A szökőkutat Taddeo Landini (1550-1596) szobrász és építész készítette, a neves építész, Giacomo della Porta (1532-1602) tervei alapján. Az utóbbi nevéhez fűződik például a római Szent Péter Bazilika Michelangelo által tervezett kupolájának befejezése. A tervezés már 1581-ben elindult, de a kút végül 1585-ben készült el. Ráadásul azon kevesek egyike az örök városban, amelyet nem a pápa, hanem egy magánember finanszírozott.

A szökőkút egy négyszög alakú márványmedencén áll, amelynek sarkait négy márványkagyló jelenti, ezeken egy-egy delfin található. A négy ifjú egyik lábát saját delfinére helyezi, továbbá egy-egy kezükkel a névadó teknősöket mintha a felső medencébe segítenék, ahonnan a víz a kerubfejek szájából folyik az alsó részre. Az eredeti elképzelés szerint márványból készítették volna el az egész kutat, azonban végül az alakokat bronzból öntötték.

1658-ban VII. Sándor pápa utasítására újították fel a szökőkutat, amelyre a teknősbékák csak ekkor kerültek. Ezeket az építész és szobrász Giovanni Lorenzo Bernini (1598-1680) készítette. Miután 1979-ben az egyik teknőst ellopták, a maradék hármat átvitték a Capitolium Múzeumba (Musei Capitolini), emiatt a kúton azóta csak a másolatok láthatók.

A szökőkút kapcsán még egy legenda is keletkezett, amely így szól: a Mattei családnak a téren található palotájában egykoron egy fiatal, könnyelmű, ámde nagyon gazdag hercegi sarj élt, aki azonban egy éjszaka alatt a teljes vagyonát elkártyázta. Ennek hírére gazdag menyasszonyának apja azt üzente neki, hogy nem adja lányát egy éhenkórászhoz. Emiatt a feldühödött herceg „meg akarta mutatni, hogy mire is képes”. Meghívta jegyesét és annak édesapját a palotába, ahová azonban csak egy oldalsó bejáraton léphettek be, a fogadóterembe érve kinyitották a spalettákat, a vendégek pedig az ablakból azt a szökőkutat csodálhatták meg, amely az előző napon még nem állt ott. Leendő apósa úgy gondolta, aki erre képes, nem lehet éhenkórász, így az esküvő elé sem gördített már akadályt. Valójában azonban a család palotája harminc évvel a szökőkút után készült el, így a történet tényleg csak legenda.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Cinzia Valigi: Róma és a Vatikán; Brigitte Hintzen-Bohlen: Róma és a Vatikán : művészeti kalauz; Ürögdi György: Róma; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja