187

Valóság, képzelet, természet és misztikum állatszobrokban

Interjú Nagy Ágnes szobrászművésszel

nagy-agnes-szobraszmuvesz

Szabálytalan az utam. Nem tanultam a szobrászatot. Harmincéves is elmúltam, mire akkora energiák szabadultak fel bennem, hogy ezek az alkotások szinte kirobbantak belőlem.Nagy Ágnes szobrászművész 2020 tavaszán az amerikai egyesült államokbeli Palm Beach-ben rendezhetett kiállítást, melynek kapcsán a Miami Art Scene magazin interjút készített vele.

Mi a legjobb abban, hogy művész vagy, hogyan kezdted az utad?

Már gyermekkoromban éreztem belső késztetést, és állandóan valami kreatív dolgon törtem a fejem. Növényi termésekből karkötőket készítettem, gipszből festett-színes maszkokat, nagymamám Singer varrógépével és segítségével táskát, ruhát hoztam össze, kiégethető, színes gyurmából a család nő tagjainak kitűzőket és kis szobrokat, papírból meg amit el lehet képzelni, mindent meg tudtam csinálni… Magabiztosan nyúltam az ecsethez, agyaghoz, de az igazi sorsfordító pillanat általános iskolai festőművész rajztanárnőm kivívott elismerő figyelme volt. Egy maroknyi tehetséges gyerekkel együtt tudatosan terelgetett a művészpálya felé.

A szocializmus idején születtem Magyarországon, Budapesten. Gyerekként szinte semmit nem érzékeltünk abból, hogy igencsak korlátozottak voltak a lehetőségeink. Értelmiségi, szerető családból származom, szüleim mindent megadtak, sok könyv vett körül, kiállításokra, múzeumokba jártunk, sokat beszélgettünk, kirándultunk, a kultúra fontos szerepet töltött be az életünkben. Édesapám később, itthon jegyzett nívós műgyűjteményt hozott létre XX. századi iskolákra, festőkre fókuszálva. Engem is festőművésznek szánt. Ezzel szemben a középiskoláimban kerámia és bőrdíszműves szakokat választottam, és csak nagy kitérő évtizedek után robbant be az életembe az, ami valójában mindig is feszített, és egy rinocérosz formájában manifesztálódott. Szobrász lettem.

Nagyon szeretek hatni az emberekre, azt csinálom, amit a legjobban szeretek. Azt hiszem, a siker iránti vágyam mélyen gyökerezik bennem, de a munkát sosem spórolom le, maximalista vagyok. A művészet hivatás és egy olyan életforma, ahol nem válik el egymástól a munka és a magánélet; ez nem tudatos választás kérdése, és ilyenformán hatalmas felelősség is, hogy amiben az ember a legjobb, azt a legjobban csinálja, és ezt mások élvezetére csinálja. Hogy aki egy kiállítást megnéz, vagy együtt él egy műalkotással, sose tudja megunni, mindig feltöltse vagy hatással legyen rá a látvány, és hozzátegyen valamit a személyiségéhez, gondolkodásához, ízléséhez, több legyen általa. Így a művészeten keresztül másképpen kapcsolódhatok az emberekhez, olyan érzelmi húrokat pendíthetek, ami csak a művészeteken keresztül lehetséges.

nagy-agnes-szobrasz-varacskos

A szobraid káprázatosak, honnan jön az inspiráció?

Magamban mindig mondogatom: ezek nem állatok! :) Miközben nyilvánvaló módon mégiscsak állatfigurákon, állat karaktereken vagy szakrális állat attribútumukon keresztül fejezek ki gondolatokat, érzéseket. Véletlen folytán alakult így, de szerintem mégsem véletlen, hogy ez a korszakom ennyire elnyúló és egyre inkább dominánssá válik. Ragaszkodom a saját vizuális nyelvemhez, ezáltal könnyen felismerhetőek a szobraim, legbelső önmagamból merítek. A munkám hitvallás, a hitem erős támaszt ad mindehhez.

