Orgonapont és Orgonák éjszakája

Koncertek Győrben is

A Filharmónia Magyarország az elmúlt években mindent megtett azért, hogy a hangszerek királynőjét minél jobban megismertesse a nagyközönséggel. Ezt a célt szolgálja, az immár hagyományosan megrendezésre kerülő OrgonaPont hangversenysorozat, valamint az Orgonák éjszakája program, amely először 2019-ben várta az érdeklődőket.

Idén augusztus 8-án az Orgonák éjszakáján a muzsikusok és énekesek ismét megtöltik a templomokat, tereket, a különleges helyszíneket a hangszerek királynőjének csodálatos hangjával. A kezdeményezéshez kapcsolódva Győrben is lesznek koncertek.

2020. augusztus 8-án (szombaton) az esti mise után, 19 órakor a Szent Imre templomban (Győr, Szent Imre u. 35.) a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei: Lévai Kamilla, Kordoss Richárd valamint Albert Csaba ad koncertet. A belépés díjtalan, adományokat köszönettel elfogadnak a templom javára.

2020. augusztus 12-én (szerdán) 20 órakor Hangverseny énekhangra és orgonára címmel kezdődik koncert a Szentháromság templomban (Győr, Ady Endre u. 4.). Előadók: Ella István (orgona), Kriszta Kinga (szoprán), Horváth István (tenor).
Műsor:
Bach: Esz dúr prelúdium BWV 552. I. 
Bach: Kyrie, Gott Vater in Ewigkeit BWV 672 
Bach: Christe, aller Welt Trost BWV 673 
Bach: Kyrie, Gott heiliger Geist BWV 674 
Bach: Esz dúr fúga BWV 552.II. 
Beethoven: Allegro - Adagio - Scherzo 
Lisznyay Szabó Gábor: Szent István fantázia

Jegyár: 2 900 Ft. Kedvezmény: Diákok és nyugdíjasok számára 10%. Jegyek válthatók a Tourinform Irodában (Győr, Baross G. u. 21.), a Győr+ Média Pavilonban (Baross út eleje), a koncert előtt a helyszínen, valamint, online a www.jegymester.hu oldalon.

2020.07.28