Cilka tizenhat éves, amikor Auschwitzba kerül a családjával együtt, majd 1945 januárjában az éppen felszabaduló munkatáborban egy rögtönzött szovjet bíróság dönt a további sorsáról, és a szovjet Vorkutára kerül, a hírhedt Gulagra.

Az Auschwitzba érkező szovjet elhárítási ügynökök dolga az, hogy kiszűrjenek mindenkit, aki valamilyen formában fenyegeti a szovjet államot, jelen esetben pedig az a feladatuk, hogy meghatározzák, rabságának ideje alatt Cilka, azaz Cecilia Klein együttműködött-e a nácikkal. A kihallgatás végén egyértelmű a döntés, a szép zsidó lányt az oroszok kollaboránsnak tekintik, és az északi sarkkörön túli Vorkutára küldik. Az utazás reménytelenül hosszú és keserű, és kísértetiesen hasonlít arra a másik utazásra, amelynek a végállomása Auschwitz volt. Cilka több társnőjével együtt érkezik meg a zord bányatelepre, ahol ezek a különböző helyről, különböző okok miatt deportált nők kénytelenek beköltözni egy közös barakkba, és itt töltik majd az elkövetkező éveiket.

Cilka számára ezek a körülmények nagyon ismerősek, bár kétségtelenül számolnia kell olyan elemekkel is, amelyek újdonságnak számítanak, ilyen a hosszú hónapokig tartó, száraz, fagyos tél, az ezt követő fehér éjszakák és a táborbeli férfiak időszakos, éjszakai látogatása is, bár ez utóbbi talán mégis emlékezteti őt arra a „másik helyre”. Az a tény ugyanis, hogy túlélte a haláltábort, többnyire annak volt köszönhető, hogy szépsége feltűnt a náci tiszteknek is, és emiatt kiváltságos helyzetbe került. Ennek azonban megvolt a maga ára, a túlélés komoly lelkiismereti kérdésekkel mardosta, amelyek aztán zárkózottá tették. Vorkután azonban a lehetőségek a megszokotthoz képest másképp tűnnek fel, így a talpraesett, erős lány hamarosan dolgozni kezd a kórházban, és egyre jobban kiismeri magát a táborban, miközben új és szoros barátságok köttetnek körülötte. A veszély és a fenyegetettség érzése azonban itt sem kerüli el, ő maga pedig olykor a reménytelenségbe és a csüggedésbe temetkezik, mert átkozottnak hiszi önmagát a körülötte történő halálesetek miatt. A halál és a kiszámíthatatlanság állandó félelmet gerjeszt a foglyok életében, az örök törvény azonban, amely azt mutatja, hogy a legnagyobb rossz után, a legmélyebb pontot követően mindig valami jobb következik, ez esetben is igazolja önmagát. Így talán Cilka számára is tartogat még meglepetést az élet, akkor is, ha látszólag mindent elveszített már.

Heather Morris második regénye egyszerre megrendítő és megható, és egy olyan zsidó lányról szól, akit Lale Sokolov a legbátrabb embernek nevezett, akit ismer. Cilka bátorsága sokféleképpen köszön vissza a regény lapjain, a legszembetűnőbb talán az, ahogyan a lány a sorstársaival bánik: bár kissé távolságtartónak tűnik a szemükben, mégis bármire képes lenne értük és azokért a betegekért, akiknek felügyeletét és ápolását rábízták. Számos alkalommal módszeresen és következetesen, az életét kockáztatva száll szembe a hatalommal és az uralkodó eszmékkel, ha nem is látványosan, de kitartóan. Ő lehetne annak az embernek a mintaképe, aki a zord és sivár lelki és fizikai körülmények közepette a legmélyebb és legtisztább módon mutatja meg azt, hogy nem elég a túlélés fizikai síkját megvalósítani, hiszen ott az ennél is fontosabb kérdés: hogyan és mi célból éljük túl a dolgokat? Másképp fogalmazva: mit kezdünk azzal az élettel, amelyet a túlélés következményeként megkaptunk?

Cilka története pontosan azt mutatja meg, hogy az embertelen körülmények olyan dolgokat hoznak ki az emberből, amelyeket más körülmények között nem tudna elképzelni magáról. Értelmezhető ez pozitív és negatív síkon is, de a döntés akkor is az egyén sajátos jellemvonása, ha ismerjük a miérteket.

A regény egy történelmi alapokon nyugvó fikció; bár Cilka személye valóságos, a hozzá kötődő történetek, egyének, különböző események a történelmi adatokból és beszámolók sokaságából szőtt fiktív történetek. A szereplők személyiségrajzai, az elbeszélések alapján megjelenített élethelyzetek azonban hitelesen adják vissza mindazokat a körülményeket, amelyeket a valamikori foglyok és kényszermunkások megéltek a táborok kapuin belül. A munkatáborok sajátos hierarchiája, belső rendszabálya, ki nem mondott törvényei azt mutatják, hogy ezek a helyek mindenkor külön világot képeztek, úgy fizikai, mint kapcsolati, lelki szinten. A szerző szépen és érzékletesen végigvezeti az olvasót azokon a szakaszokon, amelyek Cilka belső vívódásait, kétségeit, félelmeit felölelve a lány fejlődését mutatják meg. Mindemellett, ami a lányt illeti, nem igyekszik a tökéletesség látszatát kelteni, az esendőség és a viszonylagosság Cilka életének is fontos velejárója, és ez tulajdonképpen hitelt ad a történéseknek. A regény nyelvezete kissé egyszerű, tárgyilagos, kevéssé mutat be érzelmeket, sokkal inkább a cselekedetekre és a megtörtént eseményekre koncentrál. A történet ennek ellenére is magával ragadó, hiszen ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, nem csupán egyetlen ember életét követjük nyomon, hanem egy egész közösség, csoport, ideológia, történelmi jelenség kerül a színre. Ennek hozadéka az, hogy sok emberi sors fonódik egybe, amelyek mind ugyanannak a jelenségnek a tanúi, és ez esetben a sztálinizmus vesztesei és győztesei is.

Heather Morris Új-Zélandon született, forgatókönyvírónak tanult. Már egész fiatal korában nagyon szeretett mesélni, később pedig írni, aztán megismerte a már idős Lale Sokolovot. A vele való kapcsolat és barátság nyomán született meg eleinte forgatókönyv, majd regény formájában Az auschwitzi tetováló, majd ezt követte a Cilka utazása. A regény komoly kutatómunka eredménye, részletes és alapos megrajzolása mindazoknak a körülményeknek, amelyek a Gulagon uralkodtak a második világháború után. A szépirodalmi mellett történelmi értéke sem csekély, szereplőin keresztül komoly társadalmi rajza annak a kornak és állapotnak, amely ezen a hideg, sarkköri vidéken meghatározó volt. Cilka sorsát követve láthatóvá válik, hogy mennyi minden határozza meg egyetlen ember sorsát, és olykor mennyire törékeny és vissza nem térő alkalmakon múlik az életünk.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com