Obsequiale és Ordinarium


obsequiale-magyar-ferences-konyvtar

Ha nem is túl gyakran, de a régi könyveket őrző gyűjteményekben több-kevesebb rendszerességgel mind a mai napig kerülnek elő ismeretlen, soha senki által fel nem dolgozott kiadványok. Ez történt nemrég a Magyar Ferences Könyvtárban, ahová fél évvel ezelőtt egy sok hányattatáson átesett kolligátum került. A dolog nemcsak izgalmas, de könyvészeti szempontból különös is.

A kis, nyolcadrét könyvecske első fele egy esztergomi Ordinarium, amely Velencében készült Pap János budai könyvkereskedő megbízásából Lucantonio Giunta híres nyomdájában 1509-ben. Ez a könyv az egyházmegye számára írta elő a szertartások rendjét advent kezdetétől az egyházi év végéig, Szent Kolumbán vértanú ünnepéig. A Régi Magyar Könyvtár még hét ismert példányt említett belőle, ám mára ez a szám megcsappant. Egy azonban, a csíksomlyói könyvtárból származó, most előkerült. A bejegyzések alapján legalább 1669 óta lehetett az erdélyi gyűjteményben. A könyv érdekessége azonban nem csupán ez, hanem az, hogy bár alaposan feldolgozták, összehasonlították más példányokkal, és azt is megállapították, hogy négy levél hiányzik belőle, az azonban nem tűnt fel Szabó Károlynak (és a kötetet 1973-ban tanulmányozó neves bencés zenetörténésznek, Szigeti Kiliánnak), hogy az Ordinarium után a könyvbe kötött Obsequiale teljesen ismeretlen kiadás.

csiksomlyo

Kegytemplom és ferences rendház Csíksomlyón (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

És ez az igazi érdekesség. Az Obsequiale jól kiegészíti az Ordinariumot, ebben ugyanis a szentmisén és zsolozsmán kívüli rítusok menetét írják le az esztergomi egyházmegye papsága számára. Ilyen például a keresztelés vagy a házasság, a temetés és egyebek, tehát nemcsak a szentségek kiszolgáltatásának módjai találhatók meg benne. Ezt a könyvet is Pap János rendelte meg, és a nyomtatást 1504. július 15-én fejezte be Lucantonio Giunta Velencében – bár a híres nyomdászjelvény nem fért el a kolofonon. Vagyis az 1490-től 1560-ig megjelent eddig ismert kilenc kiadáshoz egy újabb társul: az 1503-as és az 1508-as kiadás között volt egy 1504-ben is.

obsequiale-magyar-ferences-konyvtar

Az 1504-ben nyomtatott könyv egy lapja (Magyar Ferences Könyvtár)

S hogy hogyan került a kötet Budára? 1944-ben a román megszállók elől a csíksomlyói könyvtár néhány doboznyi kötetét Magyarországra, közelebbről a szombathelyi ferences rendházba menekítették. Hosszú ideig azonban ott sem voltak a könyvek biztonságban, hiszen a szerzeteseket 1950. július 12-én leponyvázott teherautón elszállították. Néhányan azonban, hogy mentsék a könyveket, magukhoz vettek és elrejtettek párat. Így tett Sill Aba is, a nem sokkal korábban pappá szentelt fiatal szerzetes. Ezt a kolligátumot, azaz gyűjteményes kötetet néhány kódex, ősnyomtatvány és antikva mellett haláláig magánál tartotta, az utolsó évtizedekben különleges értékük miatt páncélszekrényben. 2018-as halála után a könyv a rend központi könyvtárába került. Az ismeretlen Obsequiale hamarosan teljes terjedelmében megtekinthető lesz a mandadb.hu adatbázisában.

Címlapkép: Kézírásos bejegyzés a lap tetejéről (Magyar Ferences Könyvtár)

Fáy Zoltán
Forrás: forumhungaricum.hu

2020.10.22