71

Agnete Friis – Lene Kaaberbøl: Cigányátok

Szilvási Krisztián könyvkritikája

agnete-friis-lene-kaaberbol-ciganyatok

Nagyon izgalmas dolog tud lenni a társadalomszociológia, de szépség(e) helyett többnyire smink nélküli, kozmetikázatlan arcát fordítja felénk. Bár, ha jól belegondolunk, csak így van értelme, még akkor is, ha – nem lévén a dolgok sűrűjében – sarkítottnak gondoljuk azt, amely a színtiszta valóság. Hazánk társadalomszociológiai aspektusai pedig előbb-utóbb akaratlanul is elvezetnek a cigányság (meg)létéhez, körülményeihez, viszonyaihoz és így tovább.

Remek írói téma akár dokumentális, akár fikciós téren, nem csoda, ha két dán hölgy csakis miatta vett célba bennünket. Célba, persze, jó értelemben. Lene Kaaberbøl és Agnete Friis ezelőtt még sosem jártak Magyarországon, így amikor közösen írt második regényükhöz a kelet-európai, egykori szocialista blokkból kerestek egy cigányságot minden ízében reprezentáló országot, bennünket választottak. A téma kényes, a két írónő azonban mindenféle-fajta előítélet nélkül nyúlt a darázsfészekbe. Krimitörténetükhöz pontosan a cigány nemzetiségre volt szükségük, személyes anyaggyűjtésük és a magyar társadalmi valóság feltérképezése után pedig olyan képet sikerült festeniük, amely inkább domborítja ki mindkét fél erényeit és pozitívumait, mintsem meglévő ütközőpontjait. Hogy a „cigányátok” manapság mégis mindennél kényesebb terület, az pedig már tényleg kizárólag kőkemény társadalomszociológiai téma.

A Cigányátok cím azonban még véletlenül sem a társadalmi feszültségekre utal, hanem a cigány népi babona szerint egy olyan személyre, aki saját ottlétével hoz valódi rontást és átkot a többiekre. A Nina Borg nevű dán vöröskeresztes nővér főszereplésével írott krimisorozat 2012-es, második kötetével gyorsan egy sikerszériává fejlődött (az első a Gyerek a bőröndben, amely 2008-ban az év krimije lett hazájában), pedig a már említett szerzőpáros együtt ténykedése közel sem olyan természetszerű, mint amilyennek első hallásra tűnik. Az 1960-as születésű, koppenhágai Lene Kaaberbøl ugyanis fantasyszerzőként, míg a nála 14 évvel fiatalabb Agnete Friis inkább újságíróként és gyermekkönyvek szerzőjeként ismert. Közös munkáik a számukra félig-meddig idegen műfajban azonban totális profizmust mutatnak, s talán meglepő módon saját bevallásuk szerint is sokkalta könnyebb közösen írni egy regényt, mint egyedül. Lássuk, miről is van szó. Az igenis reális kiindulópontú és lefolyású történet magva (szinte szó szerint) egy Miskolc közeli volt szovjet laktanya épületének pincéjében van elfalazva. Két cigányfiú brahiból hatol be a később egy ideig kórházként működött, most már csupán lepukkant, enyészetet váró épületbe, és ott olyasvalamit találnak, amely jó pénzzel kecsegtet a feketepiacon.

Horváth Sándor (született Rézműves Sándor), a félig cigány, félig magyar származású egyetemista fiú a legkeményebb jogi vizsgájára készül Budapesten. Váratlanul bukkan fel nála rég nem látott öccse, Tamás (az egyik „kórházi” behatoló), hogy igénybe vegye bátyja internetkapcsolatát. A dolog ártalmatlannak tűnik, ám Tamás távoztával maga a Nemzetbiztonsági Hivatal csap le az egyetemista fiúra, mivel az öcsike titokban olyan honlapokat nézegetett, amelyek mindenféle tiltott fegyverkereskedelemmel és vallási ellenségeskedésekkel (főleg az iszlámmal szemben) kapcsolatosak. A magyar szál aztán gyorsan nemzetközivé terebélyesedik, amikor egy jobb életet kereső cigány csoport (családok nőkkel és gyerekekkel) indulnak Dánia felé. Nina Borg vöröskeresztes nővér Koppenhágában bonyolódik bele az ügybe, méghozzá nyakig: a két fiú által a Miskolc közeli romos épületben talált „kincs” ugyanis életveszélyesen sugárszennyező, és egy megrendelő miatt került a cigányokkal Magyarországról Dániába, Sándorral együtt, aki csupán az öccsét akarja megtalálni. Kaaberbøl és Friis regénye, ahogyan már elmondtam, reális kiindulópontú és lefolyású történet. Valósághű, mert a cigányság kitaszított, eltérő, nem asszimilálódott helyzetére épít, végső soron pedig az ő motivációik terelik a cselekmény menetét a megoldás, a lezárás felé.

A Cigányátok mindemellett attól lesz kitűnő thriller, hogy az ítélkezést eleve irrelevánsnak, a történet beállítódásával összeférhetetlennek tekinti, helyette az emberi(!) kényszerek, tervek, álmok, vágyak és szándékok koordinátái mentén építi önmagát. A szerzők ügyesen helyezik hatályon kívül a sztereotípiák szubjektív erejét, s amikor egyetlen egyszer mégis élnek vele (Sándor becsületbe vetett hite a döntő egyetemi vizsgáján óriási pofont kap), a történet érdekében teszik. A különféle helyekről összegereblyézett karakterek (Sándor, Nina, az öreg Schou-Larsen, a bűnöző Frederik és Tommi, Soren nyomozó) teljesen életszerű rétegeket adnak a történetnek, talán ahol kontúrosabb vonásokat vártam volna, az a helyszínek mélyebb körvonalazása. Jó volt látni azonban, hogy Kaaberbøl és Friis közös munkája egyetlen pillanatig sem fut ellentétesen, sehol nem érezni az egymáshoz illeszkedő esemény- és cselekménylapok felszínre bugyogó kötőanyagát. A Cigányátok úgy egységes, ahogyan van, ahhoz tényleg a szerzők érzéke kell, hogy meg lehessen különböztetni az esetleges stílusbeli eltéréseket. A Nina Borg-sorozat (eddig) összesen négy kötetre rúg, sajnos a harmadik (Death of a Nightingale, 2013) és negyedik (The Considerate Killer, 2016) felvonás (még) nem jelent meg magyarul.

Szilvási Krisztián

2020.08.29