Egy vermonti kisvárosban egy modern üzletközpont építését tervezik, a tervek azonban meghiúsulni látszanak, mivel a helyi abenaki indiánok szerint a terület, ahová az üzletközpont épül, a törzs ősi temetkezési helye. Ezzel egy időben a városkában az élet kimozdul a normális kerékvágásból, mindenféle furcsaságok történnek, amelyekre nincs ésszerű magyarázat. Az indiánok szerint az ősök szellemei kísértenek, ezért a befektető egy híres szellemvadászt fogad fel, és abban reménykedik, hogy az majd megnyugtatja a kedélyeket: szellemek márpedig nincsenek. A dolgok azonban nem a várt forgatókönyv szerint alakulnak, és nagyon úgy tűnik, hogy a szellem mégis ott van a birtokon.

Ross szintén azért megy a Pike birtokra, hogy megtalálja a szellemet, azt viszont ő sem gondolja, hogy végül találkozni is fog vele. Ő igazából csak egyetlen szellemet keres, aki nem más, mint a halott barátnője, Amiee, és akinek halála olyannyira elszomorítja, hogy élni sem akar már. Helyette azonban találkozik Liával, aki ugyanolyan érzékeny, mint ő, és ugyanúgy olyasvalakit keres, aki meghalt. Az események váratlan fordulatot vesznek, amikor kiderül, hogy a birtok egy lehetséges, kettős gyilkosság helyszíne lehet, a feltételezett gyilkos pedig még életben van, és egy öregotthon lakója. A csavar az egészben az, hogy ez a gyilkosság már hetven éve történt, amikor Ross még meg sem született, de valahogy úgy tűnik, hogy neki kell a végére járni az igazság keresésének, természetesen nem egyedül.

A Második látásra Jodi Picoult 2003-ban megjelent regénye, és talán az egyik legkülönlegesebb és legsejtelmesebb. A szerzőtől megszokhattuk a gyakorlatias, emberközeli, érzelemdús történeteket. Ez most sincs másképp, a kellő pluszt azonban ez esetben a szellemvilág témája adja. Az egyre szaporodó furcsa történések azt igazolják, hogy megoldatlan kérdések merültek fel a birtokon történő építkezés során. Ezúttal azonban már nem csak a kivitelező, hanem a történet szereplői szinte mind annak a régen történt gyilkosságnak a bűvkörébe kerülnek, így vagy úgy. Az életutak ezúttal is szorosan és sorsszerűen fonódnak össze, és azt sem lehet egyértelműen megmondani, hogy ki a történet főszereplője.

Ross képtelen meghalni, de ő maga egy halott lány szellemét kutatja, mígnem rádöbben arra, hogy azon a bizonyos kapun nem csak egy irányban lehet közlekedni. Az élőknek is, akárcsak a holtaknak, el kell dönteni végre, hogy melyik oldalon állapodnak meg. A regény további szereplői mind kapcsolódnak Rosshoz vagy Liához; a történet, ahogy a szerzőtől már megszokhattuk, a szemünk előtt bontakozik ki.

Jodi Picoult két narrátort váltakoztat egymással, az egyik egyes szám harmadik személyű elbeszélő; a másik Lia Beaumont, aki egy fejezet erejéig betekintést ad a saját életébe és saját belső világába, illetve előrevetíti az eseményeket, és segít megérteni, hogy mi történt a múltban. A szerző jól ír, és mindig csak éppen annyit adagol a már meglévő információkhoz, amennyitől a történet érdekes tud lenni, de nem fedi fel idő előtt a teljes összefüggéseket. Van, hogy a szereplőkkel együtt izgulhatunk, hogy merre alakulnak a dolgok, de néhány meglepetést azért megtart az olvasónak is az utolsó oldalakra. Nehéz többet elárulni a regényről anélkül, hogy ne kezdjük mesélni a cselekményt. Amiért Jodi Picoult ennyire népszerű író, az ebben a regényében is fellelhető, ez pedig a lebilincselő történetszövés és a témaválasztás. Mi lehetne jobb téma, mint maga az élet, amelyben végsősoron bármi megtörténhet, akár szellemekkel is beszélgethetünk.

Érdekes jegy a könyvben az eugenikával kapcsolatos téma feszegetése. Az író maga is kitér erre a könyv végén, talán mert további tanulmányozásra is érdemesnek találja a témát. Az eugenika meglehetősen erős befolyással bírt a második világháború holokauszt-kérdésére. A könyvben szereplő történet bizonyos szempontból ennek a kérdéskörnek a központi részéhez kapcsolódik, valós alapokon és történelmi tényeken nyugszik. Bár a cselekmény nagy része a képzelet szüleménye, közvetve vagy közvetlenül mégis megmutatja azokat az elméleteket és tevékenységeket, amelyek a genetikai tisztaság köré épültek fel, ahogy családokat választottak szét a feltételezett nagyobb jó érdekében. A történet adja magát, ha tudjuk, hogy egy ember, akinek fontos az eugenika, sosem engedné meg, hogy családját és annak hírnevét bemocskolja egy nem tiszta ősöktől születendő gyermek.

Jodi Picoult újra nagyszerűt alkotott, a könyvet nehéz letenni, mert mihamarabb tudni szeretnénk, hogyan boldogulnak a szereplők. A szerző stílusa ismerős lehet azoknak, akik nem először olvasnak Picoult-regényt, mégsem válik unalmassá, mert olyan jól bánik a történettel és annak folytonosságával, hogy nem tudjuk megunni, és gyakran filmszerű jelenetek sorozataként látjuk magunk előtt az eseményeket. A szerző erőssége ez és a vitathatatlan együttérzésre való képesség és készség, amelynek segítségével ezúttal is minden szereplő bőrébe bele tudunk bújni, és megértéssel fordulunk felé. A Második látásra mindenképp olyan regény, amelyet a Picoult-rajongóknak olvasni kell, ezenfelül pedig mindenkinek, aki nem akar mindig mindenre tökéletes választ.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com