228

''Én jó helyre születtem''

Galgóczi Erzsébet felolvasóest a győri könyvtár Ménfőcsanaki Fiókkönyvtárában

galgoczi-felolvasoest-menfocsanak-konyvtar

Szeptember 17-én felolvasóesten emlékeztünk meg Galgóczi Erzsébetről a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Fiókkönyvtárában abból az alkalomból, hogy a Kossuth-díjas írónő 90 évvel ezelőtt született. A Koroncói úti temetőben, a sírjánál megemlékezést is tartottunk a születésnapján.

Arany János, Devecseri Gábor, Wass Albert, Ady Endre és Radnóti Miklós után immár hatodik alkalommal került sor felolvasóestre a Ménfőcsanaki Fiókkönyvtárban, melyet egyre nagyobb érdeklődés kísér. Felidéztem Galgóczi Erzsébet életének fontos eseményeit, sok érdekességet, véleményeket a munkájáról. Nyolc lelkes könyvtári olvasó, sorrendben Németh Péterné Gizike, Fodorné Kecskés Gizella, Stanka Renáta, Varga Anna, Németh Kálmánné Zsóka, Dobay-Nagy Annamária, Nagy Vilmos és Bakai Tamásné Zita – akik már több alkalommal vettek részt ezeken a rendezvényeken – a Kossuth-díjas írónő műveiből olvastak fel részleteket. Igyekeztünk a legnépszerűbb novellákból, regényekből szemezgetni, többek között hallhattunk érdekes részeket a Cogito, A küszöbön, Az eltévedt lovas, az Ott is csak hó van, A kastély és a templom, valamint az Orbán Teca háza című novellákból, de elhangzott részlet a Szent Kristóf kápolnájából és a Vidravasból is.

A felolvasóesten Galgóczi József, az írónő öccse több alkalommal visszaemlékezett néhány sorsdöntő találkozásra, és felelevenítette közös élményeiket. Galgóczi Erzsébet Ménfőn született 1930. augusztus 27-én, most lenne 90 éves, de sajnos már 59 évesen itt hagyta ezt a világot. Műveiben mindig hű maradt szülőföldjéhez, 1976-ban ezt írta egyik levelében: „Ha nekem már az a sorsom, hogy író lettem, és ha már Ménfőnek az a sorsa, hogy született egy írója, kötelességemnek érzem mindazt följegyezni az utókor számára, amit a világnak erről a kis csücskéről megtudhattam és megtudhatok!

Egy nyolcgyermekes parasztcsaládban látta meg a napvilágot, a tehetséges lány mégis kiharcolta, hogy tanulhasson. Már gyermekkorában elhatározta, hogy író lesz, két költő hatott rá leginkább, Petőfi Sándor és Ady Endre. Álma a Színművészeti Főiskola volt, de szülei ellenkezése miatt az ELTE bölcsészkarán kezdte meg tanulmányait, melyet azonban néhány hét után megszakított. A Vagongyárba került átképzős esztergályosként, keményen dolgozott három műszakban, szabadidejében viszont sokat olvasott, gyors- és gépíró tanfolyamra járt, illetve rendszeresen írt. 1950-ben mégis beiratkozott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1955-ben dramaturg szakon végzett.

1953-ban, 23 éves korában jelent meg első kötete, és első riportjait is ekkoriban írta, évtizedeken át újságíróskodott. Életművét két műforma jellemzi elsősorban: a riport és az elbeszélés – járta a vidéket, ahol rettenetes állapotokat talált. Meghallgatta és leírta a panaszokat. Az ötvenes évek végén kevés megbízást kapott, így a Budapest Filmstúdiónál dramaturg lett, majd szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett, de megélhetési gondokkal küszködött. „Éveken át nyomorogtam. Nem fogadták el írásaimat, mert feketelistán voltam.” Ebben az időszakban elsősorban riportokat és szociográfiákat írt, melyek középpontjában általában a falusi élet történelmi átalakulása állt, vagyis a termelőszövetkezetek megszervezése.

