A Vad Fruttik már jó ideje építi magát, és ez nemcsak a külsőségeket jelenti, hanem a zenei irányt is. Mostanra az egyik leginkább mai, aktuális gitárpopzenekar lettek Magyarországon, már ha az aktualitást a brit színtér jelenti. A Darabok – minden hibája ellenére – szintén komoly produkció.

A kezdő Darabokban például talán a legfajsúlyosabb szám a zenekar karrierjében. Jó a felépítése, és mindenekelőtt van hangulata, és ezt utoljára említjük, de ez a hangulat a lehető legtávolabb van attól, amire a Vad Fruttik név alapján az egyszeri hallgató elsőre asszociál. A zene fojtogató, első hallásra zavarba ejtő, de karakteres.

Az már korábban is tiszta volt, hogy a zenekar Likó Marcell énekes vízióit valósítja meg, és ebben a vízióban már nincs helye a klasszikus popzenei elemeknek, illetve ha van, azokat előszeretettel koszolja be. Ez a megfontolt szerzői szándék néha talán már túlságosan is szembetűnik. A zenében is és a szövegekben is. Divatosan modorosságnak hívják ezt.

Likó Marcell gyakran marcangolja szét magát a szövegekben, de a gondolatai néha sehová sem tartanak, egy-egy sorban váltakoznak az őszintének tűnő („a rossz boroktól olyan érzelgős leszek, ellágyulva hallgatom a tücsköket”) és az erőltetett, bölcsészkedő („egy adag spleen, amit begyűjt az este”) mondatok. Ráadásul bár korábban nem volt ennyire feltűnő, de Likó hangszíne, sőt a néha könyörgésig eltúlzott énekstílusa éppen Ákosra hasonlít, aki a dalaiban szinte mindig túl komolyan veszi magát, még amikor viccel is.

Az album az ének és a szövegek tekintetében olyan, mint amikor egy romkocsmában odaül melléd egy félrészeg bölcsész, és elkezd lelkizni, és te amúgy nyitott vagy éppen rá, meg szórakoztat is néhány okos gondolata, de aztán a végére úgy lefáraszt, mintha 40 percen keresztül szívták volna a véred. Számonként sokkal emészthetőbb ez a lemez, mint egyben.

A zene sem sokat segít a helyzeten, mert alapvetően nem barátságos. Van két fontos eszköze: a monotonitás és a fokozás. Több esetben fordul elő az a megoldás, hogy a dal közepén, végén egy amúgy egész jól elkapott dallamot fokoznak a csúcspontig. A már említett kezdő és címadó szám is ilyen, és baromira működik. Itt ugye az ember még nem tudja, mi vár rá a következő nagyjából háromnegyed órában, de később a fokozás már nem hoz olyan katarzist, mint az elején. Aztán persze vannak az egyenes vonalú dalok, mint például a Válaszok nélkül, amit meg a zajongó sampler torzít el, vagy ott van a Másodpercek és decibelek, ami egy fiatalos, punkos indie rock sláger, még dubstep vartyogás is van benne. Az Éjszaka aztán egy refrén nélküli szintis, muse-os dal.

Innen látszik, hogy a számok kellően változatosak, de a már említett egységes hangulat miatt mindet körüllengi a feszengés, a kényelmetlenség. Emiatt aztán csak abban az esetben ajánlható ez a lemez bárkinek, ha a szorongásos szövegeket jól viseli, és a popzenétől egyébként távol álló zenei megoldásokkal is meg tud barátkozni.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Dankó János
Forrás: langologitarok.blog.hu