. Az 1890-es évek közepén megnyílt a budai jégpálya – a mai Széll Kálmán tér helyén –, mely csodás fekvésével, kellemes környezetével hamar a városligeti pálya konkurenciája lett. Az úri közönség innen sem hiányzott, Széll Kálmán miniszterelnök egyik gyakori vendége volt a pályának, sokszor unokájával együtt rótta a köröket. A nők között a legjobb korcsolyázónak Friederike Kronau, Lobkovitz herceg felesége számított, aki, ha csak tehette, minden nap kiment korcsolyázni.

Igen, a sapka, a sál és a pulóver mintája… (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Az évtizedek alatt a jégpálya fontos társadalmi helyszínné vált, ahol a hölgyek bemutathatták divatos korcsolyakosztümjeiket, az urak a látványos attrakciókban vetélkedtek egymással. A tél jéggel borított báltermében találkozókat, randevúkat lehetett megbeszélni, a lányos mamák pedig jó eséllyel vadászhattak férjjelöltekre. Egy véletlen összeütközés, egy jégre huppanás örökre megváltoztathatta valakinek a sorsát. A fiatalok körében a téli időtöltés egyik meghatározó helyszíne lett a városligeti vagy a budai jégpálya, ahonnan a társasági dámák lassan kiszorultak a pálya szélére, és onnan figyelték, hogyan suhannak el mellettük a fiatalabbak. Aki a nagy lehetőséget elszalasztotta a jégen, az igyekezett behozni a lemaradását, ahogyan azt egy magazinban megjelent apróhirdetés is példázza: „Jégpályáról jövő, barna, rövid bundás hölgyet, akinek a földalatti végállomás peronján elejtett korcsolyáját felemeltem, könyörögve kérem, adjon alkalmat a megismerkedésre. „Nem fogja megbánni” jeligére.”

Címlapkép: Verőfényes napsütésben a Balaton mellett (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Fejes Katalin
Forrás: forumhungaricum.hu