Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája

Könyvkritika

suzanne-collins-enekesmadarak-es-kigyok-balladaja

Tíz év telt el azóta, hogy Suzanne Collins befejezte a nagy sikerű Az éhezők viadala című trilógiát, ezzel lezárva Katniss Everdeen történetét. Az író ifjúsági regényei, amelyek egy disztópikus Amerikában játszódnak, és egy kegyetlen, gladiátorviadalok által inspirált „sporteseményről” szólnak, olvasók millióit hódították meg szerte a világon. A könyveket számos nyelvre lefordították, és később nagyvászonra is adaptálták Jennifer Lawrence főszereplésével.

Az Énekesmadarak és kígyók balladája ugyanebben a disztópikus univerzumban játszódik, viszont 65 évvel a trilógia eseményei előtt. A történet középpontjában a tizennyolc éves Coriolanus Snow – Panem majdani elnöke – áll, aki még messze nem az a vérszomjas diktátor, akit az olvasók később megismerhetnek személyében. Ugyan már egy évtized telt el a körzetekkel vívott háború óta, az egykor hatalmas Snow család még mindig nem tudott teljesen talpra állni az őket ért veszteségek után, így a fiú minden erejével azon fáradozik, hogy biztosítson magának egy helyet az egyetemen, ami aztán további ajtókat nyit meg számára a hatalom felé vezető úton. Mielőtt azonban erre sor kerülhet, még mentorként bizonyítania kell a 10. éhezők viadalán, ahol balszerencséjére pont a 12. körzet lány kiválasztottját osztják be hozzá.

Collins új regénye osztozik a korábbi regények világán és néhány karakterén, mégis azoknak egy teljesen új oldalát mutatja be az olvasónak. Először is ezen a ponton a Kapitólium még csak árnyéka későbbi önmagának. A háború alatt elszenvedett bombázásoknak és ostromnak köszönhetően a város egyes részei még mindig romokban hevernek, és bár évek teltek el azóta, hogy térdre kényszerítették a körzeteket, anyagiak híján, a technológiai fejlesztések akadozása miatt és egyfajta morbid emlékeztetőként a vezetőség nem rendelte el a teljes újjáépítést.

Másodszor az éhezők viadala még gyerekcipőben jár. Többet megtudunk az eredetéről, viszont itt még nem ugyanarról a nagyszabású eseményről van szó, amit évekkel később emberek milliói követnek. A szabályok kiforratlanok, magának a viadalnak nincs igazi tétje, a kiválasztottakkal pedig úgy bánnak, mint az állatokkal.

Harmadszor pedig a főszereplő Coriolanus Snow még csak gyerek. Noha vérbeli kapitóliumi ifjú, és az egyik ősi család örököse, személyisége sokszor éles ellentétben áll azzal, akivé később válik majd. Mivel azonban ő áll a történet középpontjában, nyomon követhetjük fejlődését, és annak ellenére, hogy a regény cselekménye csupán néhány hónapot ölel fel, fontos változásoknak lehetünk szemtanúi, amelyek mind meghatározzák, hogy milyen ember lesz Coriolanus a jövőben.

Fejlődését nagyban befolyásolják kapcsolatai is a regény többi szereplőjével: a tizenkettedik körzeti lány, Lucy Gray személyében az elnyomott körzetek elevenednek meg, osztálytársa – Sejanus – a kívülálló barát, Dr. Gaul, a Főjátékmester pedig Panem eszméinek megtestesítője. A három különböző gondolkodásmód összezavarja az ifjú Snow-t, kételkedni kezd saját magában és olykor döntései helyességében is. Az író ugyanis ügyesen kapcsolja össze a különböző karaktereket és személyiségtípusokat. Habár Lucy Gray és Sejanus csak mellékszereplők, sokat hozzáadnak a történethez, Coriolanus-szal folytatott eszmecseréik értékes elemei a regénynek, remekül kiegészítik Snow általunk megismert világszemléletét. A Főjátékmester pedig állandó emlékeztetőként van jelen, hogy ahogy a körzetek, úgy mi, olvasók se feledjük el mindazt a gonoszságot és kegyetlenséget, amit Panem képvisel, érdekes módon viszont ugyanez a személy Snow-nak egyfajta lámpásként szolgál, stabil pont egy kaotikus világban, a megkérdőjelezhetetlen rendszer szimbóluma.

Eme rendszer ellen harcolnak Collins karakterei fáradhatatlanul, és bár az Énekesmadarak és kígyók balladájának nem a lázadók, hanem a leendő elnök, Coriolanus Snow a főszereplője, ebben a kötetben is fontos szerepet kap az elnyomó hatalommal folytatott küzdelem. Annak ellenére, hogy egy ifjúsági regényről van szó, az író fontos témákat érint, illetve érdekes kérdéseket vet fel a szegénységről, elnyomásról és a háború következményeiről. Panem gazdasága a körzetek termelésére épül, a 12 terület első számú feladata, hogy kiszolgálja a Kapitóliumot, viszont mindeközben a lakosság nagy része éhhalállal küszködik, és még hosszú évek után is az elvesztett harcokat sínyli.

Az Énekesmadarak és kígyók balladája egy remek kiegészítő regény, amely önmagában is megállja a helyét, de igazán Az éhezők viadala trilógia ismeretében válik különlegessé. Suzanne Collins új könyvében tovább bővítette az általa megteremtett világot, és sokak meglepetésére az egyik legellenszenvesebb szereplőt állította a középpontba, ami kifejezetten jól működik, így szinte biztosak lehetünk abban, hogy nem most hallottunk utoljára Panemről.

Varga Gábor
Forrás: olvasoterem.com

2020.09.13