Michelangelo Merisi (1573-1610) szülőfaluja után vette fel a Caravaggio művésznevet. Botrányos életet élt, többször letartoztatták, például gyilkosság miatt is. Műveit „realista emberábrázolás, éles kontrasztok (drámai fény-árnyék hatás) és a részletek aprólékos kidolgozása jellemzi”. A művészettörténet „egyik legrejtélyesebb és legforradalmibb festőjének” tartják, radikálisan újította meg a festészetet. Habár kortársainak egy része képeit felháborodással fogadta, a következő művésznemzedékekre mégis óriási hatást gyakorolt jóval halála után is.

Milánói tanulmányait követően 18 éves korában Rómába ment, ahol később Francesco Maria del Monte bíboros művelt körének tagja lett. Első alkotói korszakából származó, mitológia alakot ábrázoló festményét – két másik alkotással együtt – 1596 és 1598 között festette első pártfogója megrendelésére. Az olajfestményt Caravaggio „egy domború kerek pajzs külső felületére” kifeszített vászonra festette, mérete 60x55 cm.

Medusza a mitológiai szörnyek, a Gorgók közül az egyetlen halandó, két nővérével együtt az Éj birodalmának kezdeténél élt. A Gorgóknak aranyszárnyuk és érckezük, fogak helyett óriási vadkan agyaruk volt, a fejükön haj helyett, valamint a testükön is kígyók tekergőztek. Aki erre a rettenetes arca ránézett, azonnal kővé dermedt. Medusza azonban egykor gyönyörű teremtés volt, Poszeidónnak, a tenger és a földrengés istenének szerelmese lett, akivel légyottjait Pallas Athéné Akropoliszon található templomában tartotta. Az istennő mérhetetlen haragjában csúfította el a lányt nővéreivel együtt.

Danae-t, aki Zeusztól született fiával, Perszeusszal együtt Szerphiosz szigetén élt, a király, Polüdektész szerelmével üldözte. Perszeusz védelmezte anyját, ezért az uralkodó, hogy az ifjút eltávolítsa, csellel rávette, származása bizonyítékaként hozza el számára Medusza fejét. Abban bízott ugyanis, hogy nem sikerül a küldetés, és Danae-t végre feleségül veheti. Az istenek azonban a hős segítségére siettek: Hermésztől görbe, törhetetlen sarlót kapott, Athéné pedig fényes rézpajzsot adományozott neki, továbbá elárulta azt is, hogy soha ne nézzen a Gorgó arcába, csak a pajzson figyelje tükörképét. Útközben a nimfáktól megkapta Hádész láthatatlanná tevő sisakját és repülésre alkalmas saruját is. Miután Perszeusz Medusza fejét levágta, azonnal tarisznyájába rejtette el, a halandó Gorgó nővérei elől pedig a láthatatlanná tévő sisak segítségével elmenekült. Később a fejet átadta Athénénak, aki azt követően pajzsán vagy mellvértjén hordta.

Caravaggio „szenvedélyes indulattól fűtött képe” tökéletesen ábrázolja azt a pillanatot, amikor Perszeusz már levágta Medusza fejét, de „az eltorzult arc még nem veszítette el félelmetes elevenségét. A halál pillanatában a szemek tágra nyílnak, a száj az utolsó sikolyra kerekedik”. A döbbenetet és hitetlenkedést sugárzó szemeket és szájat meleg fények segítségével hangsúlyozta ki a festő. Caravaggiónak sikerült Medusza arckifejezését annyira rémisztően ábrázolnia, hogy egyik csodálóját, miután meglátta a képet, ugyanolyan borzadás fogta el, mint mikor szemtanúja volt egy lefejezésnek. Egyesek szerint Caravaggio vért is adott a festékhez, mindezzel azt akarta erősíteni, hogy alkotása mennyire kegyetlen és erőteljes.

A képet végül a bíboros I. Ferdinando de Medicinek ajándékozta, így került a Medúza-fő Firenzébe. A Mediciek számára a kép szimbolikus jelentéssel bírt, ugyanis a körültekintés és a bölcsesség allegóriájaként értelmezték.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Itáliai és spanyol barokk; Gilles Lambert: Caravaggio; Rolf C. Wirtz: Firenze; Kerényi Károly: Görög mitológia; Richard Buxton: A görög mitológia világa; Gerold Dommermuth-Gudrich: 50 híres mítosz; florence.net

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó