A Gyárvárosiak Baráti Köre Egyesület nevében Molnár Imre alelnöke köszöntötte az alkotókat, a megjelenteket és a megnyitón közreműködő előadókat, azután pedig Virág Lajos, a Győri Fotóklub Egyesület alkotója nyitotta meg a kiállítást a következő szavakkal:

„Megszemlélém… Daguerre képeit is, amiket általa készített érctáblákra napsugárok edzenek. Fenséges találmány!” Petrievich Horváth Lázár mint kortárs szemtanú írta le ezeket a szavakat, miután Bécsben a közszemlére újdonságnak számító dagerrotípiákat megnézte. Az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosában mutatták be a XIX. század közepe táján a Daguerre által üveglemezekre készített felvételeket.

Az Országos Műszaki Múzeum gyűjteményében is található egy 1839-es dagerrotípia, amelyet Daguerre készített és ajándékozott gróf Apponyi Antalnak, aki diplomataként az Osztrák-Magyar Monarchia párizsi követe volt. Egy-egy dagerrotípiát ajánlott fel még V. Ferdinánd osztrák császár és magyar királynak és Metternich kancellárnak is. Világviszonylatban egyedülálló fotótörténeti műkincsként csak az Apponyinak ajándékozott 16x21 cm-es ezüstözött rézlemez maradt meg. Petrievich lelkesültsége ragadhat magával bennünket, amikor a kiállítótérbe lépünk a VOKE Arany János Művelődési Ház galériájában megnyílt Gyárváros a Belvárosban című kiállítás megtekintésére.

A szemlélődő, tudatosan kereső ember munkája jelenik meg a falakon, amint az alkotó témáját keresve, gépével az időt foglyul ejtette. A képeket boncolgatva a lélek zenéje jelenik meg elménk palotájában, gondolatok, emlékek, élmények ébrednek bennünk, új érzések kerítenek hatalmukba. A képeket nézegetve azonnal szembetűnik, hogy a fotózás avatott szakértőinek munkáit láthatjuk a falakon. A tömegmédiumok, a képes magazinok jelentős hatással bírtak a fotográfia változására, fejlődésére, a szemlélők képi ízlésének formálódására. Ugyancsak ízlésformáló befolyással bír a ma már mindenki számára elérhető okostelefon, amellyel könnyen és számolatlanul lehet felvételeket készíteni, és ezeket a képeket megosztani. A tárlat anyaga azonban pontosan szerkesztett, művészi igényességgel kidolgozott, mély gondolatiságot és áttételes üzeneteket hordozó képeket tartalmaz. A mindennapi rohanás után a képek előtt meg-megállva és elgondolkodva felfedezhetjük a magunkban rejlő érzéseket és élményeket.

A kép több, mint egy tény, esemény rögzítése, a kép üzenetet közvetít, értéket hordoz, vizuális kultúránk része. A kép, amint a falra kerül, átlényegül, felmagasztalódik, az unokából egy szeretni való, ártatlan és tiszta szépség válik. A csillogó, hívogató szempár bája és ennek képi megjelenítése emeli ki a sokszor fényképezett hétköznapi, családi fotók sorozatából. Nyelvünk leleményének képi megjelenése előtt állunk, amikor az egyik fotóra tekintünk, mely a fotós kreativitását mutatja az absztraktságában, elvonatkoztatottságában és konkrétumában megjelenő tárgy fotója, ami az alkotó fanyar humorát mutatja be.

Gyakran rácsodálkozunk a természet szépségére, egyediségére és utánozhatatlanságára, azonban sokszor elmegyünk egy-egy apró gyöngyszem mellett. Amikor egy szép, különleges perspektívából fotózott növény portréját, vagy egy alkonyi, esetleg napsütötte táj fotóját nézzük, akkor a természet szépségében, törékenységében és időtlenségében gyönyörködhetünk.

A mechanikus szerkezetek az elgépiesedett, zakatoló, zajokkal telített, rohanó világunkat idézik elénk, mutatva, hogy a gépek alkatrészei is lehetnek esztétikusak. A XIX-XX. század fordulójának izmusait idézi a fotó, amikor az elembertelenedés, az elgépiesedés és a felgyorsult idő uralta a gazdaságot, a társadalmat és az emberi lét hétköznapjait.

A képen megjelenített öreg kapu egy meditatív folyamatot gerjeszt, továbbgondolkodásra késztet. Összekapcsol és szétválaszt egyszerre. Egyrészt két világ összekapcsolására szolgál, másrészt pedig titkokat sejtetően elzár előttünk egy talányokkal övezett rejtélyt, a szigorúan őrzött magánéletet. A beavatottság érzetét kelti, mivel csak a bennfentesek léphetnek át rajta, rendelkeznek a belépésre jogosultsággal.

A szürke finom árnyalataiban megjelenő, lágyabb tónusú képeken izgalmas kontrasztok láthatók. A szigorú szabályosságot mutató burkolaton felsejlő, lágy vonalú levél egyszerre mutatja az ember és természet viszonyát, az „élő” és „holt” anyagot. A kiüresedett, saját életterétől elszakított térben található levél a társtalanságot, az elmagányosodást jelképezi.

Nos tehát, mit viszünk haza erről a kiállításról? Azt a megtapasztalást, ami az események átélésének érzését adja azoknak, akik a valóságos benyomásokat nélkülözni kényszerültek, mert ilyen-olyan okok miatt nem lehettek részesei azoknak az élményeknek, amelyeket a fotós megélt a kép elkészítésekor. Azt a művészi élményt, amikor a fotó megalkotója a saját egyéniségének szűrőjén keresztül, a kompozíciós elvek figyelembevételével, a pillanat megragadásával helyezi el témáját, ez által juttatja esztétikai élményhez a kész alkotás szemlélőjét. Azt a vizuális ismeretet és tudást, amit a kiállítás alkotásain keresztül üzennek nekünk az alkotók a gondolataik képi megjelenítésével.”

A kiállításon győri, Gyárvároshoz kötődő alkotók képeit tekinthetik meg az érdeklődők: Dániel István, Magyarné Kostelecz Szilvia, Németh Gyula és Roll Péter, a Győri Fotóklub Egyesület művészei, valamint Molnár Imre fotós és Fülöp Péter fotográfus-költő alkotásai találhatók a falakon. A kiállításmegnyitót Fabulya Andrea versmondó szavalata és Villányi Péter csellójátéka színesítette.

A tárlat szeptember 30-ig tekinthető meg, az intézmény nyitvatartási idejében.

Virág Lajos
Fotók: V. Bognár Imre Tivadar (1-7. kép) és Virág Lajos (8-13. kép)

Fotógaléria: Gyárváros a Belvárosban – Fotótárlat a VOKE Arany János Művelődési Házban

V. Bognár Imre Tivadar és Virág Lajos fotói

13 kép