galgoczi-felolvasoest-menfocsanak-konyvtar

Nagyon alaposan dolgozott, a riporteri munkával összegyűjtött tapasztalatokat megpróbálta szépirodalomba is átültetni. „Kőnél keményebbé” kellett válnia ahhoz, hogy hosszú útját sikerrel tegye meg, és hogy az ötvenes-hatvanas évek ellentmondásos viszonyai között is az igazságkeresés megszállottja tudjon maradni. A 70-es években már kisregényei születtek, mindegyikből mozifilm is készült. „Igazságkereső író, ebben rejlik titokzatos ereje” ‒ írta róla Bertha Bulcsú. Őszintén, keményen írt, de ez nem tetszett mindenkinek: „Valóságos képet akarok adni arról a néhány évtizedről, amikor éltem!” – jelentette ki egy interjúban. Gyakran támadtak kellemetlenségei valóságábrázoló írásai nyomán. Rendkívül kritikus volt önmagával szemben is. „A magyar valóság szenvedélyes vizsgálója és alapos ismerője volt, művei legalább olyan hitelességgel mutatják be a valóságot. Meg nem alkuvó igazságkeresés és szókimondás jelzi ezeknek az írásoknak az értékét. Gyakran megoldásra váró társadalmi kérdések és közéleti visszásságok felfedezése fűződik hozzájuk.” A társadalomban tapasztalható konfliktusokat ábrázolta, elsősorban a mindennapok valósága foglalkoztatta. „Írásaimban sosem a parasztot kívánom ábrázolni, hanem az embert, aki falun él.” A család, a szülőotthon sokat jelentett számára, amikor csak tehette, hazalátogatott. „Ez a nagy család nekem, mint írónak kifogyhatatlan kincsesbánya” – mondogatta.

Legnépszerűbb műve a Vidravas című dokumentumregénye, mely 1984-ben jelent meg, és a Nemzeti Színházban is bemutatták 1989-ben Budapesten. A könyv nagy vihart kavart a magyar irodalmi és közéletben. A regény főszereplője Simon Pál geológus, akit koholt vádak alapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek. A felolvasóesten egy különösen értékes ember hányatott életével is megismerkedhettünk, Papp Simon geológussal, akiről a Vidravas főszereplőjét mintázta az írónő.

Írásai napilapokban, folyóiratokban, antológiákban, majd önálló kötetekben jelentek meg. Sikeres íróként tartották számon, többször sikerült külföldre jutnia, ahol előadásokat is tartott. Kiválóan alkalmazta a különféle műfajokat. Életét számokban így lehetne összegezni: 31 kötet, filmek (5 mozifilm, 10 tévéjáték), 2 színmű és rádiójátékok. Műveit 30 nyelvre fordították le, munkáját több kitüntetéssel ismerték el: háromszor kapott József Attila-díjat, 1978-ban a legmagasabb kitüntetéssel, Kossuth-díjjal jutalmazták, erre volt a legbüszkébb. „Magyarországon én vagyok az első nőíró, aki Kossuth-díjat kapott. Nagyanyám még csak a nevét tudta leírni, anyukám összekínlódott egy-egy levelet fronton levő férjének és távol élő gyermekeinek. A megtett úttal meg lehetek elégedve!

galgoczi-felolvasoest-menfocsanak-konyvtar

Halála pillanatában azt is tudatta, hol kell az írónak befejeznie az életét. Hazajött meghalni, 1989. május 20-án örökre lehunyta szemét Ménfőcsanakon a szülői házban. Temetése május 30-án volt, ahol Nádas Péter ezt mondta: „Szikár, kíméletlen, bátor szavai nélkül sok mindent nem tudnánk.Galgóczi Erzsébet „gyermekei” – ahogy szokta mondani: a 30 kötete, azaz 220 írás, a magyar irodalom időtálló értékei. A ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban napjainkban is ápoljuk emlékét. 1991 óta megtekinthető itt az írónő emlékszobája az érdeklődők számára, melyet Galgóczi Károlyné, Gabi néni gondozott 18 évig (1991-2009).

Nagyon örültem, hogy ilyen sokan részt vettek a rendezvényen, hálás köszönet a felolvasóknak, akik, remélem, sokakhoz közelebb hozták a Kossuth-díjas írónőt, Ménfő jeles szülöttét.

Sulyok Attiláné
Fotók: Bognár Imre Tivadar

Források: Galgóczi Károlyné: Az író faluja Ménfőcsanak Győr, 2010., Galgóczi Erzsébet emlékkönyv Budapest, 1993.

2020.09.23