Ian Livingstone: Allansia bérgyilkosai

Könyvkritika

ian-livingstone-allansia-bergyilkosai

Aki a kilencvenes években volt gyerek, és egy cseppet is megáldotta a sors a könyvek szeretetével, de főképpen a fiúk egészen biztosan találkoztak az ún. „Kaland, játék, kockázat” könyvekkel. Ezek afféle kalandsztorik voltak, melyeket a döntéseinkkel befolyásoltunk. Más néven lapozgatós könyveknek is nevezték őket, ami onnan ered, hogy a kalandot úgy olvashattuk végig, hogy közben döntéseket hoztunk, és annak megfelelően kellett előre- vagy hátralapozni egy adott számhoz. Például: „Ha fel akarsz mászni a sziklán, lapozz a 15-re, ha megkerülöd a hegyet, lapozz a 122-re.

Mindezt az írók megfejelték egy rendkívül egyszerű szerepjátékos rendszerrel, ahol van életerőpont, ügyesség pont, illetve szerencse pont is, amelyek segítségével harcokat lehet megvívni. A sztori ott véget is ér, amikor elfogy az életpont, magyarán nem mindenki jut el egy történet végére, csak többszöri próbálkozással. A szerepjátékos vonal miatt persze ez a szcéna ölelte leginkább keblére a „Kaland, játék, kockázat” könyveket, és akkor is voltak a legnépszerűbbek, amikor az asztali rpg is nagyot ment. A könyvek írói azóta egyébként egészen fényes karriert futottak be a fantasy és a szórakoztatóipari vonalon. Itt van példéul Ian Livingstone, aki társalapítója a Games Workshop nevű kultikus cégnek, manapság az Eidos vezére, akiknek többek között a Tomb Raider sorozatot is köszönhetjük.

Amikor Magyarországon a szerepjáték népszerűsége megcsappant, úgy ezek a könyvek is elmaradoztak. Úgy tűnik azonban, hogy 20-25 év elteltével a nosztalgia győzedelmeskedni látszik, és a Chamelon Comix elkezdte kiadni a magyarul meg nem jelent köteteket, vagyis részben, mert mondjuk az Allansia bérgyilkosai vadiúj kötet, de a Halállabirintus nevű klasszikus előzménye, amely nemsokára szintén érkezik frissített verzióban.

A szóban forgó kötet minden fenti ismérvet tartalmaz: fantasy, lapozgatás, harcok, gyakori halál. A könyvhöz elvileg szükségeltetik két dobókocka is, de szerencsére az oldalak aljára pakoltak véletlenszerű kockaoldalakat, így akár a lapok végigpörgetésével lehet „dobni”. Amúgy a könyv viszonylag nehéz, nekem már háromszor sikerült meghalnom, így még nem is ismerem a történet végét, ami természetesen a bérgyilkosok üldözése körül forog. Jellemző amúgy, hogy mások szerint meg könnyű a kaland, de ugye minden a jól meghozott döntéseken múlik.

Őszintén szólva számomra ezek a könyvek inkább jelentenek nosztalgiát, mint hogy rajongjak értük. Szórakoztató olvasni, és tényleg átadja, hogy te most éppen „játszol” és irányítasz, de a lapozgatás adottságaiból adódóan töredezett az élmény. Persze Livingstone nem tehetségtelen, mindent megtesz, hogy vigye az olvasót, de az én ízlésemnek inkább megfelel egy egyenes vonalú fantasy könyv, mint ez. Más kérdés, hogy ebből fakadóan engem az nem zavar, amit mások felhoznak kritikaként, hogy csak egyféle megoldás van a történetben.

Na de akkor még említést kell tenni egy rendkívül pozitív dologról, az pedig a könyv külalakja. A frontborító megadja az alaphangulatot, és minden fantasy-rajongót képes behúzni magába, de azt a Games Workshop egyik művésze készítette, így mondhatjuk, hogy elvárható volt a minőség. Az viszont óriási fegyvertény, hogy a belső illusztrációkat Balla Krisztián rajzolta, aki rendkívül tehetséges. A képei kellően stilizáltak, de közben dinamikusak is. Jó lenne látni tőle egy képregényt, mert valószínű ott is brillírozna.

Összességében melegen ajánlott az Allansia bérgyilkosai mindenkinek, aki a kilencvenes években volt gyerek, és falta ezeket a köteteket, de azoknak is, akik szeretnének rendhagyó élményt, és a fantasyt is bírják, de még sosem találkoztak a műfajjal. Könnyen lehet, hogy rajongóvá válnak. A végére pedig egy igazi nosztalgia adalék: Szűcs Gyula, a Chameleon Comix főnöke még arra is figyelt, hogy a könyv szaga is pont olyan legyen, mint a régieké, és megnyugtatom a titkon könyveket szagolgatókat, akiket hülyének néznek esetleg miatta, hogy nem is olyan nagyon egyedi ez a szokás.

Dankó János
Forrás: langolo.hu

2020.10.16