A szocializmus bukásakor, mikor megnyíltak a határok és világútlevelünk lett, Olaszország volt, ahová először elutaztunk. Az európai görög-római kultúra, művészet, építészet nagyon otthonos számomra, és erősen hat rám. De az ókori „kezdetleges” ábrázolásmódban már ott van a mai kortárs művészet, annyira absztrakt és túlszárnyalhatatlan. A legnehezebb feladat tehát őszintének lenni, és a mai zajos képi cunamitól – amennyire lehet – függetlenedni, és önmagunkból merítkezni, aminek nyilvánvaló gyökerei több ezer évre is visszanyúlhatnak.

Leginkább francia és olasz magazinokat vásárolok, érdekel a dizájn, a lakberendezés, építészet, sokat utazunk, nyitott vagyok a világra, megőriztem a gyermeki lelkesedésre való hajlamomat. Szabad, lázadó, kritikus természetemet az alkotásaimban tudom leghitelesebben kifejezésre juttatni, ami akár egy társadalomkritikának szánt üvöltő oroszlán képében nyilvánul meg. A hátán fekvő unikornist az a felismerés inspirálta, hogy mekkora hatással vagyunk a környezetünkre, és tetteinkkel befolyásolhatjuk sorsunkat. A biztonságérzetünkből így vagy úgy mindnyájunkat kibillent az, ami a bolygónkkal történik, és egy ponton mindenki megérzi a „már semmi nem olyan, mint régen” érzést. Az értékvesztett, értékválsággal küzdő világra reflektálva ezt a szobrot régi metszetekkel fedtem be.

Nagyon érdekes a munkáid stílusa. Vizuálisan ösztönző és gondolatgazdag nagy szimbolizmussal. Tudsz nekünk mesélni a kreatív folyamatról?

A dolgok mögöttes, rejtett, többrétű értelmezése nagyon foglalkoztat, és számomra misztikus dolog. Volt, hogy a szobrom elkészülte után kutattam csak utána, milyen szimbólumokat rendelnek a különböző korokban a vallástörténetben, művészettörténetben stb. az állatkaraktereknek. Ráébredtem, hogy tudat alatt ez a nyelv mindannyiunkba kódolva van. A szimbólumokkal egy sor üzenetet tudunk közvetíteni. Kifejezhetjük vele a világnézetünket, hitvallásunkat, ideáinkat… A 2019-ben Magyarországon megjelent Balassi Szimbólumtár Állatszimbolika enciklopédiába az én munkáimat is beszerkesztették. Ez egy hiánypótló mű volt, mert mindaddig a Szimbólumtárnak csak az online változata volt hozzáférhető, amit addig én is használtam. Most ily módon a tudomány és a szobraim kapcsolódnak. Érdekel a zoomorfológia, a fiziognómia és jellemábrázolás kapcsolata. Emberi természetünk, jellemünk az arcunkon, a testtartásunkon éppen annyira megmutatkozik, mint ahogy bizonyos tulajdonságokat rendelünk különböző állatokhoz, zoomorf jegyei alapján. És persze fordítva.

nagy-agnes-szobrasz-jaguar

Egyfajta férfias lendület, erő minden szobromban benne van, ez az én maszkulin oldalam, amit másként nem élhetek ki. A sportban is képes vagyok ezeket az energiákat hasznosítani. A sport jó fizikumot ad, ami a szobraimhoz szükséges. Samottos agyagból úgy építem fel nagyméretű szobraimat, hogy az önmagát képes legyen megtartani. Nem alkalmazok semmi merevítést, egyszerűen egy jó statikai koncepció mentén haladok. Arra gondoltam, hogyha hatalmas, méteres agyagedényeket tudok ily módon csinálni, akkor szobrot is fogok tudni. És működik. A technika bonyolult, kísérletezéseim következtében mondjuk 10 elkészült szoborból csak kb. 6 darab az, ami végül kiállja a határok feszegetését. A stílusom eltér a megszokottól, Magyarországon rajtam kívül senki, de a világon sem ismerek mást, aki ilyen módon vagy technikával dolgozna. De ez a kulcsa annak az ábrázolásmódnak, ami annyira jellemez.

Van olyan szobrász (a múltban vagy a jelenben), akit leginkább csodálsz, vagy aki befolyásolhatja a stílusodat?

