184

Henri Rousseau: Az álom

Remekművek világszerte 6. rész – Berente Erika írása

henri-rousseau-az-alom

Henri Rousseau francia festő utolsó, Az álom című képét az 1910 márciusában tartandó Függetlenek Szalonján kívánta bemutatni, de a festmény még a műteremben elkelt, a kiállításon pedig hatalmas szenzációt keltett. E történet a bizonyítéka annak, hogy legyünk bár vámtisztviselők vagy patikusok, ha kellő talentummal és képzelőerővel rendelkezünk, kitartunk művészi elképzeléseink mellett, képezzük magunkat, akkor eljöhet a siker, még ha sokat is kell várni rá.

Henri Rousseau, a „Vámos” 1844. május 21-én született Lavalban. Tizenkilenc éves korában katonának állt (az 52-es gyalogezred zenekarába osztották be). 1869-ben leszerelt, Párizsba költözött, és vámtisztviselőként helyezkedett el. Ugyan már fiatalon művészi ambíciókat dédelgetett, csak 40 éves kora körül kezdett el rendszeresen festeni. 1884-ben nyugdíjazását kérte, a rövid szolgálati idő következtében igen kevés ellátmányt kapott. Jövedelmét zeneórák adásából, a környékbeliek portréinak megfestéséből egészítette ki.

Tette mindezt úgy, hogy semmiféle művészeti képzésben nem részesült. Ugyanakkor mégis azt mondhatjuk, hogy a legjobbaktól tanult: 1884-ben engedélyt kért és kapott, hogy a Louvre-ban a régi mesterek képeiről másolatokat készíthessen. Tehát önképzéssel sajátította el a legfontosabbakat: a technikai fogásokat, a kompozíció szerkesztésének szabályait. Azonban az anatómiai rajztudás terén, a perspektivikus látásmódot illetően és a színelmélet kérdéseiben mutatkozó lemaradásait nem tudta vagy nem akarta pótolni. E hiányosságaiért azonban a nézőt bőven kárpótolja a veleszületett kompozíciós készsége, jó forma- és színérzéke, kiapadhatatlan fantáziája és mesélőkedve. Saját korlátait nem érzékelte, s az sem keserítette el, hogy kortársai lekicsinyellték, kinevették. Gyermeki, naiv kifejezésmódját rengeteg kritika érte, az „iskolázott” festők tanulatlannak és képzetlennek tartották, a hivatalos tárlatokra nem kapott meghívást. Levelezéséből azonban az derült ki, hogy szándékosan őrzött meg bizonyos „primitív” stílusjegyeket, amelyek jellemezték őt.

Sokáig a zsűrizést mellőző, mindenkit befogadó Függetlenek Szalonja volt az egyetlen hely, ahol bemutathatta műveit. Ide 1886-tól, a szalon második kiállításától rendszeresen beküldte alkotásait. Képeinek témái: saját életének eseményei, Párizs és környéke, katonai és hazafias jelenetek, allegóriák, virágcsendéletek és egzotikus jelenetek (vadállatok, dzsungel, bennszülöttek stb.). Ahogy idősödött, egyre inkább foglalkoztatták a különleges, szokatlan témák. A XX. század első évtizedében egész sorozatot festett dzsungelt ábrázoló képekből.

Amennyire tudni lehet, Rousseau soha nem járt az Egyenlítő környékén. Gyermekkora óta vágyott oda, és öregedvén megfestette azt. De honnan tudta, hogy néz ki az őserdő? Két forrása volt: kedvenc szerzője, Pierre Lotri író – tengerésztiszt könyveit olvasva sokat megtudott azokról a tájakról; másrészt „felfedező utakat” tett a párizsi növény- és állatkertbe. Idős korában célozgatott arra, hogy katonaként, fiatalon részt vett III. Napóleon mexikói hadjáratában, és járt ott, de hogy ez valóság vagy afféle „magánmitológia”, az valószínűleg soha nem fog már kiderülni.

Ennek az egzotikus szériának a lezárása az 1910-ben készült, nagy méretű (204,5 x 298,5 cm) olajfestmény, Az álom. A sűrű dzsungel mélyén, a telihold fényében alig kivehető módon egy sötét bőrű férfi játszik valamilyen fúvós hangszeren. Előtte, a kép középpontjában két nagymacska, talán leopárd lopakodik. Egyikük a nézőre mered, másikuk a kép bal oldalára függeszti szemét, ahol mezítelen nőalak hever egy piros kereveten. A nő jobbja takarásban, baljával hívogatólag int a ragadozó felé. A dzsungel szövevényéből más állatok is feltűnnek: madarak, majmok, elefánt, kígyó – mind-mind szimbolikus jelentéssel bíró élőlények. A kép meghatározó motívuma azonban a dzsungel. Levelek, liánok, kékes virágok és narancsok sűrű, gobelinszerű egysége. Rousseau nem úgy festette a növényeket, mint a többiek. Míg ők összefüggő egységnek tekintették a lombkoronát, a Vámos hihetetlen precizitással és türelemmel ábrázolt külön-külön minden levelet, ágat, erezetet, kontúrt vagy éppen szirmot. A valóság nem ilyen. Éppen ettől, a perspektíva teljes hiányától, a rendkívül finom színhasználattól válik mesebelivé és álomszerűvé, szinte szürreálissá a kép. Bár szép, attól még nem könnyű megérteni, hogy mit üzen. A festményhez írt szöveggel Rousseau utal arra, hogy az egész csak látomás „Yadwigháról”, egy titokzatos személyről, akit többször említ verseiben: „Oly édes volt Yadwigha álma / Amidőn elszenderedett. / S mikor fuvolaszóra ébredt, / Sütött a hold a fák felett. / A lomb a vizek aranyára / Mérgeszöld foltokat vetett, / És a kígyók mind fölfigyeltek / A varázsló bűvös dalára.” (Csorba Géza fordítása)

Henri Rousseau, a gyermeklelkű Vámos még megérte a sikert, Gauguin, Pissarro, Seurat, valamint a fiatalok, Apollinaire, illetve Picasso barátságát. Magánéleti tragédiáinak sokaságát abban a tudatban viselte el, hogy képeit majd az utókor fogja méltányolni. Egy alkalommal ezt írta André Dupont műkritikusnak: „Időben érkezni nem tűnne különösnek az Ön szemében. Mondták már nekem az emberek, hogy nem e századból való vagyok, de túl késő már, hogy változtassak modoromon, amit oly fáradságosan sajátítottam el.

Berente Erika

Felhasznált irodalom:
A modern festészet lexikona Bp. - Bratislava : Corvina - Tatran, 1974
Zsivajgó pálmafán. Henri Rousseau képeskönyve. Szerk. Tótfalusi István. Budapest : Móra K., 1987
Stabenow, Cornelia: Henri Rousseau, 1844-1910. Köln : Benedikt Taschen Verlag Gmbh., cop. 1991.
Henri Rousseau. Bev. Brodszkaja Natalia (Az egyetemes festészet mesterei). Budapest – Leningrád : Corvina K. - Auróra K., cop 1983.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála

2020.08.16