72

Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások

Könyvkritika

fredrik-backman-hetkoznapi-szorongasok

Fredrik Backman a svéd irodalom egyik legismertebb és legsikeresebb írója, Az ember, akit Ovénak hívnak című regényéből készült filmet Oscar-díjra is jelölték. 2012-ben jelent meg a Hétköznapi szorongások, azóta pedig több nagy sikerű regénye is napvilágot látott, nem egyből szintén film vagy sorozat készült.

Fredrik Backman újságíró és blogger is, nagyon képszerűen ír, könnyű a stílusa, laza és humoros. Művei általában sodró lendületűek és nagyon izgalmasak, pedig nem krimiket ír, még csak nem is romantikus regényeket. A témája mindig az ember maga, az egyszerű, a hétköznapi, akár szürkének mondható figura, akinek az élete bármikor vehet egy 180 fokos fordulatot, és a szerző maga is kíváncsian várja, hogy főhőse hogyan boldogul. Mindeközben olyan alapigazságokat fogalmaz meg, hogyha nem ágyazná bele a rá jellemző szatirikus szövegkörnyezetbe, klisének hatna, és elvesztené az értékét. Márpedig ezektől a megjegyzésektől lesznek értékesek a művei, hisz mindamellett, hogy rendkívül szórakoztatók, komoly témákat boncolgatnak, mint például a Mi vagyunk a medvék című regénye, amelyben többek között a nemi erőszak és az áldozathibáztatás súlyos témáját dolgozza fel.

A Hétköznapi szorongások stílusa hasonló a fent említett könyvekéhez, így ebben nem okozott meglepetést, abban viszont igen, hogy ennek ellenére egy pillanatra sem unalmas. Végig megmarad a lendülete, fenntartja az érdeklődést, nagyot csattannak a humoros részek, az olvasó hol mosolyogva, hol hangosan nevetve csóválja a fejét az abszurdnak ható jelenetek olvasása közben. Aztán rögtön vált, és megfogalmaz egy életigazságot, amitől egy pillanatra helyreáll a rend a történetben, és az olvasó elgondolkodik, arcvonásai kisimulnak, vagy éppen nagyot sóhajt, hiszen kiderül, az élet senkinek sem fenékig tejfel, de még csak nem is fekete vagy fehér. Az egyszerű emberek nem azok, amiknek látszanak, nem bugyuták, nem hülyék, még csak nem is egyszerűek, ahogy a környezetünkben lévők sem azok. Mindenkinek megvan a maga keresztje, a problémáikat különbözőképpen próbálják megoldani, több-kevesebb sikerrel.

Itt van például jelen olvasmányunk főhőse, aki merő véletlenségből túszul ejt pár embert egy szilveszter előestéjén tartott lakásbemutatón. Micsoda képtelenség: megpróbálni kirabolni egy készpénzmentes bankot, mert szüksége van annyi pénzre, amennyiből fedezni tudja egy havi lakbér költségeit, hogy ne veszítse el a gyerekeit, aztán onnan menekülve berontani egy lakásbemutatóra, ahonnan végül egy rendőr és a túszok segítségével sikerül elmenekülni. Egyáltalán ki tart szilveszter előestéjén lakásbemutatót? És kik vesznek részt rajta? Csupa érdekes figura: egy házaspár, akik unatkoznak első nyugdíjas éveikben, egy ifjú pár, akik első gyermeküket várják, és végigvitatkozzák a túszdrámát, egy idős néni, aki szintén tartogat néhány meglepő dolgot a regény vége felé, egy különös nő, akin látszik, hogy elég tehetős ahhoz, hogy farzsebből kifizesse a lakást, ha lenne farzsebe, de ahhoz túl elegánsan öltözik, azonban a táskája mélyén egy bontatlan levél lapul, és olyan lakásbemutatókra jár, ahonnan az erkélyről látni azt a hidat, ahonnan tíz évvel ezelőtt leugrott egy férfi, aki a levelet írta… ja, és egy egyén, aki csupán alsóneműt és egy hatalmas plüss nyúlfejet visel.

Véletlenszerűen egy helyre került emberek, akik első látásra hétköznapiak, hétköznapi problémáikból fakadó hétköznapi szorongásokkal. Ámde az élet nem ilyen hétköznapi, nem igaz? A felszín alatt súlyos drámák húzódnak, amelyeknek a megoldása nem mindig kézenfekvő. De talán valami jó is kisülhet abból, ha ennyire különböző személyiségek egy napig össze vannak zárva. Megenyhülnek a szorongások, kimondódnak az elhallgatott félelmek, problémák, váratlan barátságok szövődnek, és a dolgok elrendeződnek, egyfajta happy enddel zárva a történetet. Talán ez a legfontosabb üzenete a regénynek, ha valaki ilyesmit is keres, és nem csak szórakozni szeretne: senki sem hétköznapi, az egyes drámák sem azok, a megoldás kulcsa pedig gyakran a kibeszélés, a szeretteinkre való támaszkodás, és hogy ne féljünk segítséget kérni.

A konkrét történet csak egy szelete, a szórakoztató körítése a fenti üzenetnek, mindemellett érdemes figyelni a különböző kapcsolatok alakulását, változását: a szülő-gyerek köteléket leginkább a rendőr páros apa-fia esetében, a házastársi viszonyokat a nyugdíjas változatban és a fiatal, gyermeket váró pár, sőt az idős néni esetében is, az empátia kifejeződését azoktól az emberektől, akiktől a legkevésbé várjuk. Backman remekül érzékelteti ezeket, egyszerre humorosan és komolyan, ebben rejlik a tehetsége. Süt belőle az emberség, az emberismeret és az élet szeretete, miközben nagyon közvetlen a hangneme. Még a könyv végén található köszönetnyilvánítás is szórakoztató, és melegség árad belőle. Külön dicséretet érdemel a kiváló fordítása a címnek, rendkívül találó és kifejező.

Gálovits Rózsa
Forrás: olvasoterem.com

2020.09.06