Persze, rengeteg művész munkáját csodálom, sokféle irányzatért rajongok az egyetemes művészettörténetből a közelmúltból és a kortársak közül, de leginkább a korukat megelőzni tudó újítókat csodálom, akikben az igazi őszsenit (őstehetséget) érzem. Ami engem illet, amennyire lehet, szeretem magam függetleníteni más munkáitól. Hogy már létező stílusra, meglévő irányzatra építsek, engem nem érdekel. Más egy már meglévő ikonikus mű parafrázisa. Hasonlítgatnak néha ehhez vagy ahhoz a művészhez, de ez azért lehet, mert többféleképpen, többféle úton juthatunk el hasonló megoldásokhoz. Szerintem kell is valami „naivitás” ahhoz, hogy mások zsenialitása ne bénítson meg, ne lebegjen az ember szeme előtt konkrét élőkép.

Valószínűleg a „különbözőségem az erősségem, mert egyéni úton jutottam el ahhoz az ábrázolásmódhoz, ami jellemez. Nem volt mesterem, akinek a stílusa nyomot hagyhatott rajtam”. Akinek sok biztatást, empátiát és a fenti szavakat köszönhetem, Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész volt, a híres Flow elmélet megalkotója, Csíkszentmihályi Mihály, az Egyesült Államokban élő professzor fivére. A művészetét akkor ismertem meg, mikor bő évtizeddel ezelőtt a 70 éves életmű kiállítását véletlenül felfedeztem Szentendrén. Nagyon odáig voltam. Elkértem a múzeumtól a telefonszámát, szerencsére fogadott, és bemutathattam neki az akkorra már elkészült első sorozatomat, amit addig még senki sem látott. Az ilyen találkozások sorsfordítóak tudnak lenni. Tőle egyszer sem hallottam azt véleményt, hogy ilyet nem szokás, ilyet nem szoktak, inkább azt kérte, folytassam, amit elkezdtem, haladjak a saját utamon.

nagy-agnes-szobrasz-meh

Hogyan navigálsz a művészet világában, vannak-e trendek, melyeket követsz?

A rozsdamentes acél használata, mint amilyen a bika, a languszta, abszolút újításnak számít, tekintve a formai gazdagságot, ami nagy technikai kihívást is jelent. Büszkén mondhatom, hogy a világon egyedülálló szakértelemmel rendelkező öntödében történik ez a munkafolyamat. Bonyolult öntési technológiával. Fontos szempont, hogy jól mutassanak (menők legyenek) a szobraim. Az arányokon és a minőségen van a legnagyobb hangsúly. A látványt leginkább ez határozza meg. A dekadencia nagyon jellemző a munkáimra.

Nyitott szemmel járok, látok, szeretem megismerni a trendeket a képzőművészetben, építészetben, formatervezésben, lakberendezésben, divatban… Bármiből inspirálódhatok, de nem tartom magam trendkövetőnek. Ez az attitűd a szobraimban is megnyilvánul. Szerencsés vagyok, mert olyan háttérrel rendelkezem, ami megengedi számomra ezt a friss, újító hozzáállást. A vizuális művészetekben a tárgy tervezése, a formák – figurális vagy nonfiguratív, de mindenképp az érdekel, ami a környezetbe, a belső terekbe is kihelyezhető, amivel együtt lehet élni. Magyarország egy nagyon pici piac, a galeristák szinte név szerint ismerik a gyűjtőket. Nagyon vékony az a réteg, aki kortárs szobrokat vásárol. Szükségszerű, hogy nyitni kell a világ felé.

Mesélj valamit a közelmúltbeli kiállításról, az Art Palm Beach 2020-ról, ahol az Erdész Galéria & Designnal jelentetek meg.

Az Erdész Galéria & Design már nagyon sok egyesült államokbeli vásáron képviseltette magát. Ez csak az első lépés volt az együttműködésünkben. Tervezünk további amerikai vásárokon való részvételt. Nagyon kedves volt az Art Palm Beach-i közönség, nagy volt az érdeklődés. Hatalmas energiával töltött fel az ottlétünk és a látogatók reakciója. Talán picit kevesebben voltak, mint amire számítottunk. Ettől függetlenül nagyon élveztem minden pillanatát a vásárnak és az utazásnak.

Forrás: Miami Art Scene
Kubik Elvira Iroda

2020.08.05