A rendezvényt az intézmény igazgatója, dr. Horváth Sándor Domonkos nyitotta meg a következő gondolatokkal:

„Ballagunk az időben, ami múlik, kissé előregörnyedünk, hogy el ne essünk, hátizsákunkban hordozzuk múltunk nehéz tárgyait. Egy lépcsőfordulóban megcsapja orrunkat a tejeskávé illata, nem a manapság divatos latté ez, nem is az, amikor a tejet csak úgy hozzáöntik a kávéhoz, hanem az igazi, kicsiny, piros fazékban forralt tejeskávé, amelyet nagymamánk készített az iskolakezdés előtti utolsó héten, fehér, pici, ám végtelenül kidolgozott kezével szépen szeletelve hozzá a mazsolás kalácsot. Vállunkat feszíti a heveder, mégse billenünk hátra, mivel egyensúlyban tart a piros pöttyös bögre: a múlt súlya ugyan lassítja, néha bizonytalanná teszi, máskor felgyorsítja és kapkodásra ösztökéli lépteink, azonban ahonnan az jött, jött onnét számos jó is, olyanokra gondolok, mint a jóindulat és a szeretet és a mazsolás kalács.

A hét folyamán egy bölcs asszony szavai jártak-keltek az eszemben; azt mondta, hogy neki bőven elég, ha a tettei továbbgyűrűznek más emberekben. Majd halkan hozzátette: ahogy mások tettei őbenne is folyton-folyvást gyűrűződnek.

Jól tudom, hogy Sz. Kovács Ildikó olyan ember, olyan művész, akinek tettei, életpályája, embersége és szakmaisága megérint másokat, sokszor talán olyan finoman, az adott pillanatban észre se vesszük, mi történik, mintha csak egy tollpihe szállna az arcunkra, és aztán ráérzünk, hogy egy hajszállal jobb hellyé vált a világ. A mi világunk, az ő világa, és azoknak a miniatűr és végtelenül csodálatos, ám egyedi univerzumoknak a világa, amit a tömegben, a sokaságban felbukkanó, néha kontúros, máskor elmosódó arcoknak látunk.

A művésznő grafikái finom és érzékeny lélek rezdüléseként ragadták meg laikus képzeletem, majd a nagyterembe lépve a színek és a formák intenzív és mégis mértéktartó varázslata láttán ámultam el: egy-egy alakzat mennyi másikat tartalmazhat, a színek mennyire végtelenek lehetnek, és a színek mennyire végesek lehetnek, mekkora játékosság és mekkora dinamizmus rejlik ebben a finom, rebbenő lélekben, amely keretek közé helyezi az elmondhatatlant, és a formák puzzle-darabkáiból rakja ki a végtelent. Így, ahogyan mi most látjuk, külön-külön és teljességében.

Kívánok a művésznőnek további érzékeny, finom vonásokat ceruzája, ecsetje nyomában, és további színek és formák káprázatos, lenyűgöző kombinációját, azaz a benne rejlő szenzitivitás grafikai és geometriai tükrözését, hogy ez által is hullámozhasson, gyűrűzhessen Sz. Kovács Ildikó szeretete, embersége és tehetsége, gyűrűzhessen bennünk tovább.”

A Grafikától a geometriáig című kiállítás október 9-ig tekinthető meg, hétköznap 13 és 16 óra között. (A fentiektől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.)

Fotók: Pozsgai Krisztina, Vas Balázs

Fotógaléria: Grafikától a geometriáig – Sz. Kovács Ildikó képzőművész kiállítása a győri könyvtárban

Pozsgai Krisztina és Vas Balázs fotói

29